Életírta

Csíki Hajnal: minden kimondott szóért felelős vagyok

Hónapok óta ritkán lehet úgy görgetni a hírfolyamot, hogy ne köszönjön szembe velünk Csíki Hajnal arca, és ne ismernénk már fel száz közül a hangsúlyt, amivel épp a régi idők, kantinos, kártiéri életéről beszél, rímekbe szedve. Bár klasszikus verseket is szaval – és időközben saját könyve is megjelent –, mégis a szarkasztikus kortárs versek előadásával lett igazán ismert, videói „virálban” keringenek. Sokunk kedvencévé vált, és most, rendhagyó módon, rímeket mellőzve beszélgettünk.

Peres Gabriella református kántor: Nekem ez szívből jövő hivatás

Hangszertudás, szép énekhang meg egy adag bátorság szükséges ahhoz, hogy valaki kántor legyen, véli Peres Gabriella református kántor. S bár azt hinnénk, kevés női kántor van Erdélyben, ezt cáfolja az a tény, hogy a székelyudvarhelyi református egyházközségben mindenhol női kántor van. S bár Gabi szívesen lenne kertész is, hálás, hogy a legszebb hivatások egyikével áldotta meg őt a Fennvaló.

Szilágyi Szilamér unitárius lelkész: közel megyek az emberekhez

Szilcsu – sokan így ismerik. Egy éve költözött a Marosvásárhely melletti Nyomátra, és a helyi unitárius közösség lelkipásztora lett. Mondhatnánk azt is, hogy Szilágyi Szilamér más, mint a többi lelkész: rap-dalokra bulizik a gyerekekkel, stoppal járja a világot, hitről beszélget azokkal, akik felveszik őt, és közben hirdeti: van élet az anyagias világon túl is. Bár sokakat meglep túlzott nyitottsága, azt vallja, ha az emberek észreveszik a segítő szándékot, akkor mindenütt jól fogadják őt. Nem volt ez má

Nagy Etelka – Amit kapunk, tovább kell adni

Kicsit más ez a Nosztalgia. Nagy Etelka, aki példaképként címlaposunk is volt – bár nyugdíjas – mint jogász, mint olyan ember, akit valóban érdekelt, hogy másokért cselekedjen, ma is aktív tagja az aradi közösségnek. Aktuális problémákról beszélt, aligha édes emlékezés ez, de mégis jó, mert megnyugtat az a tudat, hogy lehet így is egy pályát befejezni – anélkül, hogy pontot tennél a végére... Igen, kell hozzá akarat és hit.

Hiszek a személyes találkozásban

Adorjáni Bálint Csíkszeredában született, kilencéves volt, amikor családjával Magyarországra költöztek. Közgazdász- és színészdiplomája is van. A legnézettebb sorozatokban és a leglátványosabb magyar történelmi filmekben játszik, meg persze színházban, mert azt vallja, a színház a lételeme. Kossuthkifli, Korhatáros szerelem, Válótársak, csak néhány a legnépszerűbb munkáiból. Decemberben vetítette a Duna Televízió a Mária Terézia című filmet, ebben a jóvágású és temperamentumos Esterházy Miklós herceget a

Tudós nők: Bitay Enikő akadémikus

A tudomány embere, aki szeret tanítani, a közösségért tenni. Mérnök-informatikus, kutató, egyetemi docens, akadémikus, akivel az időről megfeledkezve lehet hosszan beszélgetni… Kolozsváron él.

Csobot Adél: A családom a mindenem!

Énekesnő, anya, feleség, és minden szerepben próbál maximálisan teljesíteni. Csobot Adélt legutóbb az RTL Klub Álarcos énekes című showműsorának nyomozójaként láthattuk, párja, Istenes Bence ennek a produkciónak volt a műsorvezetője. A sztárpár az adásban is flörtölt egymással, ám ez nemcsak a kameráknak szólt, hiszen a kémia hét év után, a való életben is megvan köztük. (A teljes interjú a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában olvasható.)

Olyan, mint egy detektívmunka – a patológus hétköznapjai

Nem csupán boncol. Szöveteket és sejteket elemez mikroszkóp alatt. Felfedezi és diagnosztizálja a kóros elváltozásokat. Azt mondja, munkája olyan, mint egy puzzle, kis darabkákból kell kirakni az egészet, ami maga a kórkép. Dr. Fetykó Annamária patológus szakorvos ugyan nem ezt a szakágat akarta választani orvostanhallgatóként, ma már nem tudná máshol elképzelni magát.

Útlevéllel Pestre – Mi mindig csak vendégek leszünk?

Trianon. Ma már le lehet írni. Szabad és kell róla beszélni. Korabeli beszámolókat olvasni, a kisebbségi lét kérdéseit száz év múltán is feszegetni. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)

Kalányos Ottó – Ha te pap leszel, akkor én pápa!

Egyedi a története Erdély egyetlen roma származású római katolikus papjának, aki őszintén és hitelesen vall gyökereiről. Csíkbánkfalván nevelkedett, első szolgálati helyén, Csíkszentkirályon cigánypasztorációval is foglalkozik.

A robbantástól sem riadtak vissza: a szüfrazsettek

Fedetlen keblekkel láncolják magukat a kerítéshez – a Femen ukrán feminista szervezet aktivistái elmennek a végsőkig, ha a női egyenjogúságról van szó, gondolnánk. Holott a legfinomabb angol úrihölgyek ennél is többre voltak képesek azért, hogy beleszólhassanak a közügyekbe. A nők választójogáért harcoló szüfrazsettek akkoriban robbantottak is. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)

Gyuri báró, a „goldili”

A Csávossy-kastély ma már felfedezhetetlen, mi több, észrevehetetlen. A birtok hajdanvolt fénye már csak halványan tükröződik egy kapumaradványon, a kastélyból semmi sem maradt, a második világháború után rombolták le sürgősen és teljesen.

Több mint negyven év együtt – Sinka Erzsébet és Ignác

Sinka Erzsébet és Ignác, ahogy a legtöbben ismerték őket, Erzsike és Náci, Székelyudvarhely elválaszthatatlan párosa voltak, pedagógusok, színházalapítók, bölcs derűjük példaértékű volt. 2021 februárjában, a Házasság hetének apropóján megjelent írásunkkal emlékezünk rájuk.

Tudós nők: Forrai Réka

Latin és ógörög szövegek beszélnek, szólnak hozzá, első kézből tárul fel előtte a történelem. Klasszika-filológusnak tanult, egyszerre történész és nyelvész. (Cikkünk rövid változata a 2021-es Nőileg magazin februári számában jelent meg.)

Instant család: Amikor örökbefogadással lesz kerek-egész az élet

Amikor betoppan a kávéházba, rögtön az jut eszembe: ilyen az, aki boldog. Cudar, fénytelen a január, ő mégis ragyog, mosolyog. Rózsa ugyanis az elmúlt másfél évben kétgyermekes édesanya lett, férjével két tündéri kislányt fogadtak örökbe. Hihetetlenül pozitív történet az övék. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. februári lapszámában jelent meg.)

Keresztes Zsolt, Kercsó: Minden tévedésem kellett ahhoz, hogy most itt legyek

Majdnem négy évvel ezelőtt kérdeztük a magazinban Keresztes Zsoltot, Kercsót, ezt a fiatal srácot Kézdivásárhely mellől, hogy milyen az élet betegség előtt, milyen utána. S az élet jó volt akkor is, de most, hogy új meg új izgalmak és tervek jönnek, nagyon elégedettnek tűnik. Nosztalgia-sorozatunk új fejezetét vele írjuk most.

Szász Hargita – Több mint háromszázhatvanöt nap

Írónő. Meg kommunikációs szakember. Az írónő megszólításra mai napig nem figyel, mert még mindig nem szokta meg a kifejezést, bár már két népszerű könyvet írt. Szórakoztató irodalom a műfaj, amiben alkot, ezt nem sokan művelik Erdélyben. Végtelenül derűs személyiség, pedig több nehéz történés is volt a családjában. Hosszú időn át küzdöttek a gyermekrákkal, férje fiát végül elveszítették. Éppen ezért nehéz interjúra készültem, de másképp történt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent

Mérnöknek készült, Kápi lett

Két éjjel is ránk zárták a kocsmát, így legalább hat Nőilegre való információ gyűlt össze a Kápi becenévre hallgató, ötvenéves Kápolnási Zsolt székelyudvarhelyi történelemtanárral folytatott beszélgetésünk során. Kiderült, miért tanítja „speciális munkaterv” alapján a történelmet, miért szervez, tervez megállás nélkül, miért van öt gyermeke, s miért szurkol – a magyarok mellett – a skótoknak is. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)

Ha túl hosszú a vakáció: unaloműző főzőcskézés

Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.

Málna, áfonya, szeder – eljött a bogyós gyümölcsök ideje

Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.

Edd magad szépre! (VIDEÓVAL)

A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.

Pálfi Kinga: Hogyan vigyél életet az egyszerű szettekbe?

Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.

Utazzunk az ízek által: Frida Kahlo kedvence az asztalunkon

Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.