- Mi vezetett a közgazdaságtan felé?
- Három, számomra nagyon fontos személy befolyásolta a döntésemet a továbbtanulás kapcsán. Az elsők a szüleim voltak, édesanyám, aki ugyancsak közgazdaságtant végzett, valamint édesapám, akinek egy mondata még a mai napig is a fülemben cseng: „tanulj egy olyan szakmát, ami megengedi, hogy akár külföldön is tudj továbbtanulni és dolgozni”. A harmadik személy pedig a barátom volt, aki - édesanyámhoz hasonlóan - közgazdaságtant tanult, és akivel a korkülönbség miatt, mondhatni, már egyszer „elvégeztem ezt az egyetemet”. Ennek köszönhető, hogy első kézből kaptam információkat az egyetemről, a képzésről, a tantárgyakról.
- Hogyan indult az egyetemista „pályafutásod”, milyen élmények értek Kolozsváron az első időszakban?
- A 2020-as járványügyi intézkedések miatt a mi évfolyamunk online kezdte az egyetemet, így meglehetősen nehézkes volt a kezdés. Szerencsés helyzetben voltam, hiszen a szüleim támogattak, hogy az online oktatás ellenére is felköltözzek Kolozsvárra, ami egy hatalmas segítség volt abban, hogy legalább valamennyire egyetemistának érezzem magam. Továbbá
könnyített az is a helyzeten, hogy felvettek a Gazdasági Tanácsadó Klubba (GTK), amely egy, az egyetemünkön belül működő szakkollégium.
Így lehetőségem volt jobban megismerni pár évfolyamtársamat és felsőbb tagozatosokat is egyaránt, akikkel hamar kialakult egy baráti társaság, annak ellenére, hogy csak pár hónap után találkoztunk először élőben.
- Hamar bekapcsolódtál a versenyekbe. Milyen hatások állnak emögött, mi motivált?
- A hatások egy alapvető részét a középiskolai éveimhez tudom visszavezetni. Elsőként kiemelném a szónok versenyeket, amelyekre Vass Ágnes magyartanárnő készített fel és vitt minket, így képviselhettük iskolánkat, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumot. Az emberek legnagyobb félelme, hogy nyilvánosság előtt beszéljenek, ezért
a mai napig nagyon hálás vagyok a tanárnőnek, mert sikerült legyőznöm a lámpalázamat, és így magabiztosabban tudtam kiállni emberek elé és beszélni.
Biztos vagyok benne, hogy nélküle ma nem tartanék ott, ahol vagyok. Továbbá már 12. osztályban elkezdtem követni a kolozsvári közgazdaság karon tanuló diákok nemzetközi sikereit, és akkor fogalmazódott meg bennem a cél, hogy egy napon én is szeretnék versenyezni. Éppen ezért jelentkeztem a már említett Gazdasági Tanácsadó Klubba, ahol képzések sorozata után nagy örömmel vállaltam az első felkérést egy magyarországi (online) versenyre elsőéves egyetemistaként. Ez volt, ha nevezhetem így, a „karrierindító” versenyem.
Koncentráció magas fokon
- Azóta számos nemzetközi vetélkedőn vettél részt a csapatoddal, és történelmi győzelmekkel tértetek haza. Eddig mi nyújtotta a legnagyobb sikerélményt, mire vagy leginkább büszke?
- A versenyeknek köszönhetően számos országba eljutottam: Mexikó, Egyesült Államok, Kanada, Hollandia, Olaszország, Magyarország, ami már önmagában is nagy élmény volt számomra. Ezek a nemzetközi esettanulmány versenyek meghívásos alapon működnek, és a világ legjobb egyetemeinek diákcsapatai vesznek részt rajtuk. Az elért eredményeknek köszönhetően nő egy adott egyetemnek a presztízse, és meghívást kap egyre több versenyre. Számomra a legnagyobb sikerélmény a 2022-es mexikói esettanulmány versenyen elért győzelem volt.
Ezzel a sikerrel történelmet írtunk, ugyanis korábban alapképzéses diákcsapat nem ért el első helyezést nemzetközi versenyen.
A boldogság, amit akkor éreztem, amikor az egyetemünk nevét kimondták, mint nyertes, kimondhatatlan volt. Abban a pillanatban éreztük csapattársaimmal, Bugár Annával, Székely Evelinnel és Szekernyés Péterrel, hogy végre a sok képzés, munka és gyakorlás, mondhatni, „kifizetődött”. Ennek az eredménynek az elérésével be tudtuk bizonyítani, - a kiváló képzésnek köszönhetően, amit felkészítő tanárainktól (dr. Szász Levente, dr. Györfi Lehel és dr. Rácz Béla-Gergely) kaptunk -, hogy romániai-, nem angol anyanyelvű csapatként is ott a helyünk a nagy, nemzetközi egyetemek között.
A legendás csapat
Annak ellenére, hogy ez nyújtotta a legnagyobb sikerélményt, a legbüszkébb mégis egy személyes díjra vagyok, hiszen a tavalyi év folyamán a NIBS nevű amerikai esettanulmány versenyen sikerült megnyernem a „Verseny Legjobb Előadója” díjat. Köszönet még egyszer Vass Ágnes tanárnőnek (nagy mosoly). Mindezek mellett sok „apró győzelmünk” is volt, ami talán azoknak az embereknek, akik nem forognak ebben a közegben, nem jelent sokat, nekünk azonban igen. Itt példaként megemlíteném a legfrissebb kanadai versenyünket (JMUCC), amely a legnagyobb esettanulmányoldó verseny, amit alapképzéses diákoknak szerveznek, és egyben az egyik legnehezebb is. Ezen a versenyen sikerült csoportmásodikok legyünk, sajnos így nem jutottunk tovább a döntőbe, de nagy büszkeség nekünk, hogy sikerült megelőznünk a csoportunkban a németországi és spanyolországi csapatokat, akik nagyon komoly megoldásokat hoztak végig, mind a négy fordulóban.
- Hogyan képzeljük el a felkészülést egy-egy ilyen nemzetközi versenyre? Miben kell nagyon jó lenni?
- Ezeken az esettanulmány versenyeken mindig valós vállalatok valós problémáit kell megoldjuk, úgy, hogy legtöbbször a vállalat képviselői ott ülnek a zsűriben, így minél reálisabb megoldást kell hozzunk (pl. az utolsó kanadai versenyünkön az egyik fordulóban a Nestlé vállalatnak kellett kidolgozzunk egy stratégiát).
Nagyon fontos az, hogy tájékozottak legyünk, minél több hírt olvassunk a jelenlegi iparági trendekről, az adott ország gazdasági helyzetéről, a fogyasztókról, marketing trendekről stb.
Továbbá, lévén, hogy a legtöbb csapatnak hasonló szokott lenni a megoldása, fontos a kreativitás is. Jó, ha egy olyan megoldással állunk elő, ami megkülönböztet a többi csapattól. A felkészülési folyamat éveken át tart, hiszen itt is igaz az az általános állítás, miszerint az ember folyamatosan fejlődik, tehát minél többet versenyzel, minél többet látsz és tapasztalsz, annál felkészültebb tudsz lenni a következő megmérettetésre. Minden csapaton belül jól meghatározott szerepek vannak. Egy személy foglalkozik mindig az elemzéssel, kettő a stratégiával és egy a pénzüggyel. A versenyt megelőzően így mindenki a saját területén belül kell képezze magát. Én például legtöbbször a pénzüggyel szoktam foglalkozni, ami ugyancsak rengeteg kreativitást igényel. Nagyon sokszor nem kapunk pénzügyi adatokat a vállalatról, így „semmiből kell valamit csinálni”, ami nagy kihívás, főként akkor, amikor három óránk van, hogy megoldjuk az esettanulmányt úgy, hogy egy finanszírozható és gyakorlatban is alkalmazható stratégiával álljunk elő.
- Izgalmas lehet a világ minden tájáról érkező egyetemistákkal találkozni. Mit láttál, mit tapasztaltál, mit változtattak rajtad ezek az élmények?
- Ezek a találkozások segítettek nekem abban, hogy könnyebben kezdeményezzek beszélgetést idegen emberekkel (főként az amerikaiaktól tanultam e téren nagyon sokat, akik tényleg profik ebben, nagyon barátságosak és nyitottak). Összességében, nagyon érdekesnek találom ezt a közösséget.
Annak ellenére, hogy a világ minden tájáról jöttünk, mégis nagyon hasonlóan gondolkodó emberek vagyunk.
Amikor dolgozni kell, mindenki beleadja a 110 százalékot, amikor azonban bulizásról van szó, akkor sem ad senki kevesebbet. A legtöbb verseny általában egy 24 óra alatt megoldandó esettanulmánnyal zárul, amelyet először bemutat mindenki az elődöntőben, majd a továbbjutó csapatok a döntőben is. Ezen a ponton legtöbbünk már több mint 30 órája nem aludt egy percet sem. Ezt követi a díjátadó gála, majd a záróbuli, amikor már 35+ óra alvás nélkül vagyunk, szóval el lehet képzelni, milyen buli szokott ott lenni…
Az öröm pillanatai
- Manapság nagyon fontosak a szakmai kapcsolatok. A kitekintés a világra, amiben részed van, ebben is segít?
- Annak ellenére, hogy elsősorban versenyezni megyünk külföldre, talán mégis az egyik legfontosabb része ezeknek versenyeknek a kapcsolatok kialakítása. Szerencsére a szervezők mindig előállnak olyan programokkal, amelyek ezt elősegítik. Például a mexikói versenyen volt egy olyan forduló (amelyre nem kaptunk hivatalos pontot) amikor összekevertek különböző országokból származó diákokat, és úgy versenyeztünk egymás ellen. Én például egy csapatba kerültem egy hollandiai lánnyal, egy amerikai és egy németországi fiúval. Nagyon érdekes volt velük dolgozni, hiszen így lehetőségem volt megtapasztalni különböző kultúrákból érkező emberek szakmai gondolkodásmódját.
Biztos vagyok benne, hogy a jövőben, ha esetleg olyan munkahelyem lesz, ahol külföldiekkel is dolgoznom kell, ennek a tapasztalatnak nagy hasznát veszem majd.
- Ha most visszatekintesz egyetemista léted első napjaira, miben lettél más, mit tanultál magadról?
- Úgy érzem, hogy sok tekintetben egy más ember lettem. Számomra nagyon motiváló volt mindvégig, hogy olyan fantasztikus emberekkel voltam körülvéve ez alatt a három év alatt, akikre felnézek, akik nem félnek nagyot álmodni és küzdeni, hogy azt elérjék. Sikerült megtanulnom, hogy milyen csapatban dolgozni, hiszen azelőtt nehezemre esett a feladatokat kiadni a kezemből, úgy éreztem, hogy mindent én tudok csak megcsinálni, ami természetesen nem igaz. Továbbá, talán a legfontosabb, amit megtanultam magamról, az a határaim és az, hogy milyen, amikor feszegetem ezeket.
- Hogyan és hol látod magad öt év múlva?
- A hogyan kérdésre sok tervem van, amelyek még bizonytalanok, azonban a hol kérdésre biztos választ tudok adni: Székelyudvarhelyen. A múlt félévben cserediák voltam Hollandiában, közel fél évet Maastrichtban éltem, és annak ellenére, hogy tervezek még külföldön tanulni, dolgozni, a múlt félév alatt rájöttem, hogy
sehol máshol nem tudnék letelepedni, családot alapítani, mint otthon, Székelyudvarhelyen.
- A bizonyosságon túl, hogy itthon telepednél le, mit hoztál magaddal Hollandiából?
- Teljesen más ott az élet és a fiatalok is. Bárhová megy az ember, érződik az ottaniak jólléte és anyagi biztonsága, ami természetesen nagy hatással van a mindennapjaikra. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy hozzánk képest álomvilágban élnek a hollandok, számunkra talán irrelevánsnak tűnő mindennapi problémáik vannak, ami persze érthető a magas életszínvonal miatt. Mivel nemzetközi business-t tanultam ott, megtapasztalhattam azt is, hogy a vállalatvezetők hogyan gondolkodnak, mi jelenti számukra a kihívást a mindennapi működésben. Ez a kihívás hangsúlyosan a fenntarthatóság volt. Azzal én is egyetértek, hogy nagyon fontos egy fenntartható vállalkozás kiépítése, viszont valahogy úgy éreztem, hogy irreálisan, álomvilág-szerűen fogták meg ők a problémát, és gyakorlatban nehezen alkalmazható megoldásokat tanítottak nekünk. Minket, fiatalokat is arra biztattak az egyetemen, ha vállalkozást indítunk, az legyen egy társadalmi vállalkozás (social enterprise), ami azt jelenti, hogy a cég nem azért létezik, hogy profitot generáljon a tulajdonosoknak és az érintetteknek, hanem azért, hogy támogassa egy hátrányos helyzetű ország közösségeit. Például tanultunk egy hollandiai vállalatról, amely tunéziai művészekkel dolgozik együtt, akik olajfából készítenek tálakat, és ezeket majd a vállalat értékesíti Nyugat-Európában. Én - őszintén szólva - nem látom, hogy hasonló vállalatokat lehetne alapítani egyelőre Romániában, azonban mindenképp nagyon érdekes volt első kézből megtapasztalni azt, hogy hol tartanak ők vállalkozói gondolkodásban, összehasonlítva azzal, hogy hol tartunk mi.
- Bringáztál is?
- Természetesen, nem beszélhetünk úgy Hollandiáról, hogy ne tegyünk említést a bicikli kultúráról. Nem is hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy a körforgalmon belül is külön bicikliút van festve, és akkor sem, amikor az autó a körforgalom közepén megállt, hogy minket, bicikliseket elengedjen. Ilyet azért itthon nem lát az ember…
Fotók: Kovács Levente, Szőke Dóra archívuma
korábban írtuk
Vargha Fruzsina: „A közösség a napi motivációm”
Nagyon fiatal? Igen! Túl fiatal a közélethez? Határozottan nem! Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a maga természetességének, rendkívül nyitott gondolkodásmódjának, megnyerő személyiségének és konok kitartásának köszönhetően van ott, ahol. Minden erőlködés nélkül.