ARCHÍV Holló Cs. Kinga: „Bizonytalan helyzetben remek képek születhetnek”

Született képzőművész – ha nem az lenne, utazó bloggerkedne, de az írás és fotózás mellett mindenképp időt szakítana a festésre is. A nagyváradi Holló Cs. Kingával kávéztunk és beszélgettünk alkotásról, tehetségről, a megkerülhetetlen koronavírus-járványról, no meg egy rejtelmes lókutyáról, aki most épp szabadságol, de azt ígérte, visszatér. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)

– Biztos, minden újságírónak ez az első kérdése, hiába akartam elkerülni, kénytelen vagyok én is ezzel indítani: úgy nőttél fel, hogy édesapád ismert festő, grafikus, tehát adva volt egy miliő. Kiskorodtól világos volt, hogy ezt a pályát választod?

– Úgy gondolom, egy olyan családban felnőni, ahol valamelyik szülőd művész, egyszerre kihívás és áldás. Kiskoromtól ott nyüzsögtem a műteremben, kipróbáltam mindenfélét, amit csak lehetett, rajzolás, festés, linómetszet, szövés, fotózás, előhívás, és mint minden gyerek, nagyfokú érdeklődéssel és kíváncsisággal tettem mindezt. Adva volt a közeg, a mentor, a miliő eszköz, amit bátran használhattam. Akkor a játékot láttam benne, a szórakozást, majd jóval később, középiskolai pályaválasztás előtt állva dőlt el, hogy ezen az úton fogok tovább menni. Persze

a család, főképp anyukám jó rálátása és megérzése súgta, hogy ez lesz a nekem való,

bár akkor én még a reál szakra készültem. Mai napig sem tudom, mi késztetett rá, hiszen a matekot sohasem szerettem. Csak úgy jött, aztán szerte is foszlott. Szerencsémre.

– Hogyan születik egy festmény? Képzeletben már megvan minden négyzetcentiméter, és csak vászonra/papírra kell vetni, vagy ecsettel a kézben, folyamatában alakul?

– A festmény már jóval előtte elkezd érni valahol legbelül, magam sem tudom a pontos helyét, de ott mocorog, és vár arra, hogy a megfelelő pillanatban kitörjön, és nyomot hagyjon a vásznon, illetve papíron. De van, hogy vizuálisan is megjelenik előttem, olyankor gyorsan felvázolom, mielőtt eltűnne, mert nagyon könnyen elillan. De van, hogy ott állok az üres vászon előtt, és valami elindul egy pontból, egy ecsetvonásból.

– Van kedvenc témád/formád?

– Sokáig volt egy állandó szereplője a képeimnek, egy fantáziaállat, egyfajta ló és kutya keverék, ő volt másnéven a lókutya. Mindenütt megjelent, közvetítve az üzeneteimet, képviselve azt, amit szavakban nem mondtam el.

– Múlt időben említed, mi történt vele?

– A lókutya most szabadságol, néha megjelenik, hogy ne menjen feledésbe, de amúgy nem igényli a szereplést mostanában. Amit tudok róla még, hogy készül valamire, de kérte, ez még maradjon titok.

– Sokszínű a művészeted, van egy kedvenc technikád?

– Nincs egy bizonyos technika, amit szeretek, vászonra általában akrillal festek, de papíron sokszor vegyes technikát használok: akvarell, színes tus, egyebek. Mostanában nagyon szeretek színes filctollal rajzolni. Számtalan más grafikai eljárást – mint a linómetszet, rézkarc, szitanyomat, kőnyomat – is kipróbáltam már, és használom is.

– Tanítasz is. Hogyan lehet átadni egy ennyire megfoghatatlan tárgyat, hiszen mégsem olyan „egyszerű”, mint az egyszer egy?

– Mert az egyszer egy az néha kettő, de lehet öt is. Azaz nem a logikája az, ami megfog, hanem az elvontsága, és a végtelen lehetőség, ami benne van. A diákok befogadóak, kíváncsiak, érzékenyek és nyitottak, mindez segít abban, hogy a tudást átadhassam, és ami ennél is több, hogy kiaknázzam azt, ami bennük van, a kincset, amit sokszor el kell rejteni, mert a világ legtöbbször csak a racionális dolgokat akarja befogadni és elismerni.

– Mi lenne Holló Kinga, ha nem festőművész...?

– Utazó blogger. Van ennél klasszabb munka, ami nem is munka, ha szeretsz írni és utazni? Szerintem nincs, és még képek is születhetnek útközben.

– Adja magát a kérdés egy olyan év után, mint a tavalyi: a képzőművészek mennyire sínylették meg a járványhelyzetet?

– A kezdeti bezártság igen jó hatással volt az alkotói munkára. Rengeteg új alkotás született, ami vázlatnak indult, és végül önálló munka lett. Voltak kiállítások is, bár kisebb közönséggel, de a lényeg, hogy nem állt meg az élet teljesen. Érzelmileg szerintem mindenkire hatással volt, főleg a kezdeti időszak, nagy reményekkel, változásokkal, azután kezdett ez az egész felhígulni.

– Mire gondolsz?

– Sokan úgy véltük, ez a helyzet komoly változást fog hozni mindenki életében: több empátiát, önismeretet, emberséget és főképp lelki egyensúlyt.

Ezek voltak talán a legaktuálisabb dolgok, melyekre vágytunk, de nem tartottunk fontosnak, mert mindenki rohant valahová, végül a pandémia segített sokunknak kicsit megállni, másképp lélegezni, de aztán ismét ránk tört a „szabadság”, és hirtelen valahogy visszaálltunk a régibe.

– És mi van most? Érzelem és alkotás terén mit vársz ettől az évtől, magában hordozza már a reményt, hogy valamelyest helyreáll az életünk?

– Most úgy érzem, stand by állapotban vagyunk, ugrásra készen valami újfelé, amit még nem látunk, de vágyunk rá. Túl sok már ez a történet, amiben vagyunk,  szkeptikussá vált a világ, és türelmetlenné, várjuk a végét, belefáradtunk. Mégis, úgy érzem, ez a hasznunkra is lehet a megújuláshoz. Alkotás szempontjából ez jó időszak, a bizonytalan helyzetben remek képek születhetnek. Miért is ne? Minden nézőpont kérdése.

– Az elmúlt egy év során mi hiányzott a legjobban, mi lenne az első dolog, amit megtennél a korlátozások feloldásakor?

– Egy vicces dolog jutott eszembe: végre levenném a maszkot, hogy tudjak szabadon lélegezni, és ugyanakkor szeretném látni más emberek arcát is maszk nélkül, mosollyal, bánattal, örömmel, az igazukkal vagy hamisságukkal. Igen, ez az, ami most hiányzik nekem.

Fotó: Holló Cs. Kinga

korábban írtuk

Napocska, a napsugaras festőművész
Napocska, a napsugaras festőművész

Olyan, mint a festményei: színes, kedves, napsugaras. Mesevilágot teremt, olyan szépet, hogy azt kívánod, bárcsak a te szobádba is belépne ez a világ. Aki kiállításról nem, az talán a Napsugár vagy Szivárvány gyereklapokból ismerheti Darvay Tünde rajzait. Kolozsváron él, de tizenhárom év Amerika után kétlakinak mondja magát. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)