Életírta

A székely nyúl megálmodója: Dr. Rákossy Zsigmond

Diákkora óta foglalkoztatja az állatok genetikája és tenyésztése, de már kisgyerekként tyúkkatalógust vezetett: különböző kritériumok alapján pontozta őket. Rákossy Zsigmond gyerekkori rajongása az állatok iránt azóta sem múlt el, és ma már művészetként tekint a hobbijára: a génekkel kísérletezve próbál alkotni valami szépet. Szallander színű székely nyula már elfogadott fajta Romániában és Magyarországon, de kék-sárga székely tyúk és székely bajszos pásztorkutya-fajta megalkotásával is próbálkozik a csí

Czári Ernő prímás: „Zenélni szívből kell”

Sosem járt zenetanárhoz, a kottát nem ismeri, mégis, fiatal kora óta muzsikál nagy rendezvényeken is Czári Ernő cigányprímás. A nép ajkáról tanulta a nótákat, és a felmenőktől örökölt cigányzenei hagyományokra alapozva-, másokat hallgatva tanult meg hegedülni. Noha napjainkban már jelentősen kevesebb alkalom adódik a muzsikálásra, ha hívják, még ma is ő húzza a talp alá valót egy-egy összejövetelen, a zene szeretete ugyanis cseppet sem hagyott alább a nyikómalomfalvi prímásban.

Riviére Zsuzsi pszichológus, sámán – Ősi gyógymódok nyomában

Klinikai szakpszichológusként és pszichoterapeutaként dolgozott magánpraxisban Kolozsváron, majd hét évvel ezelőtt egy éles váltással a perui őslakosok gyógymódjára váltott, és a felső amazóniai őserdőbe költözött Riviére Zsuzsi. Itt ismerte meg férjét, Yann Riviére sámánt, akivel együtt vezetik az állami engedéllyel működő, tradicionális gyógyító központjukat, az Oka Wasit. Itt avatják be – a shipibo indiánok hagyományát követve – a növényi gyógyítók csodás világába azokat, akik erre hívást éreznek. (Ci

Hirdetés

Kurkó Stefánia: „Sorsfeladatom lelkemmel gondolkozni, tanítani és szeretni”

Legnagyobb tanítómesterei a gyermekei. Éltet, alkot. Csíktaplocai családi házuk mögött kialakított veteményese több tucat magaságyásával ma már kuriózumszámba megy. Ízig-vérig nő, aki jól érzi magát magas sarkú cipőben, de nem zavarja a ganés gumicsizma sem. A női szerepek fontosságáról, egó és lélek harcáról beszélgettünk Kurkó Stefániával.

Michael Flatley – nagy álmokból világraszóló siker

A tánc géniusza. 1994-ben léptek fel az Eurovíziós Dalfesztiválon a Riverdance formációval, ami annyira látványosra sikerült, hogy beírták magukat a történelembe. A Riverdance nevet később a Lord of the Dance váltotta, Michael Flatley pedig nem csak alapította-, de rendezi és vezeti a csapatot a mai napig is. Május 19-ei, sepsiszentgyörgyi fellépésük apropóján beszélgettünk vele.

Túl közel – Higgyenek a gyereküknek!

Igaz történet alapján. Ezt szoktuk olvasni időnként a játékfilmek elején. Az, hogy valóban megtörtént, nagyobb hangsúlyt-, mélységet ad a látottaknak. De amikor arról látunk filmet, hogy egy anya küzd a kilencéves gyermeke mentális-, testi- és lelki egészségéért, igazáért, mert a saját élettársa szexuálisan bántalmazta, mialatt ő az agresszor gyermekével volt várandós, és ez nem fikció, hanem dokumentumfilm, az érzések széles skáláját éljük meg. Too close. Túl közel. Ez Andreáék filmjének címe. És nem ig

„Az ember ott segít, ahol van" – Simon Ágnes, akinek köszönetet mondott Berlin

Viktor Frankl „Az élet értelméről” című könyvében arról beszél, hogy ahhoz, hogy az ember megtalálja a helyét, az kell, hogy értelmesnek lássa az életét, tevékenységét. Mennyire segíthet valakinek idegenben az, ha a közösség hasznára válik? Gondolatok lelkiismeret-furdalásról és helykeresésről. A Sepsiszentgyörgyről származó Simon Ágnest faggattuk a berlini életéről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Élet kell az életbe

Észrevétlen reppent el az őszi szántás ideje, de karácsony előtt két nappal csak meglett – lóval és ekével. Csodás késő ősz volt. Novemberben nyírfákat ültettünk, december elején még rukkolát szüreteltem a kertben. Csupán néhány napot szunnyadtak a borozdák hó alatt, a konyhakertem puha dunyháját az enyhe tél idén gyorsan elcsente. Hamar elérkezett a tavaszi veteményezés ideje.

Csép Éva Andrea: A mostban tudok leginkább létezni

Azok közé tartozik, akiknek a legtöbb ismeretük van a nők és családok helyzetéről az országban. Apró lépésekben haladt politikai karrierje, az RMDSZ parlamenti képviselőjeként immár hatodik éve a családok, a nők, a fogyatékkal élők és a nyugdíjasok ügyét képviseli. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg).

„Mindig a kishúgom marad” – vagy mégsem?

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legsokszínűbb, olykor legellentmondásosabb emberi kapcsolat a testvéreké. Változékony és törékeny viszony, ám a minősége vitathatlanul kihat a mindennapokra, a személyiség fejlődésére, a hosszú távú döntésekre vagy akár a teljes életszemléletünkre is.

Simon Péter

Templomba készültem, de nem volt víz. Csak a csapban. Ugye otthon, „ahajt”, ha egyéb nem, a szomszéd ad egy vödörrel a kútból. Három vendéggel ébredtem az új lakásban, ami még nem az otthonom, sem külsőre, sem belsőre, de alakul… Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.

Csibészek patrónusa: Gergely István „Tiszti”

Gyermekházaikban száznál is több hányattatott sorsú gyerek neveléséről gondoskodnak, a gyermekvédelmi rendszerből kinőtt fiatal felnőttek útját egyengetik, otthont adnak bántalmazott nőknek, lányanyáknak. Harmincéves a csíksomlyói Csibész Alapítvány, a nagyhatású civil szervezet alapítóját, Gergely Istvánt – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Tisztit – kísértük el egy teljes napjára: a Csíksomlyón újuló csibész-csűrbe, a Kászonokban épülő Hétkút erdei iskolába, Csíkszépvízre és Csomortánba. Az elmúlt háro

Szőke Dóra – Előtte a világ, családot majd itthon alapít

Történelmi sikert ért el tavaly a Babeș-Bolyai Tudományegyetem egy Mexikóban rendezett közgazdasági témájú versenyen, korábban alapképzésben tanuló egyetemistáknak még sosem sikerült nemzetközi vetélkedőn győzedelmeskedni. A csapat tagja volt Szőke Dóra. A lenyűgöző energiát sugárzó lány Székelyudvarhelyről indult, Kolozsváron tanul, és már számos nemzetközi versenyen jutott az élvonalba, egy amerikai vetélkedőn pedig a legjobb előadó lett. Határ a csillagos ég?

Porsche Éva: „Más feladata lenne az iskolának, mint az a szerep, amit most betölt”

Tanárként kezdte pályafutását csaknem negyven éve, aztán volt tanító, tanfelügyelő, a tanügyminisztérium kisebbségi munkacsoportjának tagja, börtönpedagógus, iskolaigazgató, könyvszerző, oktatási kutatócsoport tagja, a Bolyai Nyári Akadémia szervezője és előadója, szarvasmarha-tenyésztő. Jelenleg a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola fejlesztő pedagógusa.

Vargha Fruzsina: „A közösség a napi motivációm”

Nagyon fiatal? Igen! Túl fiatal a közélethez? Határozottan nem! Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a maga természetességének, rendkívül nyitott gondolkodásmódjának, megnyerő személyiségének és konok kitartásának köszönhetően van ott, ahol. Minden erőlködés nélkül.

„Mindig hiányozni fogsz” – Édesanyák mesélnek a meg nem született gyermekeikről

Ahogy egy gyermek születése gyökeresen megváltoztatja egy nő életét, – bár erről kevesebb szó esik – az is mély nyomot hagy a lelkében, ha nem születik meg a baba. Minden második nő átél legalább egy vetélést élete során. Ez óriási szám. És hogy miként dolgozzák fel ezt a veszteséget? Többnyire egyedül, és minden magzat emléke örökre velük marad. Március 25-én emlékezünk a meg nem született gyermekekre.

Kelet-Bengáltól Grazon át Zaboláig – Zabolai Mikesek: hinduk, magyarok

Gróf Mikes Katalin találkozását Shuvendu Basu Roy Chowdhuryval nem világkörüli út előzte meg, a kelet-bengáli – ma Banglades – hindu arisztokrata családból származó fiatalember Grazban tanult. A fiatalok egymásra találásában szinte adja magát némi sorsszerűség. A Roy Chowdhury család ugyanis – a Mikesekhez hasonlóan – mindenét elveszítette India 1947-es kettészakítása nyomán, amikor a hindu és muszlim viszálykodás miatt Bengáliát Kelet-, illetve Nyugat-Bengálra osztották.

Hirdetés

A stílus tényleg kortalan – Bardócz Judit gardróbja

Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.

Faluképbe illeszkedő, modern székely ház Csomortánban

Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.

Az otthonosság íze: savanyú káposzta

Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.