• Fotó: Csedő Attila
„Apám már négyévesen kivitt a jégre otthon, Gyergyóban, úgymond nem is volt választási lehetőségem, hogy melyik sportot válasszam. A mai napig, ha a gyergyói jégpályán járok, a játszóteremnek vagy a nagyszobámnak tekintem, annyira otthon érzem magam. Tizenévesen, 1990-ben, a gyergyói sportiskolával kaptunk egy meghívást Nyugat-Németországba. Azt, hogy ebből a szegény világból kijuthattunk abba a gazdag világba, tizenegy-tizenkét évesen megélni, hihetetlen élmény volt. Akkor éreztem először, hogy ezt érdemes csinálni, merthogy ilyen helyekre is el tudunk jutni” – meséli sportkarriere kezdeteit Bazi.
Szegény románként a nagyvilágba
„Amikor először felmentünk a jégre, tátott szájjal bámultak minket, hogy kik ezek, honnan szalasztották őket. A kapusunk lábszárvédője szénával volt kitömve, tákolt maszkjaink voltak. Az első mérkőzésünkön három ember volt a lelátón. A másodikon telt ház volt, és mindenki nekünk szurkolt: nem tudjuk, hogy kik ezek a szerencsétlenek, de imádjuk őket” – eleveníti fel az életre szóló élményt, ami hozzásegítette a döntéshez: érdemes komolyan hokizni.
Laci nagyapja, id. Basilidesz Tibor alapította a gyergyószentmiklósi sportiskolát, nagybátyja alapította újra a felnőtt jégkorongot, édesapja és nagybátyja is edző-tanár lett, ő maga mondhatni, a hokiba született. Mikor katonaköteles lett, a Steauához kapott behívót. „Hallani sem akartam a Steauáról. Sosem felejtem el a napot, amikor megérkeztem Bukarestbe. Térdig érő hó volt, kimentem a pályára a »nagy« román nyelvtudásommal, meg voltam fagyva az éjszakai vonatozástól, semmit nem aludtam… Két év kellett, amíg emberként is elfogadtak. De aztán úgy kezeltek, mint a sajátjukat. Majdnem tíz évet húztam le a Steauánál” – meséli Bazi, aki altisztként állt alkalmazásban a bukaresti jégkorongcsapatnál, közben pedig elvégezte a sportegyetemet. Csaknem tíz év után mondott fel, bár mint mondja, sokat köszönhet a csapatnak.
„Nagyon sok helyre eljutottam, a felnőtt válogatottal is, világ- és Európa-bajnokságokon vettem részt, de mint junior is, még gyergyóiként. Kínától Amerikáig sok helyen megfordultunk, ezeket az élményeket nem tudja elvenni senki”
– magyarázza az élsport előnyeit az egykori csatár. A jégkorong azonban számos sérülést is hozott a sportolónak: váll- és bokaműtéteket, hátsérülést, a térde jelenleg is műtétre vár.
A Steauát követően játszott a gyergyószentmiklósi Progymnél, és rövid ideig Galacon is. „A második-harmadik mérkőzésemen a rossz térdem ismét kiment egy hibás mozdulattól, és akkor tudatosult bennem, hogy itt a vége. Muszáj letennem a botot, a korcsolyát fel kell hogy akasszam a szegre, s új életet kell hogy kezdjek…” – meséli a pályaváltás szükségességét Bazi.
• Fotó: Basilidesz László archívuma
Hokibot után tetoválótű
„Szerettem mindig is a rajzot, a művészeteket, öcsém mindig bátorított a rajzolásra. Aztán amikor kikerültem Budapestre, az akkori barátnőmnek volt egy befejezetlen tetoválása, amivel nem volt elégedett. Mondtam, tervezek én neki oda valamit. Amikor meglátta, hogy mit rajzoltam, kérdezte, miért nem próbálom ki magam mint tetováló. Azóta csinálom.
Mert mint volt sportoló, amikor kijöttem a jégpályáról, úgy éreztem, nem vagyok képes semmi másra, csak a sportra. És rá kellett jönnöm, hogy
a legkisebb írástól, szívecskétől a legnagyobb tetoválásokig minden egyes munkám büszkeség számomra.
S minden egyes munkámat úgy próbálom csinálni, mintha életem utolsó vonalát húznám. Mert ha csak azt nézed, hogy egy nap hány tetoválást készíts, akkor szerintem már mész a süllyesztő felé. Ezt a szakmát is, mint mindent, életed végéig tanulod” – mondja a tetoválóművész, miközben alkotásait mutatja. Neki azonban – egyelőre – nincsen tetoválása.
• Fotó: Basilidesz László archívuma
Steve Harris nyomában
Mindig imádta a zenét, sportolóként is állandóan zenét hallgatott az utazások alatt. Iron Maidennel ringatta álomba magát, de már ötödikes korukban elhatározták Bereczky Botonddal, a No Sugar alapítójával, hogy zenekart alapítanak. Huszonévre rá az álom teljesült: Bazi a basszusgitáros a No Sugarban.
„Sem a hangokat, sem a kottát nem ismerem, fülből és szívből próbálom csinálni”
– magyarázza. A gyergyószentmiklósi zenekar nemrég mérkőzött meg a legjobb magyar sláger címéért A dal című televíziós műsorban. „Az, hogy négyszáz előadó közül bekerültünk a negyven legjobb közé, az már elismerés, pozitív élmény volt” – meséli a televíziós műsorról.
Közben a felmenőinek emléket állító kiadványokat mutatja: elismert képzőművész és híres operaénekesnő egyaránt volt a családjában. „A csapatsportok vitathatatlan előnye, hogy megtanulod az összetartozást, tisztelni a másikat, hisz csak akkor működik a csapat, ha együtt dobban a szív. A zenekarral is ugyanez a helyzet: ha az egyikünk is kiesik, már nem lesz ugyanaz a zenekar” – véli a profi hokisból lett érzékeny lelkű alkotó, Basilidesz László.
korábban írtuk
Szőrös kedvenceink az év legszomorúbb napja ellen
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
