• Fotó: Simó Ágnes Tekla archívuma
Napi 6-7 órás menetekben tették meg a több mint száz kilométeres utat az idei Via Unitariana résztvevői: az erdélyi Magyar Unitárius Egyház szervezte túra azonban nem csak a kiemelkedő teljesítményről szól, hanem a közösségről is. A Lőrinczi Levente unitárius lelkész vezette csapat erdei ösvényeket, falvakat bejárva „a tájat, a helyi közösségeket és Istent is közelebb engedik magukhoz” – írják a szervezők.
Simó Ágnes Tekla már harmadszor vágott neki a túrának, a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány titkára nevetve elárulja: a résztvevők csak „Szent Lődörgők” táborának nevezik a gyalogtúrát.
• Fotó: Simó Ágnes Tekla archívuma
„Nem is tudom pontosan, mikor és miért vált a gyaloglás életem részévé. Csak azt tudom, hogy az úton érzem magam a legigazabbnak, legszabadabbnak és legteljesebbnek. Amikor ez a minőség a mindennapokban elhalványul, és nem kezdek jóban lenni önmagammal, akkor mindig megszólal bennem egy hang: indulj útnak!
Nincsenek különösebb célok vagy miértek, csak egyetlen visszatérő érzés: jelen lenni az úton.
Ráhangolódni a természet ritmusára, együtt lüktetni vele, testben, lélekben és elmében. Az úton a dolgaim rendeződnek, minden a helyére kerül, különösebb erőfeszítés nélkül. És ami a legszebb, hogy a vándor mindig kap bőséges útravalót, amiből utána hosszasan táplálkozhat.
Feladatunk értéket teremteni
Idén ilyen táplálék volt számomra a tűz mellett, közösen magyar dalokat énekelni, a templom csendjében imádkozni, este a szabad ég alatt, a hold fényében aludni, vagy megtapasztalni azt az alázatot, amivel Andrási Benedek és családja Gábor Imrével (a Pilvax Kávéház megálmodója) a reggelit és vacsorát készítették a gyaloglóknak. A legmélyebben mégis Bálint Róbert unitárius lelkész mondatai érintettek meg, aki Balázs Ferenc életéről, munkájáról, a mészkői templom múltjától és közösségéről mesélt. Hittel, kitartó munkával és elszántsággal lehet – és kell is – maradandó értéket teremteni.
Ezt hagyták ránk örökségül őseink, s ez ma a mi feladatunk.
Szüleim egész életükben a közösséget szolgálták és építették. A magyar hagyományokat őrző és kapcsolatokat ápoló több évtizedes munkájukért számos kitüntetésben részesültek, de náluk ez a dolog soha nem volt öncélú. „Csak tettük a dolgunk”, ahogy apám szokta mondani. Sokáig számomra is természetes volt, hogy közösségben és a közösségért kell munkálkodni – de ez a tűz az utóbbi időben már csak pislákolt. Idén azonban a tábor újra fellobbantotta bennem a lángot, és ezért vagyok a leghálásabb!”
Szalay Zsuzsanna pszichológusnak, a Nőileg szerzőjének bakancslistáján szerepelt a Via Unitariana, és idén érett be az idő arra, hogy részt vegyen a gyalogtúrán.
„A gyermekek lelkes kíváncsiságával vártam, a felnőtt énem aggódásával megfűszerezve. Tudtam, sejtettem, hogy olyan emberek közt leszek, akiknek szintén fontos a mély lelkiség, a hit, a természet szépségei iránti rajongás, a kihívás keresés, a közösségi élmény.
• Fotó: Szalay Zsuzsanna archívuma
Az út fizikailag fárasztó volt, de nem annyira, hogy ne bírtam volna. Napi húsz kilométereket gyalogolni mindenképp hatalmas kilépés volt a komfortzónámból, de élveztem a fájások mögött is azt, hogy feszítem a tűréshatárom húrjait. A szívemnek kedves erdők, rétek, dombok és hegycsúcs, a rejtőzni szerető kedves kis falvak, a hűs templomok, a fészekként megtartó múlt és az isteni jelenlét, amelyeket megérintettünk, így, együtt olyan hatalmas lelki megrázkódtatást szerzett, amit hazaérve napokig csak ízlelgettem, lassan tudtam feldolgozni. A háttércsapat biztonságot adó, szereteteljes gondoskodása, a vezető határozott, figyelmes vezetése segített napról napra rábízni magam az útra. Napokkal később élményeimet, az út tanulságait is meg tudtam fogalmazni.
Minden kifelé tekergőző út befelé vezet
Rengeteg mindent megtudhatsz magadról akkor, ha olyan helyzetbe hozod magad, ami teljesen eltér a normál hétköznapjaidtól. Mikor hoztad magad olyan helyzetbe, aminek a részletei, a hogyanja, a lelki koordinátái arról, hogy mi lehet veled, nem voltak előre ismertek? Bízol-e magadban, bízol-e a társakban, bízol-e a világban? Hívőknek: bízol-e Istenben, hogy bármi lesz, a javadat szolgálja majd? Ezek a kérdések az úton megtalálnak, ott menetelnek benned, és meg fogod érezni a választ. Hogy állsz a kihíváskereséssel? Mert, tudhatod, hogy próbatételek jönnek: a fizikai terhelés, fájdalom, fáradtság, diszkomfort a maximumon. Kell ez nekem?
Volt olyan pont, mikor feltettem a kérdést, hol volt a szép eszem, amikor erre vállalkoztam.
Meg kell küzdeni ezzel a csüggedéssel is, miközben menni kell tovább az úton.
Ha csak a fáradtságot és kimerültséget látod, lehet az a válasz, hogy minek? Kényelmesen-kellemesen is lehet élni, nyaralni. De, ha mocorog benned az, hogy milyen lehet érdekes, új helyzetben is érezni magad, mit ad, ha eléred a célt?
A cél fontos
Nem mindig a kipipálás miatt, hanem az odavezető út miatt. Amivé válsz közben. Mint az életben általában. Ha tudjuk, hogy egy nehéz helyzetet, az erőfeszítést, a munkát, a kényelmetlenséget azért vállalod, mert… És itt jöhet a személyes cél: tanulás egy sikeres vizsgához, rendszeres edzés egy sportteljesítményért, egy olyan egészséges testért, amiben jól érzed magad, bármi, ami számodra fontos, de sok munkát, sok erőfeszítést, olykor fájdalmat, nehézséget igényel.
Tudod, hogy jönni fognak, megéled, megküzdöd, és a cél már nem is az igazi jutalom, rájössz, hanem, amivel megküzdöttél, az az érzés a jutalom.
„A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális” – mondta a vezetőnk. Ó, hányszor eszembe jutott! A második nap, amikor olyan izmaid is fájnak, amelyekről nem is tudtál… De a fájdalommal mész tovább. Megtanulod, hogyan helyezd át a fókuszt a fájdalomról valami másra, a társakra, akikkel beszélgetsz közben, a tájra, a következő lépésre. Ahová a figyelem irányul, azt erősíted fel.
Harmadik napra pedig észreveszed, hogy már nem is fájnak azok az izmok, elmúlt. S akkor megtanulod, hogy minden elmúlik.
• Fotó: Szalay Zsuzsanna archívuma
A csapat ereje
Elfogy a vized, rosszul leszel, elhagyod a bicskád, eltévedtél. Egy igazi csapat megáll, és mindenki segít, amivel tud. A nagy tanulság: sosem vagy egyedül.
Mindenki járja az útját, sokszor csendben, de, amikor jelzed, hogy baj van, mindenki rád figyel, és téged segít. Vizet kapsz, kaját, csomagodat viszik, bevárnak, senki nem megy tovább.
Amikor már azt érzed, kész, nincs tovább, nem bírom, s a vezető bejelenti, hogy akkor még 7 km a szállás, akkor egyedül feladnád, de a csapat húzóereje olyan löketet ad, amivel megtapasztalhatod, hogy akkor is van tovább, amikor egyedül azt hinnéd, hogy nincs.
A csúcstámadás tanulsága
Kemény próbatétel, intenzívre fokozódik minden, súly, terep, napsütés, fájdalom, légszomj. Ottvagyunkmárottvagyunkmár??? – dobog a füledben a szíved. Felnézel a csúcsra, de lesokkol, milyen messze van. Tanulság:
mindig csak a következő lépés a cél, teszed a lábad egymás után, nem nézed a csúcsot.
Ha ott leszel, akkor érezni fogod, addig is csak a következő lépés a lényeg. Tenni egyik lábad a másik elé, lépni. Az életben is sokszor ez segít át a nehéz helyzetekben, ha mindig csak a következő teendőre koncentrálunk: felkelni, megmosakodni, felöltözni, és a többi. Megtanulod a kis lépések türelmét, ami észrevétlenül feljuttat a csúcsra. Akkor egy jó nagyot sírsz, s már más lettél, mint, aki elindult.
A nagy kérdéseid veled gyalogolnak
Annyi időd van életed nagy témáinak belső munkájára, hogy felér egy önismereti csoporttal, felturbózva ezerrel. Letisztul az, ami fontos a hétköznapi életedben, s kikristályosodik, hogy mi húz le, mi a fölösleg. Mi ad erőt, mi az érték s mi a sallang, a fölös teher, ami magától kikopik belőled az út végére.
Megdöbbensz az eredményen. Tudatosság a gyümölcs, amit szüretelsz.
Hívő léleknek egy zarándoklat leírhatatlan élmény. Ha a gyalogtúra lelkiséggel is telítődik, akkor zsigeri szinten érzed a Jelenlétet. Minden pórusodon áramlik belőled a hála. Hála azért, hogy a tested megteszi ezt érted, segít. Hála azért, hogy létezel, hála a csodás természetért, amelyik hordoz, adja az utat eléd, hála az emberekért, akik életed és utad részei. Hála az erős gyökerekkel tartó múltért, amely múlhatatlan értékekkel erősít.
Akkor, ha nyitott vagy rá, hogy lásd, hogy érezd.
Hála azért, hogy ez megadatott nekem."
korábban írtuk
Határt tartani lehet ítéletmentesen is
Többször írtunk már arról, hogy mit tehet a függő a rabságból való kitörésért, arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy miként segíthet a tágabb környezet például egy alkoholbetegnek. Hogyan támogathat a barát, a szomszéd, a kolléga egy függőt?
