Élete minden részét átszövi a népzene. Apaként, férjként és tanárként is igyekszik helytállni, amellett, hogy a Tokos zenekar sikerei újabb és újabb fellépésekre szólítják el. Egyszerre él a szenvedélyének, épít közösséget és tartja egyben a családját.
Érgyógyász, triatlonista, költő – Puskás Attila mindhárom világban otthonosan mozog. A marosvásárhelyi orvos húsz éve döntött úgy, hogy életmódot változtat, és azóta sorra fedezi fel, mire képes a test és a lélek, ha figyelmet kap.
Elsöprő többséggel voksoltak rá másodjára is a legmagasabban fekvő magyar város lakói. Lőrincz Csaba tevékenységét a „szomszédból” nézve: rohamléptekben fejlődik Szentegyháza, s a település fiatal vezetője nem fél „szembe pisilni a széllel”.
Komoróczy Zsolt, a székelyudvarhelyi Városi Kórház menedzsere úgy véli, alapvetően vezető típus. Átértékelte a munka–magánélet egyensúlyt, mondja, s tanácsként hozzáteszi: néha meg kell állni, s megcsodálni a napfelkeltét.
A kézdivásárhelyi Fejér Szilárd megjárta a szegedi, valamint a Cambridge-i egyetemet is, majd hazatérve, Kovászna megyében kutatóként bizonyít, oktat, publikál, előadásokat tart, és közben háromgyermekes családapaként is helytáll.
Határozott, markáns vonások – erős állkapocs, mélyen ülő szemek, tekintélyt parancsoló kisugárzásával mintha egy letűnt kor harcosa térne vissza. Molnos András Csaba, Macsi a temesvári magyar színház meghatározó alakja.
Székelyudvarhelyen nőtt fel és hagyományőrző huszár is, mégsem „tipikus székely” férfi: a konyhába nem engedi be a feleségét, és családi vállalkozásukban ő az ügyeletes „óvóbácsi”. Tornai István számára nem jelent problémát egy pelenkát kicserélni.
Különleges életutat tudhat magáénak Szőcs Előd, aki sportkarrierjét hátrahagyva talált új hivatást a gasztronómia világában. Nem kedveli, ha séfként emlegetik, sokkal közelebb áll a szívéhez, ha egyszerűen szakácsként hivatkoznak rá.
Péter István a GrowthReaktor Egyesület társalapítója és elnöke, a marosvásárhelyi TEDx szervezője, néhai sportmenedzser, a Mathias Corvinus Collegium projektmenedzsere, a BBTE-n vendégelőadó, ugyanott doktorál – és még csak 28 éves.
A Tokos Zenekar zenésze, a Kolozsvári Magyar Opera művésze, kétgyermekes családapa. Mosolygós, stílusos, és remek beszélgetőtárs. A sepsiszentgyörgyi születésű Gergely Eleket faggattuk munkáról, magánéletről, férfiakról, nőkről, na meg a jó pálinkáról.
A Gyimesek közkedvelt népdalénekese, három gyermek édesapja, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium és a Domokos Pál Péter Általános Iskola zenetanára. Antal Tibor azokról az értékekről vall, amelyek szellemében terelgeti a közösség életét.
Demény Elemér – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Öcsi – zord külseje vajszívet (és markáns értékrendet) takar: a Lófő Lovasudvar alapítója és oktatója udvarhelyszéki gyermekek sokaságával szerettette meg egy életre a lovaglást.
A Kolozsvári Magyar Opera szólistája, a budapesti Operaház rendszeres meghívottja. Hónapok óta toljuk a beszélgetés időpontját: amikor legelőször egyeztettünk, éppen Hongkongba érkezett, a Bajor Állami Operával turnézott.
A tudomány népszerűsítése az élete, az ismeretterjesztés a vesszőparipája. A csíkszeredai Nagy Péter egyfajta tudományos stand up-os: igazi karizmája akkor mutatkozik meg, amikor a színpadon áll.
Bár ő maga nagyon szerényen fogalmaz az előtte álló gigantikus feladatról, a zabolai származású Kádár L. Gellért az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy a lehető leghitelesebben formálja meg Hunyadi János karakterét.
Illés Márton igazi jó pasi: jó a humora, remekek a sztorijai, tudja élni és élvezni az életet, és nemcsak imádja, de érzi is a nőket. A jellegzetes bariton birtokosa maga is egy életművész. Nyugdíjba készül, és a sármján ez mit sem csorbít.
Több mint húsz éve plébános Marosvásárhelyen, ahol olyan közösséget éltet, amely egyedülálló Erdélyben: a Szent Család-templom körül olyan családok laknak, akik támogatják, segítik egymást a mindennapokban.
Búzás Csaba, csíkszeredai harcművészet-oktató elismerően beszél a nőkben lakozó hatalmas erőről, legyen szó feleségéről, tanítványairól, vagy épp ellenfeleiről. Számára a nő egyenlő társ a mindennapokban, és már tudja: nő nélkül az életnek nincs zamata.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.