A hónap pasija

Ferencz Lóránt: A család prioritást élvez, utána jövök én

Ferencz Lóránt autóversenyző. A legnagyobb szerelme – természetesen csak a felesége és lányai után – egy 32 éves, sárga Honda, amely egy jó nagy asztalnyi kupát, valamint Románia két legnevesebb versenyén is számos dobogós helyezést hozott neki.

Kányádi Szilárd: Mi, férfiak, másképp sírunk

Feri bácsi a Csárdáskirálynőben, Lord Hastings a III. Richárdban, Tevje, a tejesember a Hegedűs a háztetőn című előadásban, és Apa Rézi életében. Ez utóbbi saját rendezés, amelyben színésznő feleségével, Kányádi Annával főszerepet vállaltak.

Hirdetés

Kiss Géza: A gyerekek közt kiteljesedek

Negyvenkét évesen döntött úgy, hogy a jól menő építkezési vállalkozása mellett a szociális szférában helyezkedik el, egy gyermekotthonban fog dolgozni. Tíz gyermek nevelője a marosvásárhelyi Dorcas családi típusú gyermekotthonban.

Zsigmond Attila: Mindenben a jót kell keresni

Zsigmond Attila dokumentumfilm-készítő, operatőr-rendező, forgatókönyvíró egy személyben, ugyanakkor férj, apa, szenvedélyes műgyűjtő. Csaknem három évtizede készít töretlen érdeklődésnek örvendő dokumentumfilmeket.

Várday Zsolt: „Non-konform gyerek voltam, mindig szembe pisiltem a széllel”

Gyermeki kíváncsisággal veti magát mindenbe, az összefüggéseket kereső emberek széles látókörével mesél zenéről és piláteszről, Nápolyról vagy legózásról. Várday Zsolt építésszel ültünk ki a székelyudvarhelyi „Patkó” sarkába, ráérősen szemlézve, mi mindent köszönhet építészeti irodájuknak az iskolaváros. A Vasszékely-díjjal is elismert építész higgadt derűje roppant energizáló. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)

Kádár Tibor Sándor: Nem látjuk a fától az erdőt

Sokkal több az erdő, mint kitermelhető fák összessége: az életünk minden területére kiható, egységes ökológiai rendszer. Ha sikerül a klímaváltozást valamilyen szinten megfékezni, azt erdőkkel lehet – véli Kádár Tibor Sándor, Erdővidék szülötte.

Dancs Zsolt: A lépcsőfokokat meg kell mászni

Talán nincs olyan magyar fellépő, akivel ne lenne valamilyen kapcsolata, ha Dancs Zsoli szervez koncertet, azt precizitás és minőség jellemzi. Nincs neki túl nagy falat, és elég nagy a fejszéje, hogy a legmerészebb szervezési feladatba is bele merjen vágni. Koncert- és programszervező a Szent György Napok és a Székely Vágta csapatában, 2020 óta pedig az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció producere. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

A 4S Street „Csabikája”: Szeretem a rendet – a fejemben is

Mihály Csaba – vagy ahogy Gyergyóban ismerik: Csabika – az év zenekaraként Petőfi zenei díjjal jutalmazott 4S Street billentyűse, dalszövegírója, ugyanakkor az Andantino Zenei Műhely alapítója, oktatója. Bár zenekarával halmozzák a sikereket, ritkán helyezi előtérbe magát, sokkal fontosabbnak tartja a csapata arculatát, mint az egyéni brand építését. Mi azonban előcsalogattuk a billentyűk fekete-fehér árnyékából, hogy megtudjuk, ki lapul a hangszer mögött. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszám

A székely nyúl megálmodója: Dr. Rákossy Zsigmond

Diákkora óta foglalkoztatja az állatok genetikája és tenyésztése, de már kisgyerekként tyúkkatalógust vezetett: különböző kritériumok alapján pontozta őket. Rákossy Zsigmond gyerekkori rajongása az állatok iránt azóta sem múlt el, és ma már művészetként tekint a hobbijára: a génekkel kísérletezve próbál alkotni valami szépet. Szallander színű székely nyula már elfogadott fajta Romániában és Magyarországon, de kék-sárga székely tyúk és székely bajszos pásztorkutya-fajta megalkotásával is próbálkozik a csí

Csibészek patrónusa: Gergely István „Tiszti”

Gyermekházaikban száznál is több hányattatott sorsú gyerek neveléséről gondoskodnak, a gyermekvédelmi rendszerből kinőtt fiatal felnőttek útját egyengetik, otthont adnak bántalmazott nőknek, lányanyáknak. Harmincéves a csíksomlyói Csibész Alapítvány, a nagyhatású civil szervezet alapítóját, Gergely Istvánt – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Tisztit – kísértük el egy teljes napjára: a Csíksomlyón újuló csibész-csűrbe, a Kászonokban épülő Hétkút erdei iskolába, Csíkszépvízre és Csomortánba. Az elmúlt háro

Kelemen Attila állatorvos: Valóra vált a gyerekkori álmom

Megtalálta az Erdélyből kiveszettnek hitt rákosi viperát, amelyről már gyerekkorában érezte, hogy nem pusztulhatott ki. Kelemen Attila állatorvos nemcsak keresi, gyógyítja is a kígyókat, a BBTE kolozsvári viváriumában gyerekekkel próbálja megszerettetni a hüllőket. Szabadidejében a természetet járja, olykor siklóernyővel vagy sítalpon. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).

Sofron István: Egy bajnok csapathoz érkeztem

A hosszú, jeges telek ihlethették a mondást, miszerint Csíkban korcsolyával a lábukon születnek a gyerekek. Sofron István is 2–3 évesen kezdett hokizni, és miután bejárta a fél világot, hazatért szülővárosába, hogy álmát valóra váltva, a Sportklub színeiben játsszon. Gyönyörű párja és tünemény kislányuk is elkísérte a csíki jégkorongozót, mert – mint vallja – csak akkor lehet sikeres, ha ők mellette állnak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)

Kakasi Mihály: Ha akarok valamit, azért teszek is!

Évekig vele ébredt Marosvásárhely és környéke, s ha egy kis időre nem ő ébresztette a rádióhallgatókat, sokan hiányolták. Hamarosan pedig talán egész Székelyföld hallhatja a Rádió Gaga Hármasszabály című reggeli műsorának egyik műsorvezetőjeként Kakasi Mihályt, azaz Miskát. Lehet őt szeretni, utálni, de biztosan nem lesz közömbös senki számára.

Hirdetés

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.

Faluképbe illeszkedő, modern székely ház Csomortánban

Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.

A stílus nem szabály: szabadság

Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.

Az otthonosság íze: savanyú káposzta

Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.

A hajmosáson múlhat minden (VIDEÓ)

Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.

Legjobb Gardróbjaink: számba vettük a fotótermést

A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.

Okos és fenntartható: szalmaház Csíksomlyón

Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.