Mindig is a színpad közelébe vágyott. Akkor is, ha első próbálkozásra a színművészeti egyetemre nem nyert felvételt, helyette viszont a jogi karra, majd később a magyar-angol szakra vették fel. Végül a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola színész szakán diplomázott, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán folytatta tanulmányait és szerzett mesterdiplomát.
Vargabetűkkel ugyan, de révbe ért – mondja Kányádi Szilárd, aki 2016-ban érkezett a Csíki Játékszínhez.
Ezt megelőzően volt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze egy évig, majd a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja. Az elmúlt években nem csak színészként ismerhette meg őt a csíkszeredai közönség, hanem mindamellett, hogy rendezőként is bemutatkozott, három évig a színház igazgatói tisztségét is betöltötte. Legkomfortosabban eddig – ismeri el – színészként érezte magát, igazgatóként mindvégig visszavágyott a színpad közelébe, a rendezés terén pedig még keresi önmagát.
Rézivel az élet
A szintén színművész Kányádi Annával már akkor egy párt alkottak, amikor hét évvel ezelőtt a Csíki Játékszínhez szerződtek. Néhány éve házasságot kötöttek, és több mint egy évvel ezelőtt megszületett kislányuk, Rézi. A házasságkötéssel megerősödött a köztük lévő kötelék, a kimondott szónak és dokumentumnak súlya van – ismeri el Szilárd. Gyakran látni a városban, amint kislányát sétáltatja, és mint mondja, az, hogy a gyermeknevelésben aktívan részt vállal és amennyiben tudja, Annát „tehermentesíti”, mindamellett, hogy közös megegyezéssel történik, részéről belső késztetés is. „Nekem is szükségem van rá, hogy időt, minőségi időt tudjak tölteni Rézivel. Arról nem is beszélve, hogy világéletemben el nem tudtam volna képzelni, hogy mivel jár egy gyermek születése, mivel jár az anyaság. Ott van a kilenc hónap, a szülés, az azt követő időszak, és szinte automatikusan megfogalmazódott bennem, hogy
aminek a terhét levehetem Anna válláról, le is veszem. Már az első pillanatban megértettem, mennyire nagy szüksége van Annának is arra, hogy meglegyen az én-ideje.
Ilyenkor szépen felöltöztetem Rézit, és babakocsizunk, biciklizünk, triciklizünk” – magyarázza. Imád főzni – jegyzi meg – és ezt előszeretettel gyakorolja is odahaza. „Az odafigyelés a minimum, amit adhat a férj a feleségének, és tudni kell azt mondani, hogy ülj le, feküdj le, tornássz, menj, járd meg magad, vagy észre kell venni, hogy igénye van társaságba menni, barátnőkkel lenni. Ha az életben mindez nincs egyensúlyban, nagyon gyorsan felborul egy olyan béke, amire szerintem mindenki törekszik.”
• Fotó: Kányádi Szilárd archívuma
„Ne sérüljön a család”
Négy évvel ezelőtt kötöttek házasságot, de ezt megelőzően több mint tíz évig udvarolt Annának. Amolyan hagyományos módon – mondja nevetve, bár azt is elismeri, hogy noha ő romantikus alkat, nehezen mutatja meg ezt az oldalát. „Kicsit félszeg vagyok ilyen szempontból, s bár tudom, hogy jól esik egy szál virág, én azért erre nehezen veszem rá magam. El is gondolkodtam, lehet, ezen változtatni kellene, de rájöttem, ezt én másképp élem meg.”
Hogy milyennek látja magát évtizedek múltán? Többgyermekes édesapának – reagál azonnal. Igaz, azt is elismeri, hogy
első gyermeke megszületésével megváltozott életében a prioritási lista.
„A színházat tekintve kérdőjelek vannak, bár nagyon élvezem, nagyon szeretem, most kezdek megérteni olyan fajta összefüggéseket színészként és rendezőként is, amelyeket korábban csak próbáltam elképzelni. Most kezdenek húsz év után helyreállni és helyükre kerülni olyan színházi csavarok bennem, amelyektől azt érzem, hogy jobban tudok működni ebben a választott szakmában. A kislányunk érkezése átrajzolt prioritásokat bennem, ami nem azt jelenti, hogy nem fontos a színház, de most már csak a második helyen áll. Számomra most fogalmazódott meg először: az a legfontosabb, hogy ne sérüljön a család”.
• Fotó: Kányádi Szilárd archívuma
Elfelejteni a pillanatot?
Lendületesen mesél, elgondolkozik egy-egy felvetésemen, keresve a megfelelő választ, ám amint Réziről kezd beszélni, teljesen átszellemül. Elérzékenyül. Ma már nem könnyezik – nevet nagyot. „Volt idő, amikor idegenkedtem a könnyektől. Ilyen szempontból a színház volt a jó tanítómester, és a színpad, valamint az idősebb kollégák, akik elmondták, hogy nem kell félni ettől, sem a színpadon, sem az életben.
Meg kell élni az érzelmeket, akkor is, ha azok érzékenységből fakadó könnyek. De mi, férfiak, másképp sírunk, belül történik valami”
– mondja.
Emlékszik még arra az első pillanatra, amikor kezébe vette Rézit? – kérdezem, s szinte nem is érti a kérdésem. Tán el lehet felejteni azt, amikor egy apa első alkalommal tartja karjában a lányát? „Bár én azt az érzést soha életemben nem fogom elfelejteni, azt hiszem, nincsen rá jó szó, hogy elmesélhessem. Elmondani sem tudom, csak makogok, mert elindít egy csomó olyan érzéshullámot, amire emlékszem, de nem tudom megfogalmazni” – magyarázza.
Büszkeséggel, csodálattal meséli, nincs az a színészi alakítás, ami fölülmúlná azt a pillanatot, amikor az egyéves és hét hónapos kislánya tárt karokkal felé szalad, vagy ránéz, és azt mondja: szeretlek. „Ilyenkor megtörténik, hogy jó értelemben megdermedek és rögtön megfogalmazódik bennem, hogy minél többet akarok ezekből a pillanatokból. Sajnos a színházi világ nem éppen családbarát, de mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy a család ne sérüljön. Ha ez olyan áldozatokkal jár, hogy háttérbe kerül a színház, én még azt is képes vagyok meghozni. Minden elismerésem, és
az összes képzeletbeli és valóságos kalapomat megemelem a színházban dolgozó szülők előtt, mert nem egyszerű.”
Kíváncsi vagyok, eddigi szerepei közül melyik állt a legközelebb a szívéhez. Nem csodálkozom a válaszán: a lányaiért aggódó Tevje, a tejesember a Hegedűs a háztetőn című, nagysikerű musicalből. „Máshol tartanék ezzel a szereppel, mint ahol most tartok vele, ha nem tudnám, milyen a saját kislányomat a kezemben tartani” – mondja ragyogó tekintettel.
korábban írtuk
Blága Tünde: Ezen a pályán nincsenek barátok
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyimesi lány, aki szépségkirálynő szeretett volna lenni. Ő maga álmodta meg és hívta életre saját „tündérmeséjét”: erdélyi lányként Magyarországot képviselte a Miss Universe világversenyen.
