Marosvásárhely szülötte, 1941. október 2-án látta meg a napvilágot, a város nagy presztízsű gimnáziumában, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségizett, majd a Bukaresti Egyetemen szerzett jogi diplomát 1964-ben. 1970-ig jogtanácsosként, majd gyakorló ügyvédként dolgozott Vásárhelyen, 1989-ben ő volt Tőkés László védője a lelkész temesvári kilakoltatási perében, amely végül az 1989-es romániai forradalom kirobbanásához vezetett. 1990. január 2-án a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke lett. Igazán ismertté azonban az 1990-es „fekete március” idején tanúsított bátor és következetes kiállása révén vált.
„Ebben az országban, azt hiszem, a történelemben először megtörtént az a csoda, hogy a sofőr már rég meghalt, de a gépezet tovább gyilkol!”
– fogalmazott egyik, 1990. január 12-én mondott beszédében. Hogy honnan ez a jövőbe látás a nagy egymásra találás heteiben?! „Az 1989. december végi események után néhány napig valóban azt hittük, végre bekövetkezik az a román–magyar történelmi megbékélés, amelyre immár közel száz éve hiába vártunk. De hamar érzékelni lehetett, hogy a véleményformálók és politikusok korántsem annyira magyarbarátok, mint az utca embere. Feltűnő volt például, hogy noha a legtöbb segély Magyarországról érkezett, azokról egyáltalán nem számoltak be a román nyelvű híradások. Aztán fokozatosan elkezdődött a kampány, amelynek célja az volt, hogy a forradalom utáni magyarbarát hangulatot magyargyűlölővé változtassa. A magyarok destabilizálni akarják az országot, hangzott mindenhonnan, az állandó román félelem – Erdély elvesztése – meglovaglása zajlott.”
Sokak szerint sorsdöntő pillanatban a legjobb helyen volt, hiszen az események hírére fél Székelyföld készült indulni a vásárhelyi magyarok védelmére,
ami polgárháborúba is torkollhatott volna. „Székelyudvarhely főterén és két gyárban tízezer embert igyekeztem meggyőzni, hogy maradjanak otthon, miközben már rengeteg busz, több ezer ember állt indulásra készen. Hasonló módon sikerült helyben tartani a csíkszeredaiakat és székelykeresztúriakat is, a szentgyörgyieket pedig Király Károly nyugtatgatta. Meggyőződésem, hogy hatalmas vérontást sikerült megelőznünk, tudván a Székelykocsárdon már várakozó bányászokról s a Zalatna főterén összegyűjtött mócokról. Ezt tartom életem legnagyobb fegyvertényének” – emelte ki.
A „béke apostolából” mégis űzött vad lett,
Magyarországra kellett menekülnie, ugyanis a hatalom számára veszélyes ember maradt, aki bármikor képes maga mögé állítani az embereket.
„Plusz nem voltam hajlandó besorolni a magyar »díszpintyek« közé. Miután az utolsó pillanatban nem került adásba egy interjú a televízió magyar műsorában, amelyben román nyelven részletesen elmeséltem a történéseket – s amelytől azt reméltem, hogy a román nyilvánosság előtt is egyértelművé teszi a dolgokat –, úgy éreztem, nem vagyok biztonságban. Autóval menekítettek előbb Nyárádszeredába, onnan Gyergyóditróba, majd az aradi NMF-vezető, Hosszú Zoltán segítségével Nagylaknál Magyarországra. Közben körözést adtak ki ellenem, de mielőtt az értesítés a határőrző szervekhez ért volna, én már a túloldalon voltam.”
H. Szabó Gyula közíró, Tőkés László püspök, Kincses Előd ügyvéd, Florin Mihalcea publicista és Gabriel Andreescu emberjogi aktivista Marosvásárhelyen, a „fekete március” 35. évfordulóján • Fotó: Haáz Vince
Miután 1994-ben Románia csatlakozott a CEDO-ként ismert Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, kérést nyújtott be tisztázandó, zajlik-e ellene bármilyen vizsgálat Romániában. Azt a választ kapta, hogy lezártnak nyilvánították azt a vizsgálatot, ezt követően úgy tervezte, hogy három hónapi kivárás után hazamegy, végül az édesanyja műtétje miatt korábban indult, 1995-ben tért haza. Az 1990-es marosvásárhelyi eseményeket és azok közvetlen előzményeit a Marosvásárhely fekete márciusa című, románul, angolul és franciául is megjelent könyvében foglalta össze. Folyamatosan a valódi felelősök kilétének feltárásán dolgozott.
A marosvásárhelyi eseményekről, a román törvényalkotás hiányosságairól, a romániai kisebbségek jogfosztásáról erdélyi magyar és külföldi lapokban is jelentek meg cikkei.
Tőkés László ügyvédje volt a Románia Csillaga érdemrend visszavonása miatt indított perben, számos, a nemzeti jelképek használata miatt és a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáért indított perben vállalta az ügyvédi képviseletet. 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2017-ben pedig neki ítélték az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kós Károly-díját. 2024-ben a Petőfi-díjjal ismerték el munkásságát.
Június 25-én hunyt el. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke így búcsúzott tőle egy, a közösségi médiában közzétett bejegyzésben: „Másfél évtizeden keresztül volt az ügyvédem. Megvédett csendőrségi vagy adóhatósági túlkapásokkal szemben, úgy, hogy évente egy-két vagy három ügyünk volt a bíróság előtt. Ezekben a perekben nemcsak engem, vagy önkénteseinket védte meg, hanem gyakran a véleményszabadságot és gyülekezési jogot is. Ítéletek sokasága szolgáltat hivatkozási alapot a jövőre. Ezt hagyta ránk ügyvédem és fegyvertársam, dr. Kincses Előd örökségként.”
Túl Trianon századik évfordulóján, kalandos utazásra hívjuk a Nőileg olvasóit. Az országomlást követő, kezdeti bénultság után az élni és túlélni akaró erdélyi magyarság az itthon maradt nagyjai révén szinte páratlan bravúrt hajtott végre. Minden erőszaknak ellenállva, nem olvadt be a román tengerbe, sőt, a magyar kultúra és értékteremtés új dimenzióit nyitotta meg: az „erdélyi” irodalmat, zenét, építészetet, színházat, tudományt, sportot. Sorozatunkban az elmúlt száz esztendő hazai óriásait igyekszünk számba venni. A teljesség igénye nélkül, szubjektív megközelítésben.
korábban írtuk
Hervai Katalin: Isten vezeti a ceruzám
A világi témákhoz is a szentírási vonatkozásokat figyelembe véve viszonyul. Hervai Katalin képzőművésszel beszélgettünk, aki Isten iránti hálából fogott neki a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom falainak díszítéséhez, oltárának kialakításához.
