– Hátráltatta-e a pályádat az, hogy nő, illetve anya vagy?
– Az, hogy nő vagyok sosem éreztem, hogy hátráltatott volna, pedig fizikus vagyok, és ezen a tudományterületen viszonylag kevés a nő, főleg a kutatók közt. Azt hiszem, ezt a szüleimnek köszönhetem, mivel már gyerekkoromban úgy neveltek, hogy ne gondoljam azt, hogy ez hátrány lehet. A tanárok se éreztették, sőt mindig inkább támogatást éreztem részükről is. Mikor kislányom született, akkor már valóban nehezebb periódus következett, az anyaságot és a kutatói pályát nem könnyű összehangolni, de pár döccenővel egyelőre sikerült továbbjutni.
– Milyen téma foglalkoztat, amit eddig valamilyen okból nem nyílt lehetőséged kutatni?
– Ilyen problémám nem nagyon volt eddig, inkább az a gond, hogy több az ötlet, mint amennyi időm van, vagy több a felkérés az együttműködésekre, mint amennyire időm lenne. Vagy ami még gyakrabban előfordul, hogy az ötleteink közül nem a legizgalmasabb nyer finanszírozást, és így a prioritások felcserélődnek.
– A jelenkor kihívásaiból kiindulva, az ember számára milyen területet kellene szerinted kutatni?
– Általában a kutatási területek aszerint fejlődnek, amilyen igény van rájuk. Ha a jelen legnagyobb problémáira gondolok, akkor a globális felmelegedés jut elsőnek eszembe, mert valahogy meg kellene menteni ezt a bolygót. Az a gond, hogy itt nem csak a kutatókon múlnak a dolgok, hanem globális összefogás kellene, amibe a politika is beleszól. Aztán utána rögtön eszembe jut az orvostudomány: vírusok, rákkutatás stb. Én az interdiszciplináris kutatásaim során az agykutatásba kapcsolódtam be, ezt tartottam a legizgalmasabbnak is, meg úgy éreztem, hogy itt a tudásomnak is haszna lehet. De minden más tudományterületen vannak kihívások: fizika, űrkutatás, anyagtudományok, informatika stb.
– Az anyagi források mennyiben befolyásolják a munkádat/munkátokat?
– Mivel én nem kísérleteket végzek, gyakorlatilag csak számítógépre van szükségem és egy kisebb csapatra. Fontos lenne, hogy a kutatási grantok (ösztöndíj, pénzjutalom) meghirdetése viszonylag folyamatos, egyenletes legyen itt Romániában is. Sajnos az állami támogatás nagyon ingadozik, a magáncégek pedig még nem tanulták meg azt a stratégiát, ami külföldön már létezik, hogy ők maguk is tudnak kutatásokat támogatni. Pár évvel ezelőtt alapítottunk Kolozsváron egy magán kutatóintézetet (Transylvanian Institute of Neuroscience, www.tins.ro), azóta is EU-s és román grantokból él az intézet, de nehéz így egy stabil jövőt építeni, pedig egy nagyon lelkes és tehetséges csapatról beszélhetek.
– Mit emelnél ki a kutatási eredményeidből, aminek a mindennapokban nagy hasznát vehetjük/vehetnénk?
– Bízom abban, hogy több olyan eredményem is van, aminek idővel lesz haszna, de manapság a kutatási eredmények hasznosítása hosszú folyamat. Például egy nagyon érdekes eredményünk volt, mikor felfedeztük, hogy az agyban a fehérállományban haladó axonok száma exponenciálisan csökken a távolsággal, és ennek alapján egy egyszerű hálózatmodellt építettünk. Kimutattuk, hogy ez a modell sok tulajdonságát megmagyarázza az agy strukturális hálózatának. Akkor is, ha ez inkább elméleti eredmény, fontos lépés lehet az agykutatásban. Ugyanígy vizsgáljuk az agy funkcionális hálózatait is, amelyek inkább az agy működését igyekeznek leírni. Részt vettem olyan projektekben, ahol
az agy funkcionális hálózatait hasonlítottuk össze egészséges és alkoholista betegek között, és az észlelt különbségek segíthetnek azonosítani az alkoholizmus szempontjából fontos funkcionális zónákat, ez később pedig segíthet az orvosoknak a gyógyszerek fejlesztésében.
Fizikusként természetesen foglalkoztam más témákkal is, mint pl. nehéz optimizációs feladatok megoldása. Itt egy érdekes módszert dolgoztunk ki, ami dinamikus rendszerek segítségével oldja meg a feladatot, és a dinamikának a kaotikus tulajdonságai tudják jellemezni a feladat nehézségét. Ebben az esetben volt is egy olyan eredményünk, amit bárki a mindennapokban hasznosnak vagy legalábbis élvezetesnek találhatna, mert egy nehézségi mértéket definiáltunk a Sudoku rejtvényekre ezzel a módszerrel.
– Ki lenne az, akitől szívesen kérdeznél, akivel beszélgetnél, de már nem lehet, vagy nincs rá mód?
– Édesapám, aki tavaly távozott közülünk. Visszatekintve, az az érzésem, hogy több időt kellett volna arra szakítsak, hogy részletesebben meséljek neki a kutatásaimról, hiszen mindig nagyon érdekelte, és elsősorban neki is köszönhetem, hogy fizikus lettem – fizikatanár volt.
– Megtorpanás…?
– Nem nevezném megtorpanásnak, de néha fáradtságot érzek. Főleg ez az utolsó másfél év volt ilyen.
– Milyen arányban vagy tudatos, illetve ösztönös a gyereknevelésben?
– Sokkal inkább ösztönös vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségem vagy nem is hallgatok tanácsokra, de képtelen vagyok bizonyos elméleteket szó szerint betartani. Mindig a helyzet diktálja a döntést.
– Hol látnád magad szívesen tíz év múlva?
– Ugyanitt, Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán. Remélhetőleg, addig csak kerítek annyi időt magamnak, hogy a habilitációs dolgozatot megírjam, és doktoranduszokat vezethessek. Ezenkívül, remélem továbbra is tagja leszek a TINS magán kutatóintézetnek, és sikerül továbbfejlesszük ezt időközben. Családi vonatkozásban pedig a legfontosabb, amit szeretnék, hogy legyünk egészségesek.
Névjegy: Dr. Ercsey-Ravasz Mária egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE Fizika szakán 2003-ban fejezte be, majd mesteri képzésben vett részt. A doktori tanulmányait kettős vezetés alatt a BBTE Fizika Karán, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia Karán (Infobionika), Budapesten végezte. Jelenleg a BBTE Magyar Fizika Intézetének és az Erdélyi Idegtudományi Intézet (TINS) kutatója, utóbbinak alelnöke. Számos nemzetközi folyóiratban publikált. Egyebek mellett 2011-ben az MTA KAB Fiatal Kutatók Díját, 2013-ban az UNESCO-L’Oreal „Nők a Tudományban” Díját kapta meg, majd 2015-ben a Román Tudományos Akadémia Constantin Miculescu Díját. Kolozsváron él, férjével egy kislányt nevelnek.
