Bár a Bánffyk e birtokközpontjában már a 14–15. századtól állnia kellett egy udvarháznak, csak 1512-ből, majd 1547-ből származó adatok szólnak először a bonchidai kúriáról. Egy 1680-as katonai jelentés Bonchidát mindjárt a Kornis-család szentbenedeki kastélya után említi a környék erődítményei között. Kolozs és Doboka vármegye főispánjaként, Kolozsvár, Szamosújvár és Somlyó főkapitányaként,
I. Apafi Mihály fejedelem sógoraként Bánffy (II.) Dénesnek már igénye és lehetősége is adódott a nagy méretű, reprezentatív reneszánsz kastélykompozíció kialakítására.
Gróf Bánffy (IV.) Dénes gyermekként örökölte a birtokot, és miután ifjúkorát Bécsben töltötte Mária Terézia főlovászmestereként, visszatérve, 1747-ben kezdett az épület barokk átalakításához.
A bécsi főúri épületekre emlékeztető kastélyt rangjához méltóan kívánta díszíteni, így alakult ki Bonchidán Erdély legjelentősebb 18. századi szoborgalériája. Johannes Nachtigall kolozsvári szobrász hősöket, isteneket, titánokat formázó figurái az antik görög-római mítoszvilágból, Ovidius római költő Metamorphoses című művéből erednek.
A barokk főépület déli és északi oromzatára három-három mitológiai alak került, a patkó alakú épülettömb részének számító főkapu falu felőli oromzatán álló három titán szobrát a családi címer griffek által tartott domborműves kompozíciója egészítette ki.
A kapuépület belső homlokzatán hét mitológiai alak állt – a középső három szintén titán volt. A court d’honneur felé néző négy-négy kőszobor a patkó alakú épület északi és déli szárnyait díszítette. Az istállóudvar és a lovarda felőli attika falain 11–11 antik hérosz és isten figurája állt.
A lovarda és a kapuépület falu felé eső homlokzatát 20 faragott kőurna tette díszessé, az eredetileg 36 darabból álló kollekció nagy része azonban még 1944 előtt eltűnt. Az istálló itatókútját egy életnagyságú ló szobra emelte művészi rangra, amely orrlyukain keresztül fújta a vizet.
A kastélyparkban csellengők is találkozhattak urnákkal és szoboralakokkal. A több mint 80 darabból álló galéria a kommunizmus fél évszázadának esett áldozatul.
A még meglévő szobrok egy részét Kolozsváron őrzik, a földön heverő, széttört faragványdarabokat 1978-ban szállították az Erdélyi Történeti Múzeum kőtárába. A bonchidai istálló attikáján csak két szobor – Kadmosz és Héliosz – maradt meg, a kapuépületben berendezett múzeumban a főépületről származó öt szobor és két urna tekinthető meg, előtte az istálló kútszobrának torzója kapott helyet.
A kormányzó örököse, Bánffy József, aki még atyja életében lett Bonchida ura, 1820 táján lebontatta a reneszánsz kastély kaputornyát, a barokk díszudvart egybenyittatta a reneszánsz kastély udvarával.
Ily módon két külön épületrészből alakult ki a keleti szárny. Kagerbauer Antal tervei alapján 1855 táján a nyugati szárny is elnyerte végső alakját: az északi felének parkra néző homlokzata neogótikus külsőt kapott, akárcsak az új, konyhaként működő déli rész az óratoronnyal.
A két historizáló homlokzat és az előtte húzódó park Erdély egyik legszebb romantikus hangulatú terévé állt össze.
A bontásból származó anyagból a kastély főbejáratának közelében malmot épített, amit a Kis-Szamosból oda vezetett víz működtetett. Bánffy József az előző századból örökölt francia parkot is átalakíttatta. Száműzte a geometrikus formákat, a romantikus tájkertben a sugárutakat és formára nyírt bokrokat kanyargós utak, bozótok váltották fel, szabadon növő fák és növényzet összhatását keltve.
A család utolsó nagy építkezőjének szinte a teljes vagyona ráment a hatalmas beruházásra – részben az alkalmazottak súlyos visszaéléseinek következményeként. Így Bánffy József kénytelen volt eladni a birtokot Ernı Szász-Coburg-Gotha uralkodó hercegnek, aki azonban átengedte a vásárt Bánffy Miklós gróf titkos tanácsosnak, későbbi királyi főpohárnokmesternek, Alsó-Fehér vármegye főispánjának. Tőle a fia, gróf Bánffy György, majd unokája, Bánffy Miklós örökölte a kastélyt. Az 1921-es földreform következtében a család a bonchidai uradalomnak csak kis hányadával maradt. A birtok államosítás előtti utolsó tulajdonosa az író, művész, mecénás, a két világháború közötti Erdély egyik legfontosabb közéleti személyiségének számító gróf Bánffy Miklós volt.
Fotók: Biró István és családi archívum
korábban írtuk
Saját életükből kitelepítve: Nagybirtokosok hetvenkét évvel ezelőtti kálváriája
A huszadik század rengeteg fájdalmas eseménye között máig sebeket felszakító emlékek övezik Erdélyben az 1949. március 2–3-ra virradó órákat. A Románia Szent Bertalan éjszakájának is nevezett éjjelen több ezer embert gyűjtöttek össze és szállítottak kényszerlakhelyre. A háromszékiek számára pedig másfél év múlva a kálvária újabb stációja következett: az 1963-ig tartó dobrudzsai kényszermunkatábor.
