Budapesten találkoztunk Michael Flatley-vel, aki a 25 éves jubileumi turnéját népszerűsítette éppen. Az ember (lánya) ilyenkor arra készül, hogy a világsztár talán nem lesz olyan fényes, mint amilyennek a képernyőkről látszik. Ehelyett azonban ennek ellenkezőjét tapasztaltuk: Michael Flatley a világ elismert-, bravúros-, világrekorder táncosa egy földhözragadt, alázatos, nagybetűs Úriember. Kétségkívül az ő személyisége a 25 éves táncos csapat sikerének a titka.
- Ön a világ egyik legismertebb táncosa. Mesélne arról, milyen út vezetett idáig?
- Chicagóban nőttem fel, a szüleim mindketten írek voltak, nagy volt az ír közösségünk. A városnak a kemény részén éltünk, így fiatalon rengeteg verekedésbe keveredtem. Egy nap a szüleim azt mondták, hogy elég volt, ezért elvittek tánc- és bokszórákra. Így kezdődött.
- Hogyan jött létre a Lord of the Dance produkció?
- Évek óta a fejemben volt. Sok éven át dolgoztam építkezéseken, árkokat, alapokat és csővezetékeket ástam, és mindig az volt az álmom, hogy legyen egy showműsorom, amely beutazza a világot. Szívszorító volt, hogy
kétkezi munkával kellett eltartanom magam, de fegyelemre tanított, és lehetőséget adott arra, hogy álmodjak.
Munka közben - bár az árok alján voltam -, a szívem mélyén a Radio City Music Hall színpadán (New York egyik neves rendezvény helyszíne – szerk. megj.) éreztem magam.
- Mit gondol, mitől lettek ennyire sikeresek az ír táncosai? Sokan vannak a világon, az Önök csapata azonban semmihez sem fogható.
- Talán, mert megteremtettem egy új táncstílust, az ír tánc egy új formáját. Az ír tánc alatt jellemzően a karok oldalra vannak szorítva, én ezt megváltoztattam és továbbfejlesztettem. Mi használjuk a felsőtestünket és a karjainkat, a mimikánkat és a színészi képességeinket is. Ez rengeteget hozzáad a show sikeréhez. Ugyanakkor a táncosaink egyediek. Szerintem nekem vannak a világon a legjobb táncosaim, és ezzel együtt úgy gondolom, hogy a világ legjobb táncműsora az enyém, hiszen 25 éve állva tapsolnak nekünk a világ minden városában.
- Miért a tánc lordja? Miért nem a tánc királya?
- Nem tudom. Egyszerűen imádom a hangzását. Van benne valami varázslatos. Emlékszem, miután megalkottam a Riverdance-t, volt egy fotó az újságban, amin én voltam látható tánc közben, és a címben az állt, hogy The Lord of the Dance (A tánc lordja – szerk. megj.). Nagyon megragadt bennem, és amikor elkezdtem létrehozni az új műsort, ez a cím remekül illett hozzá.
- Hány táncossal dolgozik a show-ban?
- Ebben a 25 éves jubileumi showban 35-en vannak. Kuriózum lehet, hogy ebből
három táncosom magyar. Papp Zoltán az egyik, csak úgy hívjuk, Zoltán, a Mester. 20 éve velem van. A felesége, Andrea pedig az egyik legszebb lány, akit valaha láttam.
Ő a tánckapitány, aki a műsor összes fiatal hölgyének a felelőse, aki tökéletes formában tartja-, kihívások elé állítja őket, vigyáz az egész csoportra. Áldott vagyok, hogy vannak nekem. Nagyon sokat tesznek hozzá a műsoromhoz, és büszke vagyok rá, hogy velünk vannak.
- A mostani műsor címe „25 év álló ováció”. Hogyan jellemezné a produkciót?
- Először is, az, hogy 25 éve állva tapsolnak a Lord of the Dance-nek, egy egyedülálló teljesítmény, de amúgy bármilyen show számára az. Sok előadáson voltam már életemben, és sok előadáson tapsolnak állva, de legtöbbször ez csak egy udvarias taps a végén. A mi előadásunkat követően az emberek felállnak, sikoltozva tapsolnak, és még többet akarnak. A műsor végén mindig érezhető egy túlfeszített hangulat, ami visszaadja a közönségnek azt az energiát, amit mi adunk nekik. Ez a show élesebb, fényesebb, gyorsabb, csillogóbb. Az eredeti show egyfajta felturbózott változata. A hátsó kivetítő pedig megmutatja a kemény munkát, a verejtéket és a könnyeket, amik segítettek, hogy ilyen messzire eljussunk.
Benne van a múltunk, a jelenünk és a jövőnk.
Ezek a táncosok még meg sem voltak születve akkor, amikor az eredeti, 1996-os előadásomat készítettem, kivéve Zoltánt, a Mestert. Ezért nagyszerű, hogy átadhatom ezt a fiatal generációnak.
- Néhány éve már nem táncol együtt a táncosokkal. Milyen érzés kívülről nézni őket?
- Felemelő élmény. Pontosan ugyanolyan, mint benne lenni az előadásban, mégis teljesen más. Képzelje el: lesétálok a hátsó lépcsőn a közönséghez, tízezer ember állva tapsol, sikoltozik, és egy sereg táncos van mögöttem, akik olyan keményen és gyorsan táncolnak, amilyen gyorsan csak tudnak. A közönség pedig velük együtt sikoltozik és tapsol. Olyan energia van ott, amit soha az életben nem tudsz elfelejteni. És tudom, hogy soha többé nem fogom ezt másvalamiben megtalálni. Amikor a nézőtéren ülök, és nézem a táncosokat, látom a közönség reakcióját, jóleső érzés, hogy ezt tovább tudtam adni, és sztárokat tudtam faragni a fiatal táncosokból.
- Mit mond nekik? Mi ad nekik motivációt, hogy ennyire jók legyenek?
- Minden táncosunk nagyon ügyes. A legtöbbjük világbajnok, és szereti, ha nyomást gyakorolnak rá. Ők mind többet akarnak. Minden este nagyobb magasságokat akarnak elérni. Mindig azt mondom nekik, hogy az emberek, akik eljönnek a show-ra, függetlenül attól, hogy melyik városban vagy országban vagyunk, azt gondolják, hogy a nehezen megkeresett pénzükért a világ legnagyobb show-ját akarják látni. A mi kötelességünk, hogy ezt megadjuk nekik. Mielőtt felmennek a színpadra, mindig azt mondom nekik: ne feledjétek, ezek lesznek a régi szép idők. Erről fogtok beszélni, amikor megöregedtek, és a karácsonyfa vagy a kandalló körül fogtok ülni.
- Gondolt már arra, hogy mit csinálna, ha nem táncolna?
- Ha nem táncolnék, akkor olyan keményen dolgoznék, amennyire csak tudnék, hogy táncos legyek.
Nekem ez volt az álmom. Fiatalon fuvolaművész voltam. Emellett bokszoló is. Szóval volt néhány választásom fiatalként, de az álmom az volt, hogy szárnyaljak a színpadon. Továbbá az, hogy a táncnak ezt az új formáját, amit létrehoztam, elvigyem a világ négy sarkába, és a lehető legméltóbban képviseljem vele Írországot.
- Még mindig tartja a Guinness-rekordot? (Az ír szteppkirály egyetlen másodperc alatt 35-ször kopogott vasas cipőjében - szerk. megj.)
- Úgy tudom, igen.
- Mit mondana egy fiatal táncosnak, aki még nem valósította meg az álmait?
- Azt mondanám: ha a világon bármiben a legjobb akarsz lenni, akkor meg kell dolgoznod érte.
Ha van egy álmod, és hajlandó vagy keményen megdolgozni érte, akkor bármit elérhetsz a világon, semmi sem lehetetlen.
- Azt hiszem, ez a 25 év csak egy mérföldkő. Mik a tervei a jövőre nézve?
- Sok nagyszerű tervünk van. Létrehoztam egy vadonatúj karácsonyi tánc show-t. Reméljük, hogy ezt is el tudjuk hozni majd.
- Olvastam a honlapján, hogy a mottója: „Semmi sem lehetetlen, kövesd az álmaidat”. Eszerint él?
- Igen, eszerint élek. Az életben soha ne bánjuk meg azokat a dolgokat, amiket tettünk. Csak azokat a dolgokat bánjuk meg, amiket meg kellett volna tennünk. Nekem nem kell megbánással visszatekinteni, mert minden alkalommal, amikor hívtak, válaszoltam a hívásra. Valahányszor elestem, mindig felálltam. Valahányszor olyan helyzetben voltam, hogy segíthettem valakinek, segítettem. Számomra egy álom, hogy most Sepsiszentgyörgyre jövünk, egy álom, hogy egy új helyre megyünk, és elhozzuk ezt a művészeti alkotást és ezeket a mesés táncosokat. Igen, semmi sem lehetetlen, ha követed az álmaidat.
Fotók: michaelflatley.com /Lord of the Dance
korábban írtuk
Darabont Eduárd hegymászó: Az életem a hegy körül forog
Bár mindig kitűz új célokat, nem kockáztat feleslegesen. A hegy ott marad, megvár, bármikor visszamehetek – vallja Darabont Eduárd kolozsvári hegymászó, aki így családját is képes megnyugtatni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)
