ARCHÍV Blága Tünde: Ezen a pályán nincsenek barátok

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyimesi lány, aki szépségkirálynő szeretett volna lenni. Tündét nemcsak szépséggel vértezték fel, hanem végtelen kedvességgel és konok kitartással is, így aztán messze földön megcsodálták céltudatos magatartását és alázatát. Ő maga álmodta meg és hívta életre saját „tündérmeséjét”: erdélyi lányként egyedülálló módon több rangos szépségversenyen mérkőzött meg sikeresen, legutóbb pedig Magyarországot képviselte a Miss Universe világversenyen. (Cikkünk a Nőileg magazin 2024. januári lapszámában jelent meg.)

Fotó: Shotsbydeen Creative Studio

Blága Tündét még tinédzser lányként ismertem meg. Szemtanúja voltam első versenyei egyikének, Kézdivásárhelyen. Kis lépésekkel kell haladni a nagy cél felé – mondják sokan a sikerhez vezető útról, és a szépségszakmában sincs ez másként, amit Tünde nagyon jól ismer. Igen, neki ez a „szakmája”, hiszen eddigi életében céltudatosan azzal foglalkozott, hogy elmondhassa magáról: szépségkirálynő.

Neki is voltak kudarcai, érték hatalmas veszteségek, és keményen kellett dolgoznia azért, hogy egyszer a fejére kerülhessen a korona.

A „Hideg Korona” – ahogyan a 2022-ben megjelent könyvének a címe is mondja, hiszen ennyi tapasztalat után Tünde úgy érezte, papírra veti mindazt, ami vele történt. Őszinteséggel, egyszerűen mesél történetéről a könyvében, akárcsak ezúttal a beszélgetésünk során.

– Részletesen leírtad a könyvedben az életutad, elképesztően céltudatos, kitartó vagy. Honnan ered ez?

– Nekem a céltudatosság határozta meg a gyerekkoromat. Mindig, mindenben elsőnek kellett lennem, hallanom kellett a nevem az évzárón, részt vettem minden versenyen, amelyeket rendszerint meg is nyertem. Amikor pedig eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom, tudtam, hogy ezért az álomért még többet meg fogok tenni. Van bennem egy belső erő, ami mindig vezet az utamon.

– Valóban nagy erő lehet. De mégis, hogyan tud belendülni ez a pálya? Jókor kell jó helyen lenni?

– Bár elismerem, hogy jó kapcsolataim vannak, ezeket kizárólag arra használom, hogy tájékozódjak az életem szempontjából fontos eseményekről. A kapcsolatok sosem segítettek előrelépni, minden eredményt a saját erőfeszítéseimmel értem el. Szerény családi háttérrel rendelkezem, mindig az értékek és a lelki támogatás volt irányadó. A családban megosztottuk a szeretetet, támogattuk egymást.

Büszke vagyok a gyökereimre, a származásomra, hiszen ezek erősítettek meg az élet fontos kérdéseiben.

Anyagilag nem támogatott senki, és nem feküdtem le senkivel, hogy előrébb jussak.

– Meglepő, hogy ezt így felhozod, mindjárt az elején...

– Vannak dolgok, amiket ki kell mondani! Ismerem a szépségkirálynőkkel kapcsolatos sztereotípiákat. A könyvemben is részletesen írok róla. Sajnálatos, hogy vannak olyan lányok, akik ezt az utat választják, és megengedik maguknak, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek: a modellkedés és a szépségversenyek sok lány számára azt jelentik, hogy könnyen eljuthatnak az escort szolgáltatások világába. Ezzel szemben, nekünk, akik valóban komolyan vesszük, ez egy fárasztó és komoly munka, ami folyamatos fizikai és mentális felkészülést igényel. Nekem sosem volt elfogadható az, hogy a szépségemmel próbáljak előnyt kovácsolni magamnak. Ezért vállalom, hogy nyíltan beszélek erről.

•  Fotó: Shotsbydeen Creative Studio

Fotó: Shotsbydeen Creative Studio

– Egyenesen teszem fel akkor a kérdést, ami sokak fejében megfordul: az, hogy eljutottál a világ legjelentősebb szépségversenyére, a Miss Universe-re, csak magadnak köszönhetően valósult meg?

– Igen, és annak a mérhetetlen kitartásnak, ami bennem van. Hozzátartozik az is, hogy nemcsak úgy odakerültem, hanem volt egy magyarországi verseny, ahol engem választottak arra, hogy Magyarországot képviseljem. Tudni kell azt is, hogy a válogatóra azután jelentkeztem, hogy valóban túltettem magam életem legnagyobb tragédiáján, a párom elveszítésén, aki egy közös kirándulás alkalmával a szemem láttára halt meg. Előtte is voltak próbálkozásaim, de csak erőlködtem, nem voltam jól. Fel is szaladt rám 8 kg súlyfelesleg, amit a válogatóig valamelyest muszáj volt lefaragni. Sokat edzettem, alig ettem, de elértem a célom. Itt tennék még egy kitérőt:

az, hogy én hogyan nézek ki, rengeteg lemondással jár. „Rossz” genetikával születtem, rendkívül hízékony vagyok – meglepő lehet, de igaz. Ezzel számolok, és mivel tudom, hogy ebben a szakmában a súlynak sok szerepe van, lemondok azokról az élelmiszerekről, amelyek nem egészségesek.

Így élek, ez az ára a karcsúságomnak. De ezzel együtt vállaltam ezt a pályát. Visszatérve, a Miss Universe válogatóra nem a legjobb formámban érkeztem, és még így is sikerült nyerni. Nem, nem azért, mert valaki szólt valakinek, hanem azért, mert ezen a versenyen nagyon fontos, hogy milyen „sztori” van mögötted. És én elég meggyőző voltam, továbbá tetszett a zsűrinek az is, amit képviselek. Nekem hatalmas büszkeség erdélyi magyar, gyimesi lányként magyar színekben versenyezni.

– Magad említed, hogy elveszítetted a párodat. Hogyan tudtad feldolgozni?

– A szerelmem elveszítése mélyen megrendített. Hosszú ideig úgy éreztem, hogy elveszítettem önmagamat is. Az érzések elnyomták a motivációm. Egy idő után elkezdtem egy hosszú és nehéz önismereti utat járni. Szakember segítségét kértem, belevetettem magam az önvizsgálatba. A pszichológia iránti szeretetem segített megérteni és feldolgozni az érzéseimet, a könyvek és tanulmányok révén találtam támpontokat, amelyek segítettek megérteni sok mindent, és visszatalálni a saját utamhoz.

– Egy olyan nagy megmérettetés, mint egy világverseny, milyen félkészüléssel jár? Mindig hallani, hogy hetekig készültök…

– Hetekig? Évekig. Egy ilyen versenyre kijutni az előző évek kemény munkájának eredménye. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy

a Miss Universe nem feltétlen a szépségről szól, mert szép lány rengeteg van. Kell legyen mögötted egy tartalom is, egy ügy, amit képviselsz.

Én tudatosan építettem magamat erre a versenyre. Nincs feljebb, tehát ez volt számomra az utolsó.

•  Fotó: Blága Tünde archívuma

Fotó: Blága Tünde archívuma

– Sok kritika éri a szépségversenyeket, többek között, hogy a nő értékét a testi adottságaival mérik. Mit gondolsz, igazából mit üzennek ezek a szépségversenyek?

– Talán azt nagyon kevesen tudják, hogy minden szépségversenyen az országunk neve szerint indulunk, és így is szólítanak minket. A keresztnevünk szinte sosem hangzik el.

Legtöbben azt sem tudják, hogy hívnak bennünket. Pedig mindegyikünk sokkal több, mint egy országnév a szalagon.

Nagyon szeretném, ha eljutna oda ez az iparág, hogy valós személyekként, a saját életutunk alapján értékeljenek bennünket, nem pedig aszerint, hogy egyik vagy másik országnak milyen befolyása van.

– Keményen fogalmazol, de gondolom, a tapasztalat beszél belőled. Ha már itt tartunk: ilyen körülmények között milyenek lesznek az emberi kapcsolatok? A bizalom?

– Ezen a pályán nincsenek bizalmasok, barátok. Az emberi kapcsolatok felszínesek. Amikor a kamerák forognak, mindenki bájos és mosolygós. A Miss Universe versenyen is azt tapasztaltam, hogy az európai lányok többnyire közvetlenek és kedvesek voltak, a többiek – tisztelet a kevés kivételnek – felsőbbrendűnek érezték magukat. Én pedig nem tudom megjátszani magam, ugyanolyan vagyok mindig. Ilyenek vagyunk mi, erdélyi magyarok.

– Milyenek? Nagyon sok nemzet nőivel találkoztál. Te miben vagy más, mint ők?

– Szerintem alázatosabb és elfogadóbb vagyok. A különböző kultúrákból érkező emberek megismerése azt tudatosította bennem, hogy nem szabad elítélni senkit. Mindenki abban hisz, úgy él, azt képvisel, amit akar. Ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy hogyan éljen másként? Én sosem tagadom le a származásom, és azt sem, hogy mit képviselek. Szépségkirálynőként az a küldetésem, hogy felhívjam a figyelmet az önbizalom erejére és az álmok követésének fontosságára.

Az én történetem azt üzeni, hogy a mélypontokból is fel lehet tápászkodni. Elvesztettem a páromat, de megtanultam, hogy a kitartás és a hit segít túljutni a nehézségeken.

Emellett, mérhetetlenül alázatos vagyok, és hiszem, hogy ez vitt előre. Sosem akartam több lenni, mint aki vagyok, de azt sem hagyom, hogy kevesebbnek nézzenek. Miután megválasztottak, hogy képviseljen Magyarországot a Miss Universe versenyen, hihetetlen, hogy mennyi támadást kaptam. Tudatosan kizárom ezeket, hiszen az, aki kommentál, a saját maga frusztráltságát akarja rám vetíteni. Nem velem van baja, hanem önmagával.

•  Fotó: Shotsbydeen Creative Studio

Fotó: Shotsbydeen Creative Studio

– Mintha eltűnőben volna a természetes szépség. Azt látni, hogy minden fel van varrva, töltve, a szépségversenyeken is. Jól látszik?

– Nagy közhelyet fogok használni, de számomra is a szépség belülről fakad. Hatalmas igazság ez. Ezt mondom civil nőként. Ezzel szemben ott vannak a szépségversenyek, ahol tartani kell a lépést. Igen, ezt is kimondom: ma már nincs olyan nő a szépségversenyeken, akinek ne lenne kozmetikázva valamije.

Amikor Miami-ban voltam, még teljesen természetes voltam, és annyira kívülállónak éreztem magam, hogy előbb-utóbb be kellett állnom a sorba. Nem szabattam át magam, mindössze teljesítettem néhány „követelményt”:

dúsabb lett az ajkam és a kebleim, és rendbe tetettem a fogsorom. Bár az utóbbit ne rója fel nekem senki, hiszen a szép és ápolt fogsor mindenkinek prioritás kell legyen. Szerintem fontos, hogy ha változtatni akar valaki önmagán, azt a környezete fogadja el. Mindenki élje úgy az életét, ahogyan ő szeretné.

– Valószínűleg sok férfi keresi a kegyeidet. Hogyan kezeled ezt?

– Én nagyon a karrieremre koncentrálok, így nagyon ritkán fér bele az, hogy ismerkedjek. A szerelmem halála után belementem néhány ismerkedésbe, amelyek, visszatekintve, toxikusak voltak. Nyilván az az ember, aki nincs jól, olyant vonz be, aki szintén hasonló lelkiállapotban van. Mindig a komoly kapcsolatok híve voltam, és ma már az sem titok, hogy egy ideje van egy férfi az életemben. Ugyanott ismertem meg, ahol elveszítettem a páromat…

– Nagyon sok fiatal lány követ a közösségi médiában, tehát súlya van annak, amit példaként számukra mutatsz. Mit szeretnél számukra átadni?

– Én minden fiatalnak azt tanácsolom, hogy tanuljon, fejlessze magát, legyen érdeklődő. Így bármilyen célt el lehet érni. Ugyanakkor

minden fiatal lánynak, aki hasonló pályára készül azt tanácsolom, először ismerje meg önmagát, tudatosan készüljön a versenyekre, és készítse fel magát arra, hogy bizony, ez egy nagyon kemény világ,

és ha nem vagyunk elég körültekintőek, könnyen magába szippanthat egy olyan közeg, amelyből nem könnyű kiszabadulni.

•  Fotó: Peter Gaman

Fotó: Peter Gaman

– Hogyan tervezel meg egy évet? Mi jön ezután?

– Nem években gondolkodom, hanem mindig a hosszú távú cél van előttem. És számomra mindegy, hogy ezt egy, vagy öt év alatt érem el, az a lényeg, hogy dolgozom azon, hogy egyszer elérjem. Ha határidőhöz kötök valamit, az engem feszélyez. Így nincsenek kimondottan az új évre szabott terveim, hanem újabb mérföldkövek vannak, ahová el szeretnék jutni. Írom a következő könyvem, ez most egy történet lesz, amelyet a saját életem inspirált. Továbbá, szerepet kaptam egy filmben, most ebben szeretnék kiteljesedni. Több szépségverseny nincs a céljaim között, hiszen a legnagyobbat is kipipáltam.

Névjegy: Blága Tünde első dobogós szépségversenye az Év Arca Erdély volt 2016-ban, amelyet Székelyudvarhelyen nyert meg. Ahogyan a könyvében fogalmaz: „az igazi utazás ezután kezdődött”. Volt Románia szépség-nagykövete, majd Libanonban a Queen of Nations versenyen elnyerte a Miss Photogenic és a Miss Best Body címeket. Ezután Tajvanba ő lett Miss Charity, onnan vezetett az útja Miami-ba, ahol a Queen Beauty versenyen indult. A Miss Earth jelenleg a világ harmadik legrangosabb szépségversenye, Tünde ott is versenyzett magyar színekben, ezt követte a Miss Tourism Continental Bejrútban, amit szintén megnyert. 2023-ban Magyarországot képviselte a Miss Universe versenyen.
•  Fotó: Shotsbydeen Creative Studio

Fotó: Shotsbydeen Creative Studio

Kassay Réka, Tünde barátnője: Tündét egy szépségversenyen ismertem meg 14 évvel ezelőtt, egy nagyon kedves, szerény lányként. Feltűnt, hogy mindig pozitív, és mindenkihez van egy kedves szava, ezekben a tulajdonságokban hasonlítunk, és hamar összebarátkoztunk. Mivel Tünde nagyon ragaszkodó természetű, a barátságunk fenn tudott maradni ennyi éven át, annak ellenére, hogy ő sokat utazott, és évek óta Budapesten él. Az egyetemre való beiratkozásra én biztattam, amikor kétségei voltak, és mindig elmondja, hogy ezt nagyon köszöni, többek között ezt is szeretem benne, hogy soha nem felejt el hálásnak lenni. Amikor teheti, hazautazik, hogy a családjával és barátaival találkozhasson, mindig lehet rá számítani, nem felejti el honnan jött.

korábban írtuk

Drăghici Mária: Nem az évek határozzák meg az embert, hanem az, ahogyan él
Drăghici Mária: Nem az évek határozzák meg az embert, hanem az, ahogyan él

Fontos a megjelenés, legyen az hétköznap, ünnepnap vagy akár jeles esemény – mondja meggyőződéssel Drăghici Mária. Határozottan vallja, nem a megélt évek száma a fontos, hanem az az életérzés, amely engedi feledtetni az éveket.