Fekete szemek kémlelik a felvonuló modelleket: a tervező a körlépcső krémszínű kárpitján ül, bár már nem fiatal, formás lábait kiemeli a térdig érő szoknya. Kezében cigaretta. Coco Chanel kapcsán gyakorta ezt a képet látom lelki szemeim előtt. Divattervező, igen, de nem csupán: korszakalkotó, forradalmasító, vállalkozó, lázadó – mindez és sok más volt a divat nagyasszonya. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
Nem fiatalok – pontosabban már jó ideje fiatalok –, és újra belevágtak az apaságba. Csinta Samu hatvanévesen kezdett újra babázni, a világutazó Szabó Zoltán Kobra ötvenes fejjel vált főállású apává. Dávid Botond, székelyudvarhelyi fotóművész – viccesen szólva – unoka helyett kapott egy újabb saját gyermeket magának. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
Intézményvezetés, egyetemi oktatás, kutatás, logoterápia, fenntarthatóság – többek között ezekkel a fogalmakkal lehetne meghatározni dr. Vik János személyiségét, aki 2016 óta tölti be a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Karának dékáni funkcióját.
„Én nagyon bízom ebben a generációban, szerintem azon kell gondolkodni, hogyan tudunk nekik minél több terepet, lehetőséget adni” – mondja diákjairól Vallasek Júlia egyetemi docens, irodalomkritikus, műfordító. A női szerepeket is sokat kutató irodalom- és sajtótörténész szerint nőként nehezebb alkotónak lenni.
Izgatottan érkezett haza Kolozsvárról 1925 végén Kemény János. Felesége faggatására némi szabódás után sóvárogva kérdezte meg: gondot okozna-e, ha két-három napra meghívna Marosvécsre vagy harminc írót? Így kezdődött a Helikon.
Segítesz nekem megtalálni a családom? – ezzel a sorral kezdődött, így keveredtem bele hét testvér sírva kacagós meséjébe, amit immár magammal viszek, még akkor is, ha csak egy narrátor szerep jutott számomra egy család életében.
Oktatásügyi szakember, akinek hobbija a tanítás. Vezető, aki mai napig vallja, hogy a játék az a leguniverzálisabb eszköz, amivel a leghatékonyabban el lehet juttatni mindenfajta tartalmat a diákokhoz. Ettől lesz kaland a tanítás, de számára az igazi nagy kalandot a hazai oktatásügy jobbá tétele jelenti. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. májusi számában jelent meg.)
47 évesen futni? Miért ne? – teszi fel néha magának a kérdést Veress Sándor. A Kászonújfaluban szolgáló plébános – mint hobbifutó – kezdetben kuriózumnak számított a kis közösségben, ám mostanra nemcsak elfogadták, de néhány fiatal követi is a példáját.
Gyermekorvosnak tanult, imádta, ha a koraszülött osztályon dolgozhat. Majd a sors úgy hozta, hogy a marosvásárhelyi gyermekotthon vezetője lett. A legkisebbekkel, elhagyottakkal és sérült gyerekekkel is foglalkozott Kalakatroni Mária, akinek munkája mindig összefonódott a gyerekekkel. Az anyaság, az anyai érzések nagyon sokféle változatát élhette meg munkájában és magánéletében is.
A Kárpát-medence egyik legszebb történelmi épülete, Erdély Versailles-a mai, részlegesen felújított állapotában is lélegzetelállító látványt nyújt. A Kolozsvárról Désre vezető útról Válaszút északi kijáratánál letérve, a Kis-Szamos jobb partján rögtön feltűnnek a Bánffy-kastély tornyai. Távolról is csodálatos, közelről még inkább.
„Iron what?” (vas mi?) – ironizál stílusosan Basilidesz László pólóján a felirat. Bazi, a „megszelídült vasember”, közel harminc éven át jégkorongozott profi szinten, tagja volt a román válogatottnak, és majdnem tíz évig játszott a Steaua alapjátékosaként. Mostanra azonban új életet kezdett: tetoválóművész és zenész, ugyanakkor nem mellesleg egy kétéves kislány apukája. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Törékeny, gyenge öregasszonyként emlékszünk rá, de rászorulók millióinak az életét tette jobbá a világ számos pontján. „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel” – vallotta, Kalkuttai Szent Teréz konok segíteni akarása előtt még a Vatikán is fejet hajtott. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Hasznosabb lenne a fiataloknak, a társadalomnak, ha több diákot íratnának szüleik reál szakokra, hiszen ott alakulnak ki azok a struktúrák, amelyeken az egész gondolkodásunk alapul – véli Dr. Soós Anna matematikus, egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője.
Akkor kezdett a hegyre járni, amikor még falun felkiáltottak, hogy Minekazt!, akkor is, amikor a rendszer rossz szemmel nézte a „turistát”, és amikor kötelezővé tette a kirándulást, de akkor is, amikor az új időkben már civilként lehetett tevékenykedni a hazai turizmusban. Ismeri Erdély minden zegét-zugát, hegyormát és borvizét, várromját és freskóját. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi számában jelent meg.)
A legtöbb erdélyi számára a baseball, az amerikai futball vagy a rögbi a filmekből ismert távoli, alig értett sportágak, utóbbi kettőt általában meg sem tudják különböztetni. A sportrajongók valószínűleg tudják, hogy hol nézzenek meg például egy rögbimeccset, de az átlag néző jó esetben A legyőzhetetlen című Clint Eastwood filmben lát ilyen mérkőzést. A gyergyóújfalvi Matei Linda mégis ezt a sportot választotta, évekig a Kolozsvári Egyetemi Klub (U Cluj) női rögbicsapatának-, valamint a román válogatott
Az utolsó az igazi nagy mozicsillagok, a klasszikus értelemben vett sztárok közül. Díva, valódi művész, aki számára a minőség nemcsak a külső csillogásban él, hanem valahol belül is. Élete azt mutatja, hogy a magánélet legalább annyira fontos volt számára, mint a karrier. Az elegancia pedig mindenekfölött. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)
A huszadik század rengeteg fájdalmas eseménye között máig sebeket felszakító emlékek övezik Erdélyben az 1949. március 2–3-ra virradó órákat. A Románia Szent Bertalan éjszakájának is nevezett éjjelen több ezer embert gyűjtöttek össze és szállítottak kényszerlakhelyre. A háromszékiek számára pedig másfél év múlva a kálvária újabb stációja következett: az 1963-ig tartó dobrudzsai kényszermunkatábor.
Szerzetességre vállalkozni már önmagában nagy kaland, aki pedig emellett a gyermekorvosi hivatást is választja, az kétszeres kihívásnak áll elébe. Ha ezt még lehet fokozni, akkor Hadnagy Margó megtette.
A szülők egyik legnagyobb aggodalma, hogy jaj, nehogy cigizzen, igyon, drogozzon a gyermeke. És aggodalomra tényleg van ok, hiszen amellett, hogy bizonyos addikciókat jól tolerál a társadalom, egyre több ilyen jellegű veszély is fenyegeti a fiatalokat.
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.