– Székelyudvarhely és környéke magyar többségű térség, te innen származol. Itt az emberek többsége nem beszél jól románul. Te jól beszéltél már azelőtt is, hogy megismerted a párod, vagy a szerelem hozadéka lett a román nyelvtudás?
– Nekem egy-négy osztályban nagyon ügyes tanítónénim volt, ugyanakkor anyukám is nagyon odaállt mellénk, fókuszált arra, hogy tanuljunk meg románul. Az egyetemet is román nyelven végeztem Kolozsváron, úgyhogy jól beszéltem már akkor, amikor megismerkedtünk, de az sem elhanyagolható, hogy Andrei is elég jól beszélt magyarul.
– Hogyan reagált a környezeted, amikor megtudták, hogy a szíved választottja más nemzetiségű?
– Felénk konkrétan nem volt negatív vélemény ezt illetően, de hogy magában ki mit gondol, azt nem tudom. Ami biztos, hogy az én baráti körömből soha senki nem mondta, hogy most miért ő? De ehhez hozzátartozik az is, hogy Andrei nagyon barátságos, könnyen belopja magát az emberek szívébe.
– Voltak nézeteltérések közöttetek kulturális, vagy bármilyen más, az etnikumotokhoz kapcsolódó kérdés miatt?
– Most már tizenéve vagyunk együtt, de
a veszekedéseink eddig még soha nem abból adódtak, hogy különböző nemzetiségűek vagyunk.
Ez valószínűleg amiatt is van így, hogy mindketten tiszteletben tartjuk a másik hovatartozását, szokásait. Például a húsvét ünneplése más dátumra esik a magyaroknál és a románoknál. Mi mindkettőt tartjuk, már megvannak a szokásaink is ennek megfelelően: magyar húsvétkor sütöm a diós-mákos kalácsot, román húsvétkor a nutellás kalácsot. Úgy gondolom, pont ez a kulcs, hogy mindketten tudunk kompromisszumokat kötni.
– Most már közös gyerekeitek is vannak a pároddal, hogyan határoztatok a nyelvi kérdésben?
– A gyerekekkel kapcsolatban nagy egyetértés volt az elejétől közöttünk, nyelvi kérdésben is: én anya vagyok, ő tati, azaz ő csak románul beszél a gyerekekkel, én csak magyarul. Csodálatos volt végignézni, ahogy párhuzamosan a két nyelvet meg tudták tanulni. A környezetünkben sok emberen láttuk azt, hogy magukban azt gondolják, hogy ezek a gyerekek egyik nyelvet sem fogják rendesen megtanulni így, hogy egyik így, másik úgy beszél hozzájuk. Ezt határozottan megcáfolta a mindennapi tapasztaltunk. Nekem ugyan volt egy aggodalmam, mivel a gyerekeink ikrek, és olvastam arról, hogy az ikrek általában később kezdenek beszélni, nekünk meg pluszban ott volt ez a kétnyelvűség is. Ehhez képest,
kétévesek éppen elmúltak, és már mondatokban beszéltek mindkét nyelven.
Látom azt is, hogy a gondolkodásuk is teljesen másképp alakult: az idegen nyelvekre például nagyon nyitottak. Néznek angol meséket, és a legutóbbi nyaralásunkon hatalmas élmény volt számukra, hogy angolul megkérdezték, hogy hívják őket, és tudtak válaszolni. Azt is alig várták, hogy angolul kérhessék ki a fagyit. Tehát tapasztaljuk is, hogy sok pozitív hozadéka van a kétnyelvűségnek. Nálunk a román nyelvtudás sokaknak nagy probléma. Így azt hiszem, bátran mondhatom, a gyerekeink nagy adag plusszal indulnak az életben, hogy nekik ez természetes.
– Más nyelvterületen élni biztosan sok szempontból nem egyszerű, még ha az ember beszéli is az adott nyelvet, hiszen egyfajta gondolkodásmód-váltást is igényel. Te hogy érzed, ugyanolyan árnyaltan át tudod adni a gondolataidat, érzelmeidet a párodnak, mint az anyanyelveden?
– A fontosabb dolgokat, ha biztos akarok lenni benne, hogy Andrei megérti és jól érti, inkább románul mondom. A román és a magyar ilyen szempontból nagyon különböző nyelvek, hiszen amit magyarul el tudsz mondani százféleképpen, arra lehet, hogy románul pár kifejezés van csak. Nem feltétlen tudsz úgy árnyalni mindent a román nyelvben, mint magyarul. A gyerekekkel kapcsolatban tapasztaltuk meg ezt igazán, hiszen több dologra is rákérdeznek, hogy ezt a tati nyelvén hogy mondják? Néha bizony nekik is feltűnik, hogy magyarul anya így mondja, úgy mondja, amúgy mondja, tatinál viszont mind az ötöt ugyanúgy mondják. Van például a “La mulți ani” kifejezés románul, aminek a magyarban számos megfelelője van: boldog szülinapot, Isten éltessen, boldog új évet… a gyerekek pedig megkérdezték a szilveszteri román köszöntések hallatán, hogy na, most is szülinap van?! Egyébként Andrei anyukámmal magyarul beszél, és sokszor előfordul, hogy nevetek rajtuk, mert ketten valamit megbeszélnek, majd amikor visszakerül hozzám az információ, anyukám mond egyet, hogy mit beszéltek, és a férjem teljesen mást.
– Vegyes házasságban le kell tudni mondani arról az elképzelésről, hogy az új család teljesen a mi kultúránkat fogja képviselni, és helyet kell adni a házastársunk elképzeléseinek is – valahogy így gondolja a kívülálló. Ez mennyire tudatosan működik így a ti életetekben?
– Ez szerintem attól is függ, hogy a másik nemzetiségű hogy viszonyul a családodhoz, és úgy gondolom, hogy mi
mindketten próbálunk megfelelni a másik családjának is. Erre tudatosan nem is kell figyelnünk, olyan magától értetődő az egész.
Nem szoktunk nagy megbeszéléseket tartani ezzel kapcsolatban, hiszen szeretjük egymást, nem célunk a másikat elnyomni, igyekszünk mindketten a másik érdekeit szem előtt tartva élni a mindennapokat, mint ahogy az egy jó kapcsolatban lenni szokott, csak nekünk ezek a dolgok is benne vannak ebben. Ez a gyerekek miatt is nagyon fontos.
– A vegyes házasság sok esetben szemben áll a szülői akarattal. Nektek van ilyen negatív tapasztalatotok?
– A szüleim az elején féltettek, de azt gondolom, hogy a szülők a gyereküket minden kapcsolat elején féltik az új pártól. Az, hogy más nemzetiségű párt választottam, lehet, hogy rátett egy lapáttal erre, de ahogy megismerték Andreit, elfogadták. A mai napig nagyon jó a viszonya édesanyámmal, nekem is az ő szüleivel. A kapcsolatunk elején nekem még élt nagytatám. Andrei nem ismerte a nagyszüleit, mert korán meghaltak, és úgy ragaszkodott nagytatámhoz, mintha a sajátja lenne. Miután nagytatám ágyba kényszerült betegsége miatt, nagyon odaállt mellé, olyan szinten segített, hogy édesanyám is a mai napig hálás érte neki. Órákat beszélgetett vele, ápolta, segítette, ezt sok férfi nem teszi meg, még a saját nagyszüleivel sem. Szerintem ez például egy olyan dolog, ami jelentősen felülírja a nemzetiségi kérdést. Ez is biztosan nagyon sokat segített abban, hogy a szüleim még inkább szeressék és érezzék, biztonságban vagyok mellette, jó helyen.
– Hogyan látod a vegyes házassághoz való társadalmi viszonyulást? Kedvező, vagy inkább van még, ahová fejlődnünk?
– Nagy különbség van aközött, hogy az emberek miről mit mondanak, és mit gondolnak valójában. Amit mondanak, az kezd pozitív lenni, amit gondolnak, abba nem látok bele. Nekünk szemtől szembe senki sem nyilatkozott negatívan, nincs is rossz tapasztalatom, de azt gondolom, az érződik, hogy a székelyek körében a vegyes házasság még mindig nem annyira elfogadott. Az viszont biztos, hogy egyre sűrűbbek a vegyes házasságok, és én reménykedem benne – különösen a gyerekeim miatt –, hogy ez nekik nem jelent negatívumot. Ha jobban belegondolok, ezzel kapcsolatban inkább pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni. Például az esküvőnkről vannak ilyenek: a rokonok – főként a távolabbiak – nagy része a párt az esküvő alkalmával ismeri meg. A mi esküvőnk során azt mindenki nagyon pozitívan értékelte, hogy mindkettőnk vallása szerint volt templomi esküvő, az én rokonaim külön azt is megjegyezték, hogy milyen szép volt, hogy Andrei magyarul is elmondta az esküt. Ez mindkettőnk számára pozitív megerősítés volt.
Fotó: Mihalcea Zsuzsanna archívuma
