– Miért épp bábszínész lettél?
– Középiskolában a Vitéz Lelkek (a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium színjátszó csoportja – szerk.megj.) tagja lettem, azzal a vággyal, hogy majd ha „nagy leszek”, színházzal foglalkozzam. A rendezés gondolata mocorgott bennem. Mikor végzős koromban komolyabban készülni kezdtünk az egyetemi felvételire, kiderült, hogy rendező szak nem indul sem Kolozsváron, sem Marosvásárhelyen. Színész- és valami fura bábszínész szak közül tudtam választani. Fogalmam sem volt, mi fán terem a bábszínészet. Elbizonytalanodtam… színész nem akartam lenni. Szász-Mihálykó Mária, a színicsoport vezetője és felkészítő tanárunk (magyartanárom is volt) azt kérdezte: nem érdekel a bábszíni? Azt szeretnéd – tette hozzá. És ennyi volt.
Volt bennem valami ösztönös elfogadás az akkori helyzettel szemben: bábszínész szak indul, ez nem véletlen, oda felvételizek.
Felvettek. Fél év sem telt el, és beszippantott ez a szakma, ez a színházi látásmód, az alkotásnak ez a komplex és mégis végtelenül egyszerű, ösztönvilágunk és lényünk alapjaiból táplálkozó válfaja, a játszás maga.
– Jut eszedbe meghatározó bábos élmény?
– Meghatározó volt a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Mirkó királyfi című bábjátéka, amit akkortájt mutattak be, amikor az egyetemi felvételi zajlott. Beégtek az agyamba a gyönyörű bunraku bábok, az alvilág-jelenet erős képei a hatalmas boszorkánnyal, a világ tetejére való feljutás technikai megoldásai. Aztán ahogy kupálódtam, arra is rá kellett eszmélnem, hogy elég nagy az eltartás, már-már lenézés a bábszínház mint színházi műfaj iránt.
A laikusok és a színházi szakma egyaránt „rütyükélésnek”, „csak” gyermeteg játszadozásnak tekinti a bábszínházat.
Ebben a hangulatban oázist jelentettek Nagy Kopeczky Kálmán előadásai: komplexek voltak, összeszedettek, gyermekien tiszták. Azt a belső meggyőződésemet erősítették meg ezek a bábjátékok, hogy a bábszínház érvényes színházi műfaj, évezredes múlttal, és akarom, hogy a jövőjéhez nekem is közöm legyen.
– Milyen adottságokból táplálkozik a benned élő bábművész?
– Az alkotó, értelmező, átalakító gyermeki énemből elsősorban. Arra a nagyon egyszerű dologra gondolok, amikor leülünk egy gyermekkel legózni, és ottragadunk a gyermekszobában. A labda égen átrobogó üstökös lesz, a paplan a vöröstenger, mi pedig a macikirály alattvalói. Aztán a precízségre törekvésem is fontos. A bábszínházban a pontos mozdulatok, a ritmusjátékok nagyon fontosak. Sokat gyakorolok, igénylem a gyakorlásra szánt időt. Van türelmem akár órákon át próbálni egy rövid jelenetet.
– Van-e kedvenc bábfigurád? Vagy kedvenc bábos műfaj?
– Talán a kesztyűbáb, ami a legközelebb áll a szívemhez. És talán a klasszikus marionett az, ami ritkán hoz lázba. Egy vietnámi vízi bábszínház „kulisszái” mögé szívesen belesnék. Az afrikai bábjátszásról pedig szégyenletesen keveset tudok. Van mit tanulni még.
– Mekkora improvizációs tere van egy bábszínésznek?
– Azt hiszem, egyéniség nélkül nincs színház. Azokban a próbafolyamatokban érzem jól magam, ahol alkotótársa lehetek a rendezőnek, tervezőnek és persze a színészkollégáimnak. Fontos, hogy az adott előadást a saját ügyemnek tudjam, akarjam eljátszani, elmondani. Fontos, hogy lehessen véleményem, hogy a rendező lássa és figyelembe vegye: érző-gondolkodó lény vagyok.
– Hogyan írnád le a bábok által teremtett világot? Mitől más egy bábok által életre hívott világ, mint egy színészek által bemutatott történet?
– A bábszínház, mint színházi forma, egy sajátos művészet. Nem az ember-színház kicsinyített, utánzó mása, mint azt sokáig gondolták. És nem „gyermekszínház”, ahogy azt napjaink társadalma tartja. Szóval a báb nem korosztály, hanem műfaj. Jellegzetes világgal (mozgással, látvánnyal, hanggal) rendelkező, önálló kifejezőerő. A báb az ősi mítoszok, rítusok világának szerves része. A báb tulajdonképpen fa-, szivacs- polisztirén- vagy rongydarab, matéria. Tehát nem él, nem lélegzik, nem létezik. És mégis… A bábszínház a csoda birodalma. Nem meseországra gondolok.
A bábszínházban a létezés olyan dimenzióit vagyunk képesek megjeleníteni, amire az „élő” színház éppen húsvérsége és földhözragadtsága miatt nem képes.
Éppen ezért a bábszínház műfajilag közelebb áll a filmhez és az animációhoz, mint az „élő” színházhoz. Fogalmazásmódja, sűrítettsége a balladákhoz hasonlítható leginkább. Eszköztárában fontos szerep jut a szimbólumoknak, a lényegített ábrázolásnak és az embert jelképező, groteszk, gyakran túlzó alakoknak. Nem meglepő tehát, hogy a gyermekeknek szánt mesék feldolgozására az alkotó felnőtt a bábszínház eszköztárát használja, jól vagy rosszul. A sérülések elkerülése érdekében fontos figyelembe venni a korosztályi megjelölést. Vannak tartalmak, melyek esetleg nem valók egy négy-öt évesnek. A „de hát bábszínház!” típusú értetlenkedés pedig hadd legyen a múlté…
– Hogyan fogalmaznád meg a minőségi, kortárs bábművészet jellemzőit?
– Tartom, hogy a színház fórum: problémáink, örömeink, az emberi élet kérdéseinek kerekasztala. A kortárs bábművészet korlátokat feszeget színház és bábszínház, animáció és bábszínház között. Vizsgálat alá helyezi a mozgató és a báb kapcsolatát. A kortárs bábszínház szabályokat rúg fel, állandó kutatásban van.
Névjegy: 2011-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész szakán. Dolgozott a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínháznál, Sepsiszentgyörgyön a Tamacisz társulatnál és a Cimborák Bábszínháznál. Több díja van, legutóbb 2019-ben két elismerést is kiérdemelt (Benedek Elek-díj és alakítás-díj a IV. Fux Feszten, az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján) a Béka-királykisasszony című előadásban megformált mesélő szerepéért.
