Életírta

Hadnagy Attila, a gólok királya: Minden nap küzdöttem azért, hogy legyek valaki

Bölöni, Selymes, Hadnagy. A három legeredményesebb erdélyi magyar focista. A sepsiszentgyörgyi Hadnagy Attila közülük az „újonc”, noha már ő is visszavonult, mert klubvezetői ajánlatot kapott attól a csapattól, amelyet ő juttatott fel az első ligába. Nem először sikerül ez neki: eddigi összes csapata vele lett A-ligás. Van-e titok? Talán most kiderül... (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)

Tudós nők: Dr. Macalik Kunigunda biológus, egyetemi adjunktus

A gyerekek által a szülőket is meg lehet tanítani a természet ismeretére, szeretetére – véli Macalik Kunigunda egyetemi adjunktus, aki oktatói munkája mellett tizenöt éve tart ismeretterjesztő foglalkozásokat, kirándulásokat. Biológusként az etnobotanika is foglalkoztatja, az, hogy miként lehet a nagyszüleink által ismert ősi tudást átmenteni a következő generációknak.

Deák Anna: Szeretek segíteni – a gernyeszegi „postás kisasszony”

Egész életét a postán töltötte: oda vitte édesanyja már pár hetes csecsemőként, és onnan megy majd nyugdíjba is Deák Anna. Bár nem az volt a terve, hogy postás kisasszony lesz, ma már állítja: az élete a posta. Ezt bizonyítja az is, hogy saját féltve őrzött emlékeiből létrehozta az ország első postamúzeumát, Gernyeszegen.

Keresd, a viszály és a béke otthona

Közepes minőségű, patak mellett kanyargó aszfalt úton haladok, a völgy gyönyörű, persze a természet Erdélyben gyakran kényeztet bennünket hasonló látványosságokkal. Ennek ellenére a Segesvár közeli Keresd amolyan világvége hely benyomását kelti.

Ádám Előd, borszakértő: Ejtőernyő nélkül élem az életet

A borok világának az ízekből, illatokból szőtt tekervényeiben, az árnyalatok, szőlőfajták, vidékek, technikák, hagyományok labirintusában sokszor nem könnyű az eligazodás. Ki gondolta volna, hogy ennek a mesés világnak az egyik legrangosabb, világszinten elismert szakértője Sepsiszentgyörgyön él? Ádám Előd sármos, elegáns, szerény, kellemes társaság. Ha a pezsgőkről, borokról kezd el beszélni, olyan érzése van az embernek, hogy megszűnik körülötte a világ. Ilyenkor mintha átlépne egy álomba, ahol élénkeb

Tudós nők: Dr. Sándor Réka informatikus, egyetemi adjunktus

A gépek ugyan egyre okosabbak lesznek, de nem fogják felváltani az embert – vallja Sándor Réka, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem informatika szakának adjunktusa. A harmadik gyerekét váró egyetemi oktató az informatika jelenlegi kihívásairól és fő kutatási területéről, a játékelméletről is mesélt.

Dálnoki feltámadás

A völgyek közé szorult háromszéki település, Dálnok sohasem fulladozott a névtelenség mocsarában. „Marketingjéről” elsősorban Dózsa György gondoskodott, de itt töltötte gyermekévei egy részét Barabás Miklós festő is. Az átlagosnál jóval nagyobb birtokon gazdálkodó kisnemesek, nagygazdák révén az egy főre eső kúriák száma tekintetében Dálnok egy képzeletbeli toplistán éllovas helyet foglalna el.

Szigeti G. Csongor médiaművész – Az antennák szerelmese

Csíkszeredában született, ma már Budapesten él. Nála az élet és a művészet összefonódik. A fényképezőgépet úgy használja, mint a jegyzetfüzetet, jártában-keltében kattint, ha valami fontosat lát. Rajong az antennákért, szenvedéllyel örökíti meg őket. Tízévesen tudta, hogy képzőművész lesz, az alkotás már gyerekként eufóriát okozott számára. Azt mondja, a művészet neki olyan, mint a drog. Csak nem ártalmas, teszi hozzá kacagva. De ugyanúgy függőséget okoz. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámáb

Jane Goodall: az úttörő, a korszakalkotó, a védelmező

Nő ül a vadonban, körülötte, közvetlenül mellette csimpánzok mászkálnak, pihennek, játszanak, banánt majszolnak. Jane Goodall előtt tudományos igénnyel még senki nem került ennyire közel vadon élő állatokhoz. Igazi úttörő volt, tevékenysége korszakalkotó, világszerte ő a legismertebb női etológus és természetvédő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)

„Ha igaz, hogy a szeretet csodákra képes, Győző meg fog gyógyulni”

Csak ülök és nézem szótlanul a kicsiny, törékeny fiatalasszonyt, aki a fotelben összekucorodva, lábait maga alá húzva mesél. Néha kortyol egyet az almaléből, harap egyet a pozsonyi kifliből, aztán folytatja. Úgy teszek, mintha lejegyeznék valamit, hogy félrefordulhassak. Nem akarom, hogy lássa, sírok.

Báró Kemény János: a nagy színházi titok

A Kemény-unokáknak jóságos, mosolygó tekintetű, bajszos nagypapájuk volt. Nem kérdezett kényelmetlen dolgokat az iskoláról – ha mégis érdeklődött, nagy tapintattal tette –, vagy arról, hogy elfogyott-e utolsó kanálig az ebédre felszolgált főzelék.

Tudós nők: Dr. Csiszár Klára – A félelem a szeretet legnagyobb ellensége

Egyértelműen fogalmaz, kritikus és szerethető: ezt olvasom ki a számomra ismeretlen Csiszár Klárával készült interjúkból. Ő a BBTE Római Katolikus Teológia Karának egyetemi adjunktusa és a Linzi Katolikus Egyetem pasztorálteológia professzora. Főbb kutatási területeihez tartozik többek közt az egyházfejlődés a posztkommunista országokban, a missziófogalom, valamint Ferenc pápa teológiája.

Herbeth Szilárd óvó bácsi: szeretnék jó példa lenni

Mondókázik, énekel, vág, ragaszt, öltöztet. Ezt teszik az óvó nénik minden kisgyerekkel. Na, de ha ezt egy óvó bácsi végzi, máris felszalad a szemöldökünk. Óvó bácsi? Tényleg? Igen. A huszonöt éves Herbeth Szilárd mindamellett, hogy a marosszentgyörgyi református egyháznál kántorizál, másfél éve a legkisebbekkel éli hétköznapjait. Óvó bácsi egy kis Maros megyei faluban.

A „mozdonyember” Ugronok

Sokszor idézték a múlt század fordulójának nagy hatású, székelyföldi származású politikusa, közéleti embere, a Rabonbánnak szólított Ugron Gábor nem kis rátartiságról is árulkodó legendás mondását. Állítólag, amikor Ferenc József császár bárósággal kínálta meg, így válaszolt: „Nekem ne adjon egy Habsburg rangot, volt az én famíliámnak rangja-neve már ezen a vidéken, amikor az ő fenséges családjának még a hírét sem hozta erre a szél.”

Ha túl hosszú a vakáció: unaloműző főzőcskézés

Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.

Málna, áfonya, szeder – eljött a bogyós gyümölcsök ideje

Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.

Edd magad szépre! (VIDEÓVAL)

A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.

Pálfi Kinga: Hogyan vigyél életet az egyszerű szettekbe?

Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.

Utazzunk az ízek által: Frida Kahlo kedvence az asztalunkon

Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.