„Lelkesedéssel magyarázta, milyen nagy vágya megvédeni Erdély magyar kultúráját és nyelvét, amelyet egyre több oldalról szorongat a megszálló román hatalom. Természetesen beleegyeztem, rövidesen hozzá is láttam az étkezési- és egyéb részletek kigondolásához és megtervezéséhez. Az alvást úgy oldottam meg, hogy három írót helyeztem el egy szobában. Beszereztünk mindent, ami az ellátáshoz szükséges volt, még ceruzákat is tettem a szobákba, ha valamelyik írót ott szállná meg az ihlet. Egyetlen dologra nem gondoltam:
akadt, aki nem tudott egyedül borotválkozni, borbély után kellett küldeni a kocsit” –
idézte fel az írótábor előkészületeit Kemény Auguszta.
A nőknek nyilván külön szobára volt szükségük, szerencsére kezdetben csak ketten voltak, Berde Mária és Gulácsy Irén. No meg Szilvássy Karola, aki ugyan nem volt író, de ki nem maradhatott volna egy ekkora rendezvényből. Ő kis raktárszobát választott ki magának, amelynek ablaka a kapu mellett volt, csak ki kellett dugnia a fejét, hogy lássa, ki kivel és mikor jön haza. De nem kevésbé voltak szemfülesek a székelyföldiek sem, ők
Tamási Áron vezérletével a kapubástya szobáira tartottak igényt. Onnan lehetett ugyanis legkönnyebben kiszökni a vécsi „éjszakába”.
Első alkalommal 1926 júliusában ültek össze, megtárgyalták az erdélyi irodalmi élet helyzetét, Helikon néven írói munkaközösség létrehozását határozták el. Az első összejövetel idején a romániai magyar közéletben már bekövetkezett bizonyos konszolidáció, az írókat pedig a szétszórt akciók kudarca után nyilván vonzotta az egységes, kötöttségeket mégsem jelentő tábor eszméje, az összefogó erdélyi gondolat, a transzilvanizmus.
Mindez elégségesnek bizonyult egyfajta egységhez, így kerültek egymás mellé már az első találkozón az avantgardisták a konzervatívokkal, radikálisok egykori emigránsokkal, mágnásokkal vagy éppen püspökkel. A közösség ténylegesen csak a marosvécsi találkozók napjaiban élt.
A helikonisták 1939-ig minden nyáron összegyűltek, a háború kitörése után azonban már csak egyetlen alkalommal, 1942-ben találkoztak Marosvécsen.
Az összejövetelek harmadik napjának délutánjára a szervezők a falusiakat is meghívták a kastélyparkba. Auguszta asszony egyik évben nyilvános jótékonysági bált is rendezett, amelynek bevételét Marosvécs és egyéb környékbeli magyar falvak könyvtárainak létrehozására fordították. „Sok szervezésbe került, végig kellett járnom a régeni és vásárhelyi üzletvezetőket, hogy meghívjam őket a bálra, és tombolára, lottóhúzásra szánt cikkeket kérjek tőlük. Lepadoltattuk a kastélyudvart, dobogót építtettünk a cigányzenekar számára. Kis asztalokat és székeket tettünk az emeleti folyosó teljes hosszában. A szomszédokat is meghívtuk. Több száz ember eljött, évekig beszéltek arról a bálról. Csak annyira emlékszem, hogy
reggel nyolckor csárdásoztunk Bethlen Balázzsal az asztal tetején, miközben János aggódva nézett bennünket. De lett a falvaknak könyvtáruk!”
– emlékezik a Helikon háziasszonya.
Egy alkalommal Kemény János egyik barátja, a költő Olosz Lajos meg szerette volna nézni a havasokat. Eldöntötték, hogy a harmadik délutánon elvonatoznak a család galonyai vadászházába, ott is alszanak. Hosszú sátrat építtettek lécekből és fenyőgallyakból, az egyik oldal nyitott volt, az óriási fenyőfákra és a patakra nézett.
Napnyugtakor mentek fel a völgyön a fűrészárut naponta lehordó kis vonattal, a fenséges látvány annyira lenyűgözte az írókat, hogy a kis vonat pöfékelésén kívül egyetlen hang sem hallatszott. Leheveredtek a bódítóan illatos szénába, szemben a tábortűzzel, s a már-már színpadi megvilágítás hatására Kádár Imre – aki az írás mellett színházi rendező is volt – úgy gondolta, a társaságnak szórakoztatásra van szüksége. Felkérte hát a már pizsamába öltözött Berde Máriát, adjon elő valamit Dsida Jenővel. Nagyon komikusan és egyedien néztek ki – Mária magas volt és kövér, Jenő alacsony és sovány –, a produkció azonban egyedi volt: bármit mondott Berde Mária, Dsida rögtönzött versben válaszolt. Felejthetetlen éjszaka volt, a Helikon méltó befejezése.
korábban írtuk
Bonchida, „Erdély Verszáliája”
A Kárpát-medence egyik legszebb történelmi épülete, Erdély Versailles-a mai, részlegesen felújított állapotában is lélegzetelállító látványt nyújt. A Kolozsvárról Désre vezető útról Válaszút északi kijáratánál letérve, a Kis-Szamos jobb partján rögtön feltűnnek a Bánffy-kastély tornyai. Távolról is csodálatos, közelről még inkább.
