– Mikor kezdődött a kapcsolatod az állatokkal?
– Már gyerekként a nagyszüleimnél állatokkal foglalkoztam, mindig azokat bámultam, próbáltam meggyőzni a nagyszüleimet, hogy melyik csirkét, nyulat, bárányt tartsák meg. Az állatok iránti rajongás nálam valószínűleg genetikailag kódolva van. Igazán komolyan azonban tízéves koromban kezdett el érdekelni az állattartás, akkor költöztünk ki falura, Csíkpálfalvára a családdal. Utána folyamatosan tartottunk csirkét, nyulat, kutyákat, az egyetem elvégzése után pedig már juhokat is. Az egyetem utolsó évében léptem még egy újabb szintet, akkor kezdtem el különböző színgenetikai projekteket futtatni, mint a szallander színű nyúl kitenyésztése, amelyből később a székely nyúl lett.
– Miért pont nyulakat kezdtél tenyészteni?
– Először tizedikes koromban biológia órán hallottam a mendeli genetikáról (a genetika alapvető törvényei – szerk.megj), és ott fogott meg az örökléstan lenyűgöző, belső logikája. Az egyetemen, ötödéven jött a gondolat, hogy az államvizsgám témájául a színek genetikai determinizmusát válasszam. A vizsgadolgozatom tulajdonképpen egy új szín létrehozásából állt, és ehhez egy olyan fajra volt szükségem, amely szapora, otthon is tudom tartani, és van már benne kellő tapasztalatom. Így esett a választásom a nyúlra. Ugyanis közel másfél évem volt arra, hogy létrehozzak valami újat. Ennyi idő alatt pedig három generációnyi nyulat is össze tudtam hozni, ami elengedhetetlen volt a gének megfelelő kombinálódásához. Így indult a történet.
– Lencse nevű nyulad volt az első, amivel díjat is nyertél. Mi volt Lencse sikerének a titka?
– Nyerni nem volt nehéz, hiszen azon a versenyen egyedül én állítottam ki székely nyulat. Az elfogadtatása azonban már keményebb dió volt, mert a bírák nem akartak komolyan venni. Ellenkeztek, mert nem ismerték a fajtát, nehezen értelmezték a leírását. Lencse akkor 96,5 pontot kapott a 100-ból, ami szükséges volt ahhoz, hogy bajnoki címet kapjon.
A tömeg és az itteni társadalom el kellett fogadja, hogy a székely nyúl igenis egy létező fajta. De ma már egyre nő a népszerűsége, egyre több a tenyésztője Székelyföldön, és mostanra már Magyarországon is nagy az érdeklődés iránta.
Még a világjárvány előtt, az utolsó országos kiállításon a német óriás faja után székely nyúlból volt a legtöbb kiállítva. Ez nagy dolog számomra. Emellett abból is érzékelhető a székely nyúl növekvő népszerűsége, hogy már várólistára kell írnom azokat, akik nyulat akarnak venni. Hobbitartás céljából és haszonállatként egyaránt keresett fajta lett.
– Tervezel-e további székely állatfajtákat tenyészteni?
– Jelenleg fut a székely viador tyúk projekt is, amelyen többen is dolgozunk. Hosszú éveken át gondolkoztam azon, hogy hogyan nézne ki az én kedvenc tyúkom. Aztán az elképzelésemet lerajzoltattam, és most ez alapján alakul a dolog. Összetett folyamatról van szó, sok gént kell összekombinálnunk, ezért szükség van még legalább két-három évre, amíg az első egyedek bemutathatóak lesznek. Emellett egy székely bajuszos pásztorkutya projektünk is van, valamint az őshonos fekete berke juhokat is próbáljuk megmenteni a kihalástól.
– Egyszerűen elképzelsz egy új állatfajtát, lerajzolod, és utána megcsinálod?
– Igen, olyan ez, mint egy műalkotás, ami folyamatosan változik. Állatok esetében nyilván nincs sorozatgyártás, hiszen – ha kis eltérésekkel is – de mindegyik egyed más és más.
Ez egy alkotási folyamat, amely elsősorban esztétikai alapon működik. A székely viador tyúk nem haszonállat lesz, bár szeretném, ha rusztikus lenne és ellenálló, s ily módon egy falusi portán is megállná a helyét. A színe kék-sárga lesz, mint a székely zászló,
igaz, az ősi zászló színe a fekete-vörös. Úgyhogy talán ilyen színváltozatot is tenyésztünk majd.
– Hány állatod van otthon?
– Közel 150 nyulam, 50 baromfi, 180 bárány és több mint 20 kutya...
– Ennyi állat mellett hogyan tudsz gazdálkodni a szabadidőddel? Egyáltalán van olyan, hogy pihenés, utazás?
– Az állatokkal való foglalkozás egy folyamatos munka, és nincs segítségem hozzá. Ez egy kicsit problémás fejezet az életünkben, de igyekszünk időt szakítani arra, hogy családostól kilépjünk a megszokott közegből.
Az állatokat reggel-este etetni kell. Nem is beszélve a takarításról. Nagyjából napi 6–7 órát töltök ezzel. Eközben is igyekszem hasznosan tölteni az időmet, általában ezalatt podcastokat hallgatok. Néha eljutok kosarazni vagy focizni. Emellett szeretek olvasni, főként szépirodalmat, és sokáig blogot is vezettem a munkámról. Van egy ilyen fura hobbim még, mint a niche parfüm minták gyűjtése, az is egy szenvedély, de mivel éjfél után végzek a kinti munkával, kissé háttérbe szorul.
– Mit olvastál utoljára?
– Ken Liu A papírsereglet és más történetek című sci-fi novellás kötetét.
– Egyébként a családod számára is fontosak az állatok?
– Van, amikor bekapcsolódnak a munkába, van amikor nem.
A feleségem teljes mellszélességgel támogat, enélkül nem is működne a dolog. Ha ő nem szeretné az állatokat, akkor azt sem tudná elfogadni, hogy én milyen sokat dolgozom velük otthon.
Egy időben ő is tartott nyulakat, és a gyerekek is számon tartják, hogy kinek hány állata van. Amikor pedig beáll a derekam a sok munkától, akkor bizony ők helyettesítenek a fronton. Néha megesik, hogy többet vagyok állatok között, mint a családdal. De szerencsére jól működik a kommunikáció, és ezért a támogatásért hálás vagyok. Az állattartás kismértékben kikapcsolódás, nagymértékben azonban monotóniába tud fulladni a folyamatos lekötöttség.
– Hogyan lehet a gyerekeket felelős állattartásra nevelni? Milyen lehetőségeitek vannak erre a csíkszeredai Hobbi Kisállattenyésztő Egyesülettel, amelynek alelnöke vagy?
– Úgy vélem, tízéves kor után várható el az, hogy egy kisgyerek felelősséget vállaljon egy állatért, de már azelőtt is jó, ha van lehetősége arra, hogy kapcsolatba lépjen az állatokkal, simogassa, etesse őket, és foglalkozzon velük.
A takarítás ekkor még általában a felnőttek dolga, de a reggeli és esti etetés rájuk bízható, felnőtt felügyelet mellett. A felelősség érzése fokozatosan alakul ki. Az én gyerekeimmel is előfordul, hogy két hétig rá sem néznek az állatokra, aztán meg napokig köztük vannak. Az egyesületünk egy szakmai társulat, vagyis a célunk a minőségi állatok tenyésztése, így nem prioritás a gyerekekkel való foglalkozás. De szívesen látjuk a gyerekeket a kiállításainkon, valamint a nagyobb gyerekeket akár az egyesületben is, ha szeretnének komolyabban foglalkozni a kisállattenyésztéssel: segítjük őket kezdő állománnyal, tanácsokkal. Igyekszünk kommunikálni és szakmai hátteret biztosítani nekik a fejlődéshez.
Fotók: Dr. Rákossy Zsigmond archívuma
korábban írtuk
Darabont Eduárd hegymászó: Az életem a hegy körül forog
Bár mindig kitűz új célokat, nem kockáztat feleslegesen. A hegy ott marad, megvár, bármikor visszamehetek – vallja Darabont Eduárd kolozsvári hegymászó, aki így családját is képes megnyugtatni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)
