hobbi

Hirdetés

Laczkó Vass Róbert: Mindenütt jó, de legjobb a konyhában

A gyergyóremetei származású Laczkó Vass Róbert a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának igazán sokoldalú tagja, könyveket ír, világot jár, és izgalmasabbnál-izgalmasabb ételeket főz barátainak, kollégáinak és a rászorulóknak. A Kolozsvári Magyar Opera visszatérő vendégelőadója a hobbijáról, a konyhaművészet iránti szeretetéről mesél ízesen, szenvedéllyel, inspirálóan.

A székely nyúl megálmodója: Dr. Rákossy Zsigmond

Diákkora óta foglalkoztatja az állatok genetikája és tenyésztése, de már kisgyerekként tyúkkatalógust vezetett: különböző kritériumok alapján pontozta őket. Rákossy Zsigmond gyerekkori rajongása az állatok iránt azóta sem múlt el, és ma már művészetként tekint a hobbijára: a génekkel kísérletezve próbál alkotni valami szépet. Szallander színű székely nyula már elfogadott fajta Romániában és Magyarországon, de kék-sárga székely tyúk és székely bajszos pásztorkutya-fajta megalkotásával is próbálkozik a csí

Benedek Ágnes: „A pilates ugyanúgy sikerélmény, mint előadások végén a taps”

Tom Cruise szabadidejében előszeretettel vív és búvárkodik, Michelle Obama kötöget, Katalin hercegné kertészkedik és teniszezik... De mivel töltik szabadidejüket az erdélyi közszereplők, írók, költők, zenészek, színészek vagy politikusok? Ezúttal Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésznője mesélt a hobbijáról.

Minket ez tölt fel – szabadidős tippek kezdőknek és haladóknak

Aki veszi a fáradtságot, hogy egy-két órát sétáljon a benzingőztől távol, káprázatos élményekkel lehet gazdagabb. Megéri exkluzív programok után nézni, a tömegturizmus több bosszúsággal jár, mint valódi örömforrással. Székelyföldi szabadidős tippek.

Kelemen Attila állatorvos: Valóra vált a gyerekkori álmom

Megtalálta az Erdélyből kiveszettnek hitt rákosi viperát, amelyről már gyerekkorában érezte, hogy nem pusztulhatott ki. Kelemen Attila állatorvos nemcsak keresi, gyógyítja is a kígyókat, a BBTE kolozsvári viváriumában gyerekekkel próbálja megszerettetni a hüllőket. Szabadidejében a természetet járja, olykor siklóernyővel vagy sítalpon. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).

Motorozás, állószörf és hódeszka - hobbikról Kolozsvár alpolgármesterével

Tom Cruise szabadidejében előszeretettel vív és búvárkodik, Michelle Obama kötöget, Katalin hercegné kertészkedik és teniszezik. A világsztárok, hírességek tökéletes mosolya mögött is hús-vér emberek vannak, akiknek megvannak a saját hobbijaik, amelyek segítenek levezetni a mindennapi stresszt, kikapcsol(ód)ni, feltöltődni. De mivel töltik szabadidejüket az erdélyi közszereplők, írók, költők, zenészek, színészek vagy politikusok? Új sorozatunkban ennek igyekszünk utánajárni.

Hirdetés

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Csillag-Simon Gabriella: A megjelenés az önbizalom része

Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.