Báró Kemény János: Idővel tudnál szeretni engem? GRÓF BICIKLIN

Átutaztak egy szász városon, Szászrégennek hívták. Néhány kilométerre egy magyar település, Felfalu következett. Katolikus és protestáns temploma is volt, és szép, tiszta, különböző színű házak. Miután elhagyták a falut, John lassított, és a Kárpátokra mutatott. Még hó fedte a csúcsokat. Sziporkázóan tiszta nap volt. Aztán John felkiáltott: „Nézd, ott van a vécsi kastély!”

Bár Szévászti olvasta Erdély aranykorát, elképzelni sem tudott volna ennyire festői tájat. A kastély a Marosvécs falu melletti dombon állt. Most már a falu is látszott, mögöttük a Kárpátok vonulata, mintha őrködne felettük. A kastély valamikor négytornyos várkastély volt. Amikor a kastélyhoz vezető kanyargós, meredek úthoz értek, John motorkerékpárja köpködni kezdett, majd félúton teljesen leállt. Olyan hangos volt, hogy az ott lakók messziről hallották az érkezésüket.

Ahogy kiszállt az oldalkocsiból, Szévászti egy szép fiatal férfit pillantott meg, amint feléjük szaladt.

„Helló, János! – mondta John. – De jó, hogy itt vagy, segíts, kérlek, toljuk fel ezt a masinát, de előbb engedd meg, hogy bemutassam a húgomat, Szévásztit.” A lány „örvendek”-jére János egyik kezével hátrasimította a haját, a másikat odanyújtotta, és mormogott valamit, közben nagy, meleg, szürke szemeivel Szévásztit nézte. A kastély kapujában olyan gyönyörű látvány tárult a lány szeme elé, hogy alig tudott belépni.

Báró Kemény Jánosné Paton Auguszta így örökítette meg emlékiratában egyes szám harmadik személyben első találkozását Marosvéccsel és leendő férjével.

A skót apától és görög anyától származó, az első háború után egyik országból a másikba, egyik rokontól a másik ismerősig hányódó, igazából kegyelemkenyéren élő lányt testvérbátyja, John hozta Erdélybe.

Az Ausztráliától Argentínáig tartó világvándorlása során a fiatalember az első háború előtt, és egy ideig azt követően is a gyekei Béldi-birtok intézőjeként dolgozott, miután pedig megörökölte a család skóciai birtokát, és nősülésre készült, erdélyi ügyeit lezárandó jött vissza 1922-ben, és hozta magával húgát, Szévasztit. A könnyebb kiejthetőség kedvéért Erdélyben másik, angol nevén, Augusztaként mutatták be a lányt, az arisztokrata társadalomban így ismerték meg.

Béldi Margit – Szilvássy Karola, gróf Bánffy Miklós nagy és örök szerelmének testvére – vette szárnyai alá,
a fiatalok az ő társaságában találkoztak néhány alkalommal. Az igazi egymásra találás helyszíne azonban Bécs volt, ahol Auguszta rövid ideig énekelni tanult, János pedig erdőmérnöki tanulmányait folytatta. „János mindent elmesélt magáról, és őt is rávette, hogy beszéljen személyes dolgairól. Szévásztinak még soha nem volt része ennyi, személyére irányuló őszinte érdeklődésben. Mindent elmondhatott magáról, Jánosban figyelmes hallgatóra talált. Nagyon megérintette őt, amikor János csendes vágyakozással megkérdezte: »Gondolod, hogy idővel tudnál szeretni engem?« Erre csak kacagni tudott, és flörtölve azt válaszolta: talán” – idézi fel emlékiratában Auguszta.

A fiatal pár

A leánykérés is hasonló félénkséggel esett meg. Auguszta tífuszos lett, a betegszoba ajtajában János szorongó, szeretettel és aggodalommal teli arca is sokszor megjelent, amint titokban benézett. „Amikor megerősödtem, és lábra álltam, megtakarított pénzével Marosvásárhelyen jegygyűrűt vásárolt nekem. Szégyenlősen húzta fel az ujjamra,

gyakorlatilag sohasem kérte meg a kezem, talán attól való félelmében, hogy nemet mondok.”

Ez még 1923-at megelőzően történt, mielőtt a vécsi várúr, báró Kemény Kálmán szívszélhűdésben meghalt, és felesége, Bánffy Polixénia, Pólika néni akaratának megfelelően, véglegesen és visszavonhatatlanul Jánost jelölték örökösnek. Így lett a családi ridegség által hajdan Pittsburghig űzött Kemény István nincstelen árvájából a marosvécsi várkastély és erdőbirtok tulajdonosa. A Bécsből való hazatérésről is rendelkező ügyvédi értesítés kézhez vétele után Kemény János illőnek tartotta még tisztességesen elbúcsúzni barátaitól. Kölcsönpénzből – hiszen akkor már hitelképes volt… – nagy vacsorát rendezett az osztrák főváros legelőkelőbb vendéglőjében, meghívta valamennyi diáktársát, bohém barátait, művészeket, cirkuszistákat, igen vegyes népség gyűlt össze az elegáns lokálban. A meghívottak azonban észnél voltak, éjfél után fogyatkozni kezdett a társaság, s egyszer csak egyedül találta magát a házigazda. A barátok ugyanis tisztában voltak Kemény János pillanatnyi anyagi lehetőségeivel, s bár az este jó viccnek bizonyult, irtózatos botrány volt kilátásban, hiszen előbb-utóbb ki kellett fizetni a vacsorát. A cechet azonban a már az ifjú várúr egyenlítette ki.

korábban írtuk

Élni hívta a kisebbségivé vált erdélyi magyarságot: Kós Károly kiáltó élete
Élni hívta a kisebbségivé vált erdélyi magyarságot: Kós Károly kiáltó élete

Mifelénk, Erdélyben mindenekelőtt talán a Kiáltó Szó című röpiratát emlegetik leginkább, amely elutasította az akkori magyar vezető körök által hirdetett passzivitást, és élni hívta a Romániában kisebbségivé váló magyarságot.