ARCHÍV Aki a pennát fakanálra cserélte

Hompoth Erika Gyergyóditróból indult el, először Kolozsvárra, hogy diplomát szerezzen álmai szakmájához, és hivatásos újságíróvá válhasson, majd a szerelem Magyarországra szólította, ahol más karrier mellett döntött. Arról faggattam az újonc szakácsot, hogy kerül egy ambiciózus székely lány a billentyűzet mögül egy magyar étterem konyhájába. Erika eddigi életútja bizonyítja, hogy mindig újratervezheted az életed, de önmagad is.

„Egy izmos matematika-informatika szak után a kommunikáció szakra kívánkoztam. Írásban akkoriban már egész jól kommunikáltam, szépen zug-blogoltam otthon, vezettem a naplóimat. Kolozsvári egyetemistaként már nyilvánosan vezettem a blogom, ahol hétköznapi, édesen keserű történeteket osztottam meg magamról, másokról, a világról. Minél többet írtam, annál nagyobb olvasótáborom lett. Annyira bátor lettem, hogy miután megírtam az egyetemi búcsúztató beszédem, el is standupoltam azt, és sikere lett. Akkoriban döntöttem el, hogy megpróbálkozom az újságírással.

Miután lediplomáztam, egy teljes napig újságíró voltam egy gyergyói lapnál, ahol ennyi idő alatt ki is derült, hogy nem egymásra van szükségünk”

– meséli Hompoth Erika.

Bár újságírói ambíciói hamar derékba törtek, írásai akkora népszerűségnek örvendtek, hogy a ditrói önkormányzat jóvoltából kötet formájában is napvilágot láttak. A székely életképek ízes, szarkasztikus bemutatása tizenöt perc „sztárságot” is hozott. „Elképesztően híres voltam a faluban egy ideig. Olyanok veregették meg a vállam, akik előtte nem is köszöntek, s olyanok kezdtek el nem köszönni, akik előtte még megismertek az utcán.”

Magyarország, új világ, új kalandok

„Megtalált a szerelem. Vagy én találtam meg őt, de viszonylag gyorsan országot váltottam. Párommal körbeutaztuk fél Európát, megízleltük Amerikát New Yorktól Los Angelesig, vérbeli zenerajongóként néha a lehetetlent valósítottuk meg egy-egy koncertért a világ valamelyik részén”– fejti ki, hogy lett a székely falusi lányból igazi világjárta felnőtt. Győrben folytatta a friss diplomás álláskeresést, így kezdett a Dumaszínháznál dolgozni. „Kicsit gyakoroltam a rendezvényszervezést, csiszoltam a román tudásom, de szlovákul már nem tanultam meg. 2014-ben nagyot kockáztattunk a kedvesemmel, s otthagytuk győri életünket egy jobbnak remélt budapestiért.

Szakmámban nagyon kezdő voltam, de dolgozni azért kellett valamit, így az első mosogatói állásra jelentkeztem, ami szembejött a neten.”

Erika elmondása szerint, a CV-je ismeretében maga az étterem tulajdonosa próbálta meg lebeszélni erről az útról, de ő másnap már a pacalpörköltes serpenyőket mosogatta. „Karrierem csak úgy ívelt” – jegyzi meg mosolyogva. „Két hónap után elengedtem a mosogatószivacsot, pultos lettem. Aztán üzletvezető egy újabb piaci faloda nyitásakor, majd elkezdett bevezetni a séfem a főzés elképesztően szexi tudományába. Onnan már nem volt megállás, tudtam, hogy szakács akarok lenni.”

Tanulni ismét

Erika az elhatározása mellett kitartva szakácsiskolát végzett, ugyanakkor folyamatosan azon dolgozik, hogy fejlessze magát és valódi gasztrószakemberré váljon.

„Bizonyítványt szereztem, hogy »képzett« szakács legyek. Ezért dolgozom a nap legalább 14 órájában. Egy munkahelyi műszak után itthon lapozgatom a szakácskönyveket, főzőműsorokat nézek, tanulok, inspirálódom, s aztán séfeset játszom a kis konyhámban.

Hobbimmá avattam ezt a mesterséget, de a cél mégis az, hogy egyszer méltó legyek rá, és a szakácskabátjaimra felkerüljön a séf szó. Egy helyes kis bisztró vagy kockásabroszos vendéglő konyhafőnökeként már azt fogom érezni, hogy elértem a célom.” Állítása szerint ez a szakma jellemet is formál, kitartásra, alázatra tanít. Kicsit olyan, mint a katonaság, ha utasítást kap, csinálni kell. „Az önérzetes, keményfejű székely lánynak nehezére esett ezt megtanulni, de azt hiszem, ebben is jó irányba haladok. Bár a séfem erről talán mást mondana”– jegyzi meg kacagva.

A székely konyha trükkjei nem voltak a tarsolyban

Erika beismeri, hogy bár egy multikulti gasztronómiai hagyománnyal rendelkező vidékről költözött el, nem sokat vitt magával az útra, hisz ifjoncként nem a konyha volt a kedvenc helye. „A székely–román–magyar–örmény konyháról nagyon keveset tudok. Nekem a miccs és – tévesen szalmakrumplinak nevezett – hasábburgonyán túl kevés dolog van az emlékeimben. Igaz, gyerekkoromban nem is érdekelt ez még.

Az étkezés szükségletként volt jelen az életünkben, nem gúrméskodtunk, azt ettünk, ami volt.

De ahogy egyre több étterem mutatja meg magát Székelyföldön, sokszor elkap a vágy, hogy hazamenjek tanulni. Amikor otthon vagyok, igyekszem minél többet megfordulni jó éttermekben, minőséget kóstolni, újdonságot enni. Addig is büszkén főzök túrós puliszkát a pesti vendégeknek, vagy magyarázom, hogy az csorba, nem tejfölös raguleves” – meséli.

Vissza a gyökerekhez – gasztróblog

Hiába a szakváltás és az új célok, az írás és a blogolás teljesen nem tűnt el az életéből. Elindította a Gasztroterrort, de úgy döntött, tartalommal csak később tölti meg. „Elkezdtem a gasztroblogot, de inkább csak a magam fejlődését akartam követni, hogy lássam, honnan indultam, s hová tartok, de abbahagytam, mert a facebook-profilom a fotógyűjteményem is egyben.

Az volna a cél, hogy minden nap kicsivel jobb legyek korábbi önmagamnál,

így ha ma nézegetem a tegnapi fotóimat, már nem tetszenek. Szóval ezt a gasztroblog-dolgot még késleltetem kicsit, de ha majd jó receptjeim lesznek, újraélesztem, és akkor a fakanál után kicsit ismét forgatom a tollat is.”

Cikkünk a Nőileg magazin 2020. októberi számában jelent meg.

korábban írtuk

Erdélyi gasztronómia, amelyet alig ismerünk
Erdélyi gasztronómia, amelyet alig ismerünk

Néha külső szem kell ahhoz, hogy felismerjük saját adottságainkat, kincseinket – Kövi Pálnak az erdélyi gasztronómia még számunkra is ismeretlen kincseit magába foglaló receptgyűjteménye éppen negyven évvel ezelőtt jelent meg. Az irodalmi igényű gyűjtemény most reneszánszát éli – régi és új formában is –, és lehet, sok családi könyvespolcon ott lapul olvasatlanul az eredeti. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)