– Mesés eredmények, lehet-e ennél közelebb lenni a meséhez? Mit jelent a hétköznapokban ez a meseközelség? Önnek tényleg mesés élete van: szó szerint és metaforikusan is?
– Szeretem úgy definiálni magam, hogy „egy nő vagyok, aki a mesék rendje szerint éli az életét”. Ez nem azt jelenti, hogy van egy rögzített szabályrendszer a fejemben, amit a mesék alapján állítottam össze, hanem azt, hogy
Tartást, erőt, megoldást, emberi méltóságot és rengeteg hasznos tanácsot adnak már első olvasásra is, mélyebb megismerésük pedig alapja lehet egy fejlődési folyamatnak is. Minden történet tanít valamit, megismerhetetlen és megunhatatlan az a sokszínűség, amit a világ mesekincse őriz számunkra.
– Hogy látja csökken a szkepticizmus a mesékkel szemben? A „te még hiszel a mesékben?” típusúra gondolok.
– Azt érzékelem, hogy egyre többen kíváncsiak a mesékbe kódolt igazságokra, de mivel ezek nem nyílnak meg a felületes szemlélő számára, sokuknak elmegy a kedve a mélységekbe való aláereszkedéstől. Nincs ezzel semmi baj, a mesének van egy szórakoztató, megnyugtató és felszabadító funkciója is, és ez is nagyon jótékony hatású. A „hinni a mesékben” nem egyfajta gyermeki állapotot jelent, hanem egy keretrendszerbe ágyazottan való gondolkodást. Komplexitást, egylényegűséget, egyetemességet.
– A Semmelweis Egyetem és az Oktatási Hivatal által akkreditált képzéseket tart tizenhárom éve, számtalan tanítványa van, egyetemi tanár társaival mese-szakpedagógus képzést indított Egerben, és Nemzetközi Meseiskolája is kezdi az első tanévet. Akkora a sikere a képzéseknek, hogy kétszáz hely kevesebb, mint egy nap alatt betelik. Mit tud a mese, hogy ennyire kelendő?
– Reagálni tud egyfajta hiányra, ami egyre nagyobb méreteket ölt. Ahogy a világban fokozódik a káosz, a rendezetlenség, ahogy sorra tűnnek el a viszonyítási pontok, számolódnak fel a közösségek, relativizálódnak egyetemes emberi értékek, úgy az ember is egyre jobban elveszíti önmagát, és egyre nehezebben talál érvényes kapaszkodókat az életben. A mese régóta jelen van az emberiség történetében, egy-egy szüzsé sok ezer ember szűrőjén ment át, mire a mai formájában lejegyzésre került. Információkkal, tudáselemekkel, terápiás módszerekkel bőségesen el vagyunk látva, de alig ismerjük a bölcsességhez vezető utat. A mese pont ezt az utat tudja megmutatni. A metamorphoses-meseterápia nem más, mint egy bölcsesség alapú terápiás módszer, gondolkodásmód, amelynek gyógyító hatása is lehet.
– „A mese a leglogikusabb terápia a világon” – állítja ön. Ha valaki elakad az életútján, és segítséget kérne, miért válassza a meseterápiát és ne másféle terápiát, mit ad pluszban? Hogyan gyógyítja a lelket a mese?
– Óriási lehetőség az emberiség számára, hogy oly sokféle terápiás módszer létezik. Így mindenki megtalálhatja azt, ami számára a legmegfelelőbb. Vannak, akik analízisben gyógyulnak meg, mások testtudati technikákkal, művészetterápiával, kognitív vagy sématerápiával, és vannak, akiknek egy ősi történet segít. Azért mondtam azt, hogy a mese a leglogikusabb terápia a világon, mert
Csak úgy tudunk egy mese – és egy meseterápiás folyamat – végére érni, ha betartjuk a kötött sorrendet, azonosulunk a szereplők funkcióival, és rendezzük a hét állandó szereplő egymáshoz való viszonyát. A rendezettség is gyógyító.
– Vakok, fogyatékkal élők, traumatizáltak, gyászolók, drog- és alkoholfüggők számára nyújtott segítséget megannyi megrendítő helyzetben. Mennyire megterhelőek ezek az esetek, és mekkora csoda a „mesecsere”, amikor a megtalált gyógyító mese bekerül a szenvedő énjébe, és „kézen fogja” a megoldást keresőt?
– A meseterápiában a terapeuta a személyiségével és a testével is dolgozik, miközben háromfelé kapcsolódik: egyrészt a meséhez, másrészt a klienshez, harmadrészt pedig önmagához. Ez nagyon megterhelő és állandó éberséget követel. A folyamat elején a középpontban a kliens és a terapeuta közötti kapcsolat áll, ez tevődik át fokozatosan a kliens és a mese kapcsolatára. A meseterapeuta abban segít, hogy ez a kapcsolat minél mélyebb és szilárdabb legyen.
Ahhoz, hogy jó kérdéseket tegyen fel, neki is alá kell merülnie a kliensnek választott mesébe, méghozzá saját személyisége nélkül, objektív megközelítéssel. Ez egyáltalán nem könnyű, ezért is van szükség százhúsz órás képzésekre.
– Na és a férfiak? Mesél arról, hogy börtönökbe is hívták terápiás foglalkozásra, és hihetetlen dolgok történtek. Egyik könyvében férfi terápiás csoportokról ír. Van valami mélyen megható abban, amikor férfiak indulnak el az önismeret útján. Miért megy ez nekik nehezebben?
– Szerintem nem megy nekik nehezebben, csak biztonságos közegre van szükségük. A férfi csoportokon tanultam meg, hogyan lehet ugyanazt a dolgot többféleképpen elmondani, megtalálva azt a metafora- vagy szimbólumrendszert, amelynek mentén felépülhet egy-egy mesefoglalkozás. Például a női csoportok kedvelt „hét szépség” szimbólumrendszere a férfi csoportokon a „hét fémség” formában jelenik meg, természetesen a meséken keresztül.
– A mesék nyolcvan százaléka a felnőtté válásról szól. Az emberek nem tudnak, vagy nem akarnak felnőni? Hogyan segíthet ebben a mese?
– A felnőtté válás minden kultúrában kitüntetett figyelmet kapott, ezért is szól annyi mese erről. A mesék tulajdonképpen a felnőtté válás lépéseit mutatják meg, attól kezdve, hogy a hős elindul otthonról (szerencsés esetben hamuban sült pogácsával) egészen az „új birodalomba” való megérkezésig: más ember lesz a mese végére, mint volt az elején.
és megtanul valamit, amit nem tudott a mese elején. A Mesék a felnőtté válásról című kötetembe harminckét mesét válogattam be, s mindegyikben más-más, a felnőtté váláshoz szükséges képesség megszerzése a tét.
– Mostanában – örömünkre – többet jön Erdélybe, főként Székelyföldre. Mi más itt? Lát-e különbséget a magyar tájegységek népében? A székely népmesekincsben fedezett fel olyan motívumot, ami teljesen egyedi?
– Ez nagyon nehéz kérdés, mert számomra a mesékben sokkal fontosabb az, ami „közös”. Évtizedekig csak ezt kerestem, ezt vizsgáltam, ez az „örök emberi” lett a meseterápia alapja. Ugyanakkor sok ezer mese után elkezdett a fülem kiéleződni a különbségekre is, felfigyeltem egy-egy sajátos hangra, képre, stílusra. De
Csak sok székely mese elolvasása után tudtam mondani, hogy a racionalitás és a képzelet különös egyensúlya teszi oly egyedivé ezeket a meséket. A székely mesehős megőrzi a józan gondolkodást, ugyanakkor bátran belép a láthatatlan, ismeretlen világokba is, és jól tudja ötvözni a két különböző világból nyert tapasztalatait.
– Van-e Erdélyben képzett meseterapeuta?
– Szám szerint heten vannak, s mindenki tagja a Metamorphoses Meseterápiás Egyesületnek is, így folyamatosan tudunk kapcsolódni egymáshoz. Az első „erdélyi meseterapeuták" 2015-ben végeztek, azaz tíz éve használják a metamorphoses-meseterápiát. Mindannyian csodálatos munkát végeznek.
Nagyon szeretek itt tanítani, előadni, csoportokat vezetni, mert van valami „ősi" abban, ahogy az itt élők tudnak kapcsolódni egy-egy történethez. Én is rengeteget tanulok ebből.
– Van a mesének egy komplex Boldizsár Ildikó-i definíciója, abból idézek: „A mese a rend elvesztésének és megtalálásának forgatókönyve.” Milyen rendet jelent a mesei? Mi ennek a szinonimája?
– A „rend” nagyon fontos fogalom a varázsmesékben, mert törvényszerű, hogy egy rendezetlen helyzet a mese végére megváltozzon, mégpedig úgy, hogy nem a régi rend áll vissza, hanem egy új rend keletkezik, ami természetesen magába foglalja a régi rend működő elemeit is.
Egy terápiás helyzetben arra törekszünk, hogy a „rend” mind fizikai, mind lelki, mind pedig szellemi szinten megvalósuljon, s amikor már mindhárom síkon sikerül a rendezettség állapotába kerülni, akkor beszélhetünk a nagybetűs Rendről. Nemrégiben tartottam egy előadást erről, és kiderült, hogy a mesék szerint minimum hetven összetevőből áll… Ezek felismerése és integrálása valóban élethosszig tarthat.
– A mesedefiníció vége: „a mese létfontosságú tudást tartalmaz a világ működéséről és az ember életfeladatairól”. Ez az Ön életfeladata, a mese vigaszát közvetíteni? A hatvanadik könyve, a mesei segítőkről, a Hogyan segítsek én terajtad? címet viseli. Azon gondolkodtam, hogy ez nem lehet-e az Ön küldetésének a megfogalmazása?
– Az, hogy mi az ember életfeladata, szintén nagyon nehéz kérdés. Ezt nem tudhatja még egy huszonegy éves lány. Ennyi idős voltam, amikor elkezdtem mesékkel foglalkozni. Csak azt éreztem, hogy ellenállhatatlan erő húz a mesékhez, és egyre többet szeretnék megtudni róluk. Ez a szenvedély azóta sem csitul.
Én ezt tudom beleadni a világba, ezekkel a kincsekkel megrakodva engedtek ki a születés kapuján, és semmit nem szeretnék visszavinni abból, amit kaptam. Akkor teszem jól a dolgom, ha üres lesz a kezem, amikor vissza kell mennem. Tulajdonképpen ez a hatvanegy könyv is a „kiürítést” szolgálja.
korábban írtuk
Villáminterjú Aczél Dórával: A közösségben hiszek
Tréner, táborvezető, a Fájdallam című nagysikerű kötet szerzője, a nagyváradi Grund School Egyesület alapítója: ezúttal Aczél Dóra válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
