Hány férfit ismertek, aki lovon járta be a Kárpátok gerincét, dacolva esővel, váratlan helyzetekkel és hegyekkel? Kincses Kálmán – zarándoktársaival együtt – megtette a trianoni évforduló emlékére – maximálisan bízva a gondviselésben. Csapatokat szervezett Nagy Magyarország minden elszakított országrészében, ő maga Észak-Erdély és Nyugat-Felvidék határát járta be. A székelyszenterzsébeti református lelkész biztos támasza szűk családjának, nagyhatású pásztora gyülekezetének és kiváló közösségformálója a n

Nem vagyok én se újságba, se tévébe való – szabadkozik Török Edith-Tarzicia ferences nővér, és nem könnyen áll fényképezőgép elé sem. De a kedvemért megteszi. A mindig mosolygós Tarzicia unitárius lányból lett ferences nővér, remek pedagógus és csupa szív osztályfőnök, sorsfordító háttérországa a nélkülöző diákoknak. Az a fajta segítő, aki nem ismer lehetetlent. Néhány héttel ezelőtt 104 jegyet foglalt a tanítványainak a motivációs tréner Nick Vujicic előadására. A mobiljáról. Egyenként. (Cikkünk a 2019-

Költő, szerkesztő – interjúit, verseit olvastuk, s figyeltük, hogy bomlik ki és fordul a Nap felé… Kötetről kötetre, állomásoktól állomásokig lépdeltünk vele, mikor 2017-ben a Nőilegben munkájáról kérdeztük Varga Melindát, a Gyergyószentmiklóson született, Kolozsvárott élő alkotót, aki az Irodalmi Jelen és az erdélyi Előretolt Helyőrség szerkesztője, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Nosztalgiának hívjuk, de inkább a jelenről beszélgetünk.

Vicces fiú és nők kedvence, Bánk bán és bonviván, egykor Tusványos arca, mostanra „kenyérre kenhető” lányos apa. A „Küküllő-parti Párizst” a kanyargós Tisza partjára cserélte, a székelyudvarhelyi színművész tizenöt éve a szolnoki Szigligeti Színház tagja. „Zsivány” gyerekből lett Jászai-díjas művész, közönségkedvenc és – nem utolsósorban – a mi hónap-pasink. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin decemberi számában jelent meg.)

Tizenöt éve járnak már a gyerekekhez kettesben: a Mikulás és a manólány. Családokhoz kopognak be Szent Miklós napján, óvodákba, napközikbe látogatnak el az ünnep előtt, és lepik meg a legkisebbeket. Olyan sokan szeretnének találkozni velük minden évben, hogy aligha mennek nyugdíjba. Nem is szeretnek erről beszélni. Arról viszont sokkal többet mesélnek, hogy miért imádnak gyermekek között lenni.

Egykoron a 16. századi székelyföldi nemesi kúriák mintájára készült háromrészes udvarház állt a mai torjai Apor-kastély helyén. Az épület restaurálása még korántsem fejeződött be, de néhány falfelület már feltárta varázslatos titkait. A hatás így is lenyűgöző.

Emlékszem, gyerek-, illetve tinédzser koromban a különböző rendezvényeken, városi méretű eseményeken valósággal irigykedve néztem rájuk. Ahogyan kihúzták magukat abban a homokszínű ingükben, büszkén viselték a nyakkendőt, és olyan tudatosan tisztelegtek, ujjaikat feltartva, olyannak láttam őket, mint valami titkos társaság tagjait. Most, hogy Simó Gáspár, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium lelkivezetője, – aki több mint húsz éve foglalkozik cserkészettel, – mesélt annak rejtelmeiről, meggyőződésem, ho

„Neki köszönhető az újabb magyar világsiker” – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a világhálón tavaly szeptemberben. A cikk szerzője a Magyarországon élő, erdélyi születésű Kurkó Zsoltra célzott, aki tavaly ősszel Európa legjobb „külföldi japán” séfje lett a Washoku World Challenge versenyen, amely a japán gasztronómia egyik legfontosabb megmérettetésének számít. Kizárólag olyan séfek vehetnek részt rajta, akik nem japán származásúak. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

Napbarnított, magabiztos. Világot járt, de lokálpatrióta. Jókedvű, és jelen van, amikor veled beszél. Mögötte pedig folyton ott a fejedelmi dekor: a szikla, a hegy, az erdő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg.)

Egyszerre két nyelven kommunikál: beszél hozzám magyarul, és közben jelel. Beszélnek a kezei akaratlanul is, hiszen ebbe nőtt bele. Szülei siketnémák, így már gyermekként elsajátította a jelnyelvet, hogy kommunikálni tudjanak. Aztán felnőttként úgy hozta a sors, hogy jelnyelvi tolmács lett, és nem túlzás azt mondani, hogy mintegy háromszáz siketnek teszi könnyebbé a mindennapjait azzal, hogy ahol és amikor tud, segít nekik kapcsolatot teremteni a beszélőkkel.

Több tucat kisfiút tanít zsonglőrködni a labdával, de közben – ahogy egy büszke anyuka frappánsan megfogalmazta – nemcsak a testet, hanem a jellemet is (meg)erősíti. Opre Csabáról van szó, a Nagyváradi AC ifi futballistáinak vezetőedzőjéről. Beszélgetésünk alatt nemcsak fociról, hanem pasikról és nőkről is szó esett. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

Nem, egyáltalán nem biztos. Sehol sem bizonyították be, hogy a nők rosszabb autóvezetők a férfiaknál. Az autózás kiszámíthatatlan, akárcsak az, hogy ki milyen képességekkel indul majd el az országúton. Sok más tevékenység mellett ez is a gyakorlással válik jobbá. Nem tagadom, vannak olyan nők, akiknek tényleg nincs a vérében a vezetés. De vannak férfiak is! (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

Mindenki ráfigyelt pár évvel ezelőtt. Egy karakán nőre, aki a kincses város magyar alpolgármestereként reményt adott sokunknak. Horváth Anna 2017márciusában volt a címlaposunk, ekkor már javában zajlottak körülötte a peres ügyek, a meghurcolás. Manapság keveset szerepel a sajtóban, bár végzi a munkáját, mást, mint korábban, de most is a közösségért. Nosztalgia-sorozatunk apropóján felkerestük.

Egy esős délután úgy beszélgetünk két órán át egy kolozsvári kávézóban, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig akkor találkozunk először. Nyíltan faggatom, és ugyanúgy válaszol. Az interjú alatt rájövök: Kati megtanult hatékonynak lenni. Nincs idő a kertelésre, vár a család, várnak a feladatok, a lehetőségek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi számában jelent meg.)

Nem mindenki szeret a halálról beszélni. Mi több, olyanok is akadnak, akik már a halál gondolatát is elhessegetik maguktól, és ha csak tehetik, a temetéseket is kerülik. Pedig a veszteség, a gyász mindannyiunk életének része, ahogyan a halál is életünk tartozéka. Sőt, a XX. század egyik legnagyobb teológusa, Karl Rahner szerint „a halál életünk legnagyobb tette”. Engem soha nem taszított ez a téma, inkább tisztelettel, ámulattal és kíváncsian állok előtte. Ezért is hívtam segítségül dr. Holló László egye

Bátran hallatja (ellen)véleményét akár tízfős férfitársaságban is, átfogó közéleti ismeretei vannak, s nem rest láttatni a háttértörténések összefüggéseit. Első találkozásunkkor ez emelte ki a marosvásárhelyi Jakab Orsolyát a beszélgetőtársak közül, arca az Erdélyi Magyar Televízió Mérlegen című politikai-közéleti műsorából lehet ismerős az olvasóknak, nevét és hangját az Erdély FM főszerkesztőjeként hallhattuk. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

Egy ideig asztmának hitt tüdőrák vitte el 1971. október 13-án. Báró Kemény Jánost a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ravatalozták fel, hatalmas tömeg rótta le kegyeletét, méltató, adósságokat törleszteni kívánó beszédek hangzottak el, ahogy az a hasonló ravatalok előtt többnyire lenni szokott.

Két és fél éves volt Zoárd, amikor a szülei először vitték magukkal hosszabb utazásra, egy Balkán-körútra. Azóta voltak Perzsiában, látták Dáriusz sírját és Ábrahám szülővárosát is, másztak fel vulkánra, és laktak olyan olasz házigazdánál, akinek úgy tűnt, komoly kötődése van az olasz maffiához. Hagyták már egyedül a gyermeket a szállodában az isztambuli merényletek idején, és küldték (majdnem) busszal egyedül haza Kolozsvárra a bukaresti reptérről. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin októberi számában jel