A főutcára néző, faburkolatú, zsindelytetős ház bejárata a szomszédos kapuról nyílik: az idős szülőkkel közös udvar a többgenerációs együttélés ritka példája. A ház előtt fűszernövénykert, az ajtón belépve a kandalló pattogó tüze és hívogató melege fogad.
„Hosszú ideig keresgéltük, hol lakjunk, de abban biztosak voltunk, hogy természetközeli helyet szeretnénk.
Akkoriban még csak vágytunk arra, hogy sajtot készítsünk és lovat tartsunk, de életünk alakulása egyre inkább abba az irányba mutatott, hogy hazajöjjünk a nagyszülői házba, ahol végül mindez valóra válhatott” – kezd bele történetükbe vendéglátónk.
„Mindenhol máshol idegenek vagyunk. Az alapgondolat az, hogy itthon vagyunk, és nem elölről kellett kezdeni valamit, hanem folytatni lehetett elkezdett életeket” – mondja. A Köllő-birtokon sorban épültek a házak: elsőként 1928-ban a nagyszülőké, majd a nagyszülők testvéreié, a szülői ház, és végül, az 1960-as években a Miklós nagybátyja által épített ház, amelybe később a nagyszülők költöztek, majd a műépítész és családja a 2010-es évek elején.
„Sokat gondolkodtam, hogyan bővíthetném a házat: ha nagyon sokat nyújtottam volna hátrafelé, akkor a szüleim házának konyhaablakától vette volna el a kilátást az udvarra és a tájra,
ha túl magasra, a napfényt édesapáméktól. Végül, a keretek között, az udvar felé eső homlokzat irányába bővítettük, így alakult ki az emeleten az egybenyitható tér, amely tágas és napfényes játszótér volt a három gyermekünknek kiskorukban, míg a földszint tagoltabb, ahogy a használat kéri” – meséli a bővítés körülményeit a házigazda.
Napcsapda és árnyékolás
A földszinten a család által népi szobának nevezett helyiség fogadja a betérőt: a Miklós nagymamájának csaknem százéves bútoraival berendezett térben kapott helyet a kandalló is, amely a ház melegét biztosítja.
„A rokonságban mindenhol volt kemence, amely sajátos hangulatot adott a háznak, ezt szerettem volna visszahozni ezzel a kandallóval,
amelynek a felületei – a búboskemencéhez hasonlóan – tapasztottak, azonban vizesblokkos kandallóként biztosítja a fűtést. A meleg vizet napelem biztosítja, amely olykor a fűtésbe is besegít” – magyarázza vendéglátónk. A ház melegségét emellett az első részt uraló, méretes üvegablakok és a mellettük kialakított, tégla padlóburkolat napcsapdája biztosítja, az árnyékolást az ablak elé ültetett növényzettel oldották meg.
Időközben a gyermekek felnőttek, a legkisebb is érettségizni fog jövőre, s ahogy nőttek, az igények is alakultak. Az egybenyitható terek rugalmasságának köszönhetően, végül az emelet megbirkózott a feladattal: a fürdőszoba két oldalán egy-egy tágas szobát alakítottak ki, alkalmanként összefüggő teret alkotva a köztük elterülő galériával (kezdetben „játszótérrel”), dolgozósarok kapott helyet, és a nagy üvegablakok révén rengeteg szobanövény is otthonra talált.
A fény és zene háza
„A nappali az a nagy tér, ahol együtt tudunk lenni, közösen filmet nézni, nagy ünnepi alkalmakkor asztalt teríteni. Itt kapott helyet a húros hangszereim egy része, valamint nagynéném, Köllő Margit textilművész két munkája is. A konyha részben az első feleségem gyimesi nagyszüleinek a bútorával van berendezve: ez a ház utcára nyíló része, délután érik a nap sugarai, amikor itthon vagyunk és ott gyűlünk össze” – vezet körbe Miklós.
Megcsodáljuk a zsindellyel kirakott emeleti fürdőszobafalat, a praktikusan helytakarékos lépcsőt és a hálószoba ablakainak árnyékolástechnikáját is. Közben
több, kuckózásra, elvonulásra alkalmas helyet is felfedezünk, amelyek nyugalmat és melegséget árasztanak, olvasásra, zenehallgatásra csábítanak.
Miklós jelentős hangszergyűjteményének darabjai pedig napi használatban vannak: ezt egy Kodály Zoltán által Gyergyócsomafalván gyűjtött népdallal is „bizonyítja”.
