– Hol élsz éppen?
– Idén még mindenhol, viszont jövőre picit jobban szeretném pontosítani ezt. Nemrég értem haza Spanyolországból, most megint új úticélok vannak tervben. Olyan vagyok mint a fényképészet: mindent akarok látni, felfedezni és tudni, hogy aztán a fotóimon megmutathassam a saját ízlésvilágom szerint.
– Utoljára egy ifjúsági rendezvényen találkoztunk. Jó régen volt. Mi történt veled azóta? Hogyan indult a karriered?
– Mindenkinek el kell indulni valahonnan, és örvendek, hogy akkor azoknak a rendezvényeknek részese lehettem. Dióhéjban: egyetemre mentem Bukarestbe, ott kezdtem kacsintgatni a divatfotózás fele. Onnan kerültem Londonba, majd egy nagyon hosszú utat jártam be, édesapám elvesztésétől a folyamatos perspektíva váltásokig.
Más-más országokba költöztem, próbáltam befogadni és megérteni más kultúrákat.
Volt szerencsém Európa nagyon sok részén megfordulni, és Ázsiában is. Ezek az utazások nagymértékben hozzájárultak a művészetem kialakulásához, fejlődéséhez, a személyiségem formálódásához. És a karrierem építéséhez is.
– Neves magazinoknak készítesz képeket, híres vagy a szakmában. Te kerested a lehetőséget, vagy jókor voltál jó helyen?
– Azért ezzel vitatkoznék. Nem a neves magazinokkal, hanem a „híres vagy a szakmában” kijelentéssel. Aki ismer, tudja, hogy nem ezért csinálom. Annyira nem is érdekel ez a része. Másról szól ez a szakma, és ezt csak az értheti, aki igazán benne van.
Ez egy hatalmas világ, tele külön piacokkal. Igen, vannak helyek, ahol mozgolódok és ismernek, megszeretnek, ezért folyamatosan igénylik az én stílusomat meg munkámat.
Van, hogy keresni is kell a lehetőségeket, van, hogy pici szerencsére is szükség van, máskor pedig a dolgok jönnek maguktól. A divat minden másodpercben változik, lépést kell tartani vele.
– Hogyan képzeljünk el egy ilyen divatfotózást?
– Itthon azt hiszik, hogy jönnek a szép modellek, és egész nap szórakozunk, pezsgőt iszunk és fotózunk. Miközben az ilyenfajta fotózások hátterében hónapok munkája és szervezkedése áll. Ügynökségek, producerek, sminkesek, és még nagyon sokan mások gondoskodnak arról, hogy minden a terv, illetve koncepció szerint haladjon, és a kliens is azt kapja, amit szeretne.
Bonyodalmas és hosszú folyamatok ezek. Az a pár nap fotózás számomra csodás, meg maga az alkotófolyamat, amelyben kiteljesedek. Egy kívülállónak viszont vagy unalmasnak vagy érthetetlennek tűnhet.
– Mit jelent számodra a fotó?
– Szerelem.
– Mitől jó egy fotó?
– Szerintem nem létezik jó vagy rossz fotó, hanem olyan fotó van, amelyik érzéseket vált ki belőled, és olyan, amelyik nem. Vagy olyan, amelyik tetszik, és olyan, amelyik nem.
– Melyik fotóműfajt szereted a legjobban?
– A divatfotót, mert elvarázsol, elbűvöl és kíváncsivá tesz.
– Ki, mi inspirál?
– Minden és mindenki. Akár te is, aki olvasod épp ezt az interjút. Mindenben és mindenkiben van valami, csak észre kell venni és megpróbálni megérteni. Ebben segít a fotográfia.
– Van példaképed?
– Többek között az erdélyi származású Munkácsi Martin, André de Dienes, Brassaï (Halász Gyula), és még sorolhatnám. De komolyan:
nagyon büszkék lehetünk, hogy világhírű fényképészek kerültek ki Erdélyből.
– Ezzel most nagyon megleptél. Mit adtak ők neked?
– Rengeteg embert inspiráltak és inspirálnak ma is. Ismerik őket, könyveket publikáltak róluk, egyetemi tananyagban vannak benne. Nem beszélve a fotóművészetben és a művészettörténetben hagyott lábnyomukról. Nekem személyesen nagyon nagy erőt adtak. Ők jó példák arra, hogy lehetséges bármi, és az alattunk rezgő lécnek is mi határozzuk meg az irányát. Művészetüket nézve csak állunk és bámulunk, hogy ezt, abban az időben, hogyan? Ezek az értékek inspirálnak engem, meg az a kihívás, hogy én is közéjük tartozhassak egyszer.
– Milyen álmaid vannak még?
– Megszámlálhatatlan van, csak legyen rá idő megvalósítani. Feljebb akarom tornászni magamat ebben a szakmában, szeretnék még sok mindent látni a világunkból, illetve még többet adni magamból. Aztán, egy nagyon hideg téli napon Moszkvába is elmennék egy sétára, majd a séta után egy meleg teára.
Fotók: Kelemen Lehel
korábban írtuk
Nemes András Csaba: Akkor vagyok művész, amikor semmi más nem vagyok
Nemes András Csaba kolozsvári szobrász, grafikus a Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen tanult, korábban meg Benczédi Sándortól és Vetró Artúrtól. Körülbelül ennyit tudtam róla interjú előtt. Meg azt, hogy valahányszor megláttam egy-egy alkotását, ottfelejtettem magam előtte. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
