Egyszerre több szociális projektben is dolgozik, több helyszínen is. Meg ott van még a család, a legkisebb gyerek másfél, a nagylány pedig hétéves. A székelyföldi cigány közösség ügyét tűzte zászlajára. Harmincéves munkaterv, de az is lehet, hogy ötven.
Nagy ajándék, amikor egy pappal tabuk nélkül beszélgethetünk. Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébánossal, a Kalot felnőttképző Egyesület, valamint a Háló Kárpát-medencei katolikus közösségek egyesületének volt elnökével való beszélgetésünk maradandó élmény.
Szépfiú. Tuti volt már orrműtétje... – gondolná a laikus első látásra. De alig pár perc beszélgetés után magával ragad józansága, talpraesettsége, világlátott gondolkodása és szerethetően cinikus humora. Jankó Botond az első plasztikai sebész Székelyföldön, aki bár külföldön is megjárta magát, végül hazajött. Hisz a harmóniában, a gyümölcsöt hozó munkában, és abban is, hogy a plasztikázás nem válasz mindenre. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
Nagyvárosi nő, négy munkahellyel és egy készülő doktorival. Rádiós szerkesztő és televíziós műsorvezető. Egyedül él, sok a barátja, és gyakran jár kocsmázni, táncolni. Nem fél megmutatni magát, és törődik a külsejével. Nagy Andrea születése óta vak.
Azt mondja, Erdélyben mindenki mindenkinek rokona. Ha ezer évre vissza tudnánk keresni őseinket, biztosan ez derülne ki. Buksa Ferenc református lelkész saját családfáját kezdte kutatni tizenöt évvel ezelőtt, majd elkapta a gépszíj. Eddig több tucat családfát készített el, és gyakran saját rokonokat is talál mások családjának kutatása során. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
Báró Kemény János 1945-től a kolozsvári színház vagyonának egy részét kimenekítette Magyarországra, a többit pedig államosították, a folyamat tehetetlenségi ereje azonban változatlanul képes volt hatni rá. A Kolozsváron indult színiakadémia – ahol kezdetben ő is tanított – Marosvásárhelyre költözésével a saját tulajdonának számító kosztümtár is útra kelt Vásárhelyre… Élet a háború után.
Polcz Alaine nagyon fiatalon szembesült az elmúlással, az erőszakos halál borzalmaival, a véglegességgel. Az emberi lélek megismerése és tanulmányozása felé fordult, és ő lett a tanatológia magyar nagyasszonya. Sokat tudott a halálról, s talán éppen ezért élete végéig teljes életet élt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
Ijesztően agresszív a világunk, de lehet, azért érzékeljük többnek vagy közelebbinek az erőszakot, mert egyre több információnk van erről: részesei lettünk egymás történetének. Mónika története is bizonyítja: el kell menni a falig.
Fidelis nővér, Farkas Gabriella évtizedek óta gyerekekkel foglalkozik. Becenevét, a régen ráragadt Fifi nővért szintén a gyerekektől kapta, igaz, olykor még az elöljárói is szólították így.
Fél évszázadnyi kényszerű távollét után térhetett vissza ősei fészkébe gróf Mikes Katalin. A zabolai Mikes-birtok nagyasszonya úgy tartja, az életét egyensúlyban tartotta valamiféle „beépített” mérleg.
A szentegyházi Ilyés Kinga nem tartja magát különlegesnek. Még gyerekként került kerekesszékbe, de úgy érzi, az élet kárpótolja is sok tekintetben. Fiatalként rockmaratonra járt és rockesteket szervezett, barátai unszolására néhány éve kerekesszékes szépségversenyre is jelentkezett. Fest, rajzol, sízik és autót vezet, ugyanakkor szeretne még táncolni is, majd egyszer. Szomorkodni is lehet, de Kinga szerint túl rövid az élet ehhez. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
Kevés olyan közintézmény-vezetőt ismerünk, mint ifj. Szakács-Paál István: közvetlen, dinamikus és iszonyúan jó kávét főz. Ő a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház vezetője, amely a szárnyai alatt vált sikertörténetté. Szakmai kérdésekben már sokszor faggattam, ezúttal személyesre (is) vettük a figurát. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)
Gyerekkora óta ír, és imád olvasni. Rengeteg időt tölt a betűk társaságában, mert számára gyógyító hatással bír. Csata Éva családanya, feleség, fogyatékkal élőkkel dolgozó nő, aki minden pillanatból tanulni akar.
A háború előtt a Barcsay család háromlaki életet élt: nyáron a gyalui kastély számított a főhadiszállásnak, ősszel Kolozsvárra költöztek. Budapesten a Reviczky utcai Bánffy-palotában laktak, a két háború között pedig bérbe adták a lakások egy részét. A második világháború alatt először a Kelenhegyi úton béreltek villát, onnan a németek miatt kellett menniük, mert épp az ingatlannal szemben állt a japán nagykövet rezidenciája. Talán 1947-ig reménykedtek abban, hogy újra jó irányba alakulhatnak a dolgok, a
Lehet, hogy elmegy nyugdíjba, de csak azért, hogy másra is legyen ideje: például valami egészen újba fogni vagy beiratkozni még egy egyetemre. Tizenöt-húsz évet vígan letagadhat a korából, s ez nemcsak a külsejére vonatkozik, hanem az életmódjára is. Utazik, lovagol, hegyet mászik, bálba jár és társaságba, közben három kiadványt szerkeszt, és tervezi, hogy más szakmát is kipróbál. Mindezt a hatodik X-en túl. Major Melinda Válaszúton tanítónő, ugyanakkor a faluban működő szórványkollégium vezető pedagógus
Miért vált nehézzé a gyónás a 21. században? Miért gyónjak egy papnak, amikor ő is épp olyan bűnös, mint én? Megannyi kérdés, amely válasz után kiált, s amelyekre nem biztos, hogy van egzakt, mindenki számára elfogadható válasz.
„Nyeszlett” zivatarokat jelez előre, „böhöm nagy” légörvényt és „kakaós csigát” az égen, mindig tudja, melyik hidegfront mikor „kavar bele a levesbe”, de azt is, mikor érkezik a következő „díszhiszti”. Nem sokan tudják, ki az a Nagy István Szentegyházán, ám ha Meteós Pityuként említjük, ismerik őt egész Erdélyben. Évek óta tőle tudja a Facebook népe, hogy „miccssütő idő” várható, vagy épp „bújjunk bé a paplany alá”, egész hétre. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)
Gróf Bethlen Anikó a család első gyermekeként született 1938 októberében Kolozsváron. Azért a kincses városban, mert abban az időben egy kis szanatórium orvosprofesszor tulajdonosának feleségeként ott élt édesanyja, Ferencz-Mihály Éva nagyobbik nővére. Az apa, gróf Bethlen Gábor Debrecenben végezte az agrárakadémiát, a Kolozsváron orvosnak tanuló leendő nejét is ott ismerte meg.
Védjegye a vörös haj, mégsem szeret előtérbe kerülni. Szeret utazni, és meglepni a barátait gasztronómiai különlegességekkel. Podcast-sorozatunkban ezúttal D. Balázs Ildikó csíkszeredai újságíró kollégánkkal beszélgettünk.
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.