Kántor Melinda: Egyszer csak elkezdi az ember élni azt, hogy minden mindennel összefüggésben van

Kántor Melinda a Kolozsvári Állami Magyar Színház mindig mosolygós, örökmozgó színművésze. Energiája hátterében többek között régóta gyakorolt hobbijai állnak, a csikung és a tai chi segít neki a testét és a lelkét is formában tartani.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

– Be kell valljam, hogy amikor interjúalanyokat kerestem a rovathoz – ismert erdélyi emberek, akiknek érdekes a hobbijuk –, többnyire férfiak kerültek a látómezőmbe. Rá kellett jönnöm, hogy sok nőnek a család, a gyerekek és a munka mellett nincs ideje hobbira. Ezért is örültem nagyon, amikor megtudtam, hogy neked van időd magadra. Te tudatosan figyelsz erre?

– Most már igen. Gyerekkoromban profi sportoló voltam, négyéves koromtól úsztam, de amellett folyamatosan csináltam valami mást is, néptáncoltam, modern táncoltam, tornáztam, balettoztam, karatéztam, kirándultam. Nagyon izgága voltam. Aztán véget ért az iskola, bekerültem az egyetemre, és a teljes életemet a színház töltötte ki. Gyakorlatilag reggel nyolctól éjjel négyig bent voltunk a színházban, óráink voltak, próbáltunk, statisztáltunk, vagy megnéztük azokat az előadásokat, amelyekben a tanáraink játszottak. Egyetem után férjhez mentem, szültem, de

mindig éreztem, hogy valahol mélyen ott van az én valamikori gyerekkori énem, az, aki több mindent akar csinálni.

Nagyon izgalmas volt a színházi élet, sok új impulzus ért, nem volt hiányérzetem, nem valamiféle űrt kellett kitölteni. Valami mégis motoszkált bennem. Aztán elváltam, s talán ez a fájdalmas tapasztalás tette lehetővé, hogy felszínre törjön, életre keljen és kibontakozzon az a mélyen bennem szunnyadó valami… Utólag visszatekintve, volt néhány nem éppen megfelelő döntésem, cselekedetem, de mind hozzájárultak ahhoz, hogy most az lehessek, aki vagyok. Megpróbáltam egy személyben eleget tenni az apai, anyai szerepnek, két munkahelyem és két gyerekem volt, vidéken éltünk, s bekövetkezett az a pont, amikor összeroppantam. Akkor fogalmazódott meg bennem tudatosan, hogy én radikálisan változtatni fogok az életemen! Nem jövő héttől, nem hétfőtől, nem holnaptól, hanem mától, most ebben a pillanatban!

Nem azt csinálom ezentúl, amit vélhetően elvárnak tőlem, amit kell, hanem amit szeretnék, amit a szívem diktál!

Ezután következhetett be az, hogy véletlenül (bár szerintem nincsenek véletlenek) találkoztam a csikunggal és a tai chival, és mondhatni, egyből beszippantott. Ez a mozgásforma, mozgásban történő meditáció, az ezzel járó egységben való gondolkodásnak a varázsa, egyértelműsége, az, hogy minden mindennel összefügg, hogy egymásra óhatatlanul kölcsönösen hatással vannak a dolgok, annak a felfedezése, hogy ebben a rendszerben hol van és hogyan tud jelen lenni az egyén, új életszemlélettel ajándékozott meg.

Fotó: Kántor Melinda archívuma


– Jársz egy csoportba, órára? Vagy hol gyakorlod ezeket?

– Igen, itt Kolozsváron van egy nemzetközileg elismert csikung egyesület, oda járok, és ez közös gyakorlást jelent. A csoport szabadidejétől függően, van, amikor heti három, van, amikor egy-két alkalommal találkozunk. Otthon pedig igyekszem naponta gyakorolni, bár mostanság nem mindig sikerül. Ez egy életforma.

A csikung tulajdonképpen a taoista filozófia és a hagyományos kínai gyógyászatnak az ötvözete, a szellemi, lelki és testi – nem véletlenül mondom ebben a sorrendben – egységet jelenti.

A fizikai mozgás jótékony hatásán túl, egészségmegtartó, betegségmegelőző- vagy betegség esetén, gyógyító hatással bír. És akkor e kapcsán megtanultam a TuiNa-t, ami egy kínai gyógymasszázs technika. Kínában ezt nem szalonokban gyakorolják kényeztetés céljából, hanem kórházakban, orvosok alkalmazzák. A TuiNa speciális fogások alkalmazásával, az akupunktúrás pontok és meridiánok stimulálásával gyakorol gyógyító hatást a csontokra, izmokra, belső szervekre. Testi és lelki blokkok feloldásával erősíti a szervezetet, prevenciós és gyógyító szerepe is van. A kezelés hatására beindulnak a szervezet természetes védekező-, valamint öngyógyító folyamatai. Innen jött a következő szint: a tai chi, ami számomra művészet, nem egy tornagyakorlat. Amikor tényleg belefeledkezel egy egyszerű mozdulatnak a több percig tartó gyakorlásába, és a légzésed tudatos figyelésével elkezded érezni azt, hogy miként születik meg az energia, hogyan kezdi el áthatni a tested és pontosan a tested mely részében fejti ki hatását, akkor megszűnik minden, és újrateremtődik. Csodálatos hatása van.

– A munkához is adhat egy löketet?

– Észrevettem, hogy amikor előadások előtt fáradt vagyok, és az előadásokra való felkészüléskor csikungozom vagy tai chi-zom, akkor az olyan, mintha kipihentem volna magam, s feltöltődöm energiával. Ellazítja a testem, kiüríti az elmém, és a nullpontba tud hozni, hogy az előadásban teljes nyitottsággal, rugalmassággal, befogadással lehessek jelen.

– Mondtad, hogy jársz egy egyesülethez, de gondolom, egy adott ponton az ember autodidakta módon is elkezdi képezni, fejleszteni magát…

– Persze, amikor az embert elkezdi foglalkoztatni valami, akkor megtalál mindent, irodalmat, felvételeket, beszélgetéseket. Hogyha lépést akarsz tartani az élettel, ami egy folyamatos változás, akkor részt kell venni ebben a folyamatban. Ez ugyanígy van a színészetben is. Mindig van új dolog, mindig van valami, amit nem tudtál, ami elkerülte a figyelmed, ami egy új információ, amit be lehet építeni, amit alkalmazni kell. És ami nagyon szép, hogy egyszer csak tényleg elkezdi az ember élni azt, hogy minden mindennel összefüggésben van.

Fotó: Kántor Melinda archívuma

– Említetted, hogy a tai chi számodra nem csak egy tornagyakorlat. Mi kell ahhoz, hogy ezt valaki így lássa?

– A tai chi már akkor is nagyon jó, ha valaki csak testmozgás szintjén űzi. Attól függetlenül, hogy mi tudatosan odafigyelünk a testünkben végbemenő folyamatokra vagy sem, azok a folyamatok végbemennek. Hogyha ezekre tudatosan odafigyelünk, nagyobb a hatékonyságuk. Amikor tényleg elcsendesíted az elméd, és elkezdesz arra fókuszálni, hogy milyen hatással van a szellemedre, lelkedre és testedre a mozgás, a tudatos légzés, a meridiánok megnyitása, az energia szabad áramlása – annak hihetetlen ereje tud lenni. Ebben segíthet az irányítás, egy mester, egy mentor. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez alkati dolog is, mert nem mindenkinek van arra szüksége, hogy tudja, hogy pontosan miként kapcsolom össze a kis égi kört a nagy égi körrel, vagy milyen mentális dologgal egészítem ki az adott mozdulatot, és ez rendben is van. Van, akinek csak arra van szüksége, hogy helyesen elvégezze a mozdulatokat, és lehetőleg helyesen megtanuljon lélegezni. Semmi erőltetett dolog nincs ebben, vagyis nem szabad legyen, mert

abban a pillanatban, amikor valami erőltetett, görcsös, merev, megszűnik az energia szabad áramlása.

– Egy ideje coachként is dolgozol. Ez mennyire függ össze azzal, hogy a tai chi, valamint a csikung által rendben vagy magaddal (is)?

– Nagyon-nagyon összefügg. Amikor az ember elkezdi magát belülről figyelni, akkor elkezdődik egy nagyon mély belső utazás. A coaching pontosan erről szól, ennek a belső utazásnak a tudatosításáról, a saját életed irányításának, döntéseid felelősségvállalásának fontosságáról, a saját nagyszerű teremtő erődnek a felfedezéséről és belső erőforrásaid tudatos használatáról. A coaching célja az, hogy kihozd az életedből azt a maximális potenciált, amit szeretnél. A coachingfolyamaton való részvétel egy önismereti, önfejlesztési folyamat. Számomra segítségnyújtásról, tanításról és gyógyításról szól, aminek az a jutalma, hogy láthatom, ahogy az emberek felfedezik, rácsodálkoznak, majd értékelik saját nagyszerűségüket.

– Vannak visszatérő klienseid?

– Én nem így fogalmaznék. Esettől függően, vannak néhány alkalmas találkozások, és vannak, akik a programjaimon, kurzusaimon vesznek részt. Egyébként érdekes, hogy mennyire nem megfelelő a coaching magyarra való fordítása, az életvezetési tanácsadás, ugyanis ez nem tanácsadás, hanem a kliensnek egy tréner irányításával történő út-, valamint megoldáskeresése.

– Mernek segítséget kérni az emberek?

– Hála Istennek, most már egyre többen teszik félre azt az előítéletet, hogy erre nincs szükség, és hogy csak a bolondok fordulnak ilyen jellegű segítséghez. Nyugaton ennek van egy kultúrája. Szándékosan nem a divat szót használom, mert

ez nem egy trend, hanem ez egy kultúra, egy civilizációs szintet mutató fokmérő, ugyanolyan, mint az egészségmegőrzés.

Elmegyünk fogászati-, nőgyógyászati- és minden preventív vizsgálatra, és ugyanígy kellene pszichológushoz, coachhoz is eljárnunk, még akkor is, hogyha netán jól vagyunk, annak érdekében, hogy ezt az állapotunkat tudatosítsuk és meg tudjuk fogalmazni, hogy minek következtében vagyunk mi jól, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt megőrizzük.

– Ez is segítő szakma. A coachok is ki tudnak égni, mint az orvosok vagy pszichológusok?

– Igen. Pont azért, mert arról szól az életük, hogy segítenek. Mi is csak emberek vagyunk, egy lelkünk, egy idegrendszerünk van. Én önsegítési módszerként a csikungot, a tai chit, meditációt, valamint az energetikai tisztításokat alkalmazom. Ezen kívül nekem is van coachom, nekem is van segítőm. Nem lehet az, hogy teljesen hidegen hagy téged a kliensnek a problémája. Nem tud. A megértés, az empátia, az elfogadás, az ítélkezésmentesség, a szeretet mind-mind energia. A coaching üléseken kölcsönös energiaáramlás történik, ami bizonyos szinten a coach részéről energiaveszteséggel jár, s ezt pótolni kell, hiszen csak abból adhatunk, amink van. Ezért kell nagyon tudatosan használni azokat a külső és belső erőforrásokat, amivel karban tudod magad tartani lelkileg, szellemileg és testileg is.

korábban írtuk

Ruști Alexandru plébános: Kell az életben valami pozitív szenvedély
Ruști Alexandru plébános: Kell az életben valami pozitív szenvedély

Nem szalaszt el egyetlen lehetőséget sem, amikor hegyeket mászhat, és ha a kisváros határain kívül jut, lélegzetelállító fotókkal nyűgözi le az erre kíváncsi közönségét. Máskor meg nyakába akasztja szólógitárját, és nagy szenvedéllyel csap a húrok közé – mindezt egy-két szentmise, templomi szertartás vagy hittanóra között. Ruști Alexandru lupényi plébánosként éli nem mindennapi hétköznapjait.