ARCHÍV Érett apák: Most van időnk babázni

A kép készítése óta még egy kislánnyal bővült Szabó Zoli családja

D.B.: – Tavaly, 48 évesen. 24 évente születik egy gyermekem. Ugyanabban az évben házasodtam másodszor. Vicceskedve azt szoktam mondani, hosszú időközönként nősülök, mint a vámpírok, ne lássák, hogy nem öregszem.

– Miben más – ha más – számodra most apának lenni, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt?

CS.S.: – Egészen más. Előző házasságomban három, ma már nagykorú gyermekünk született, akiknek az életében igyekeztem ugyan minél inkább jelen lenni, de kiskorukban az én akkori életkorommal járó pörgésre, a szakmai kihívásokra hivatkozva sokkal kevesebb időt töltöttem velük, mint most Annával.

Ma sokkal kevesebb prekoncepcióval, sokkal megengedőbben figyelem a kisgyerekem életét, jóval kevesebb szabály betartását tekintem fontosnak.

Úgy gondolom, elég a jelzéseire figyelni, és akkor nem lehet nagy hibát elkövetni. A lényeg, hogy boldog, magát biztonságban érző babaként éljen.

D.B.: – Bár mindkét korban az életet meghatározó, csodálatos esemény, ennyi idős fejjel az ember sokkal magabiztosabban viszonyul a gyermekhez, meg úgy egyáltalán a családi dolgokhoz. Ennyi idősen az ember már stabilizálta magát, tudja merre tart, lelkileg is stabilabb…

Unokája is lehetne akár, de nem az. Dávid Botond és kisfia

SZ.Z.: – Mindenképp más. Van pozitív és negatív oldala is. Például a türelem és a fáradtság. Régebben nem találkoztam azzal, hogy türelmes kell legyek, vagy fáradt vagyok, most azért hamarabb mérgelődök, elfogy a türelmem, az erőm, hamarabb fáradok. Amikor Janka volt kicsi, tudtam dolgozni éjjel 2-ig, két órát aludtam, felhúztam az órát 4-re, de a csörgés előtt föl tudtam ébredni. Most fáradtabb vagyok.

Ami az apaságot illeti, most időt szánok rá. Főállású apa vagyok, a vállalkozásaimat kiadtam. Szabadon gazdálkodom az időmmel, otthon tudok lenni a gyerekekkel.

– Csodálkozott rá a környezeted valaha, hogy „deres" fejjel vágsz neki az apaságnak?

CS.S.: – Természetesen igen, többen aggódtak miattam, akadt, aki felelőtlennek tartott, de olyanok is, akik „irigykedtek” rám.

D.B.: – A közvetlen környezetem velem örült, nem éreztette senki, hogy ugyan már, unokára kellene inkább gyúrni. Viszont a baráti környezetben igen intenzíven biztattak a gyerekvállalásra. Most, hogy megszületett a kisfiúnk, nagyon nagy örömöt jelent, elcsodálkoztam magamon, mennyire elfogult apuka lettem. A fényképészetünkbe előhívásra behozott képek nyolcvanöt százaléka gyerekekről szól, látom, miként esnek túlzásba a szülők, nagyszülők, nem feltételeztem magamról, hogy ugyanúgy viselkedek, mint más. És lám, mégis.

– Kaptál-e esetleg konkrétan negatív megjegyzéseket, „kedves nagypapáztak”-e le a játszótéri anyukák, kórházi dolgozók stb.?

CS.S.: – Ezen az élményen már régen, még az első házasságomból származó gyerekeim révén túl vagyok, mivel meglehetősen korán megőszültem. Ebben a tekintetben a közösségbe járás, az óvoda, majd az iskola hozhat még hasonló helyzeteket, de egyrészt edzett vagyok, másrészt pedig sokkal inkább szórakoztatnak, mint bosszantanak a hasonló, előítéletekből fakadó címkézések.

Csinta Samu és a hatvanadik születésnapra kapott ajándéka

SZ.Z.: – Nem. De azt szoktam mondani, nem vagyok idős, csak régóta vagyok fiatal…

D.B.: – Inkább én szoktam elémenni a dolgoknak, amikor azt mondom, a lányomra hiába várok, csináltam magamnak egy unokát, és még jól is jártam, mert őt nem viszik el tőlünk.

– Milyen előnyeit látod annak, hogy érett fejjel váltál (újra) apává?

CS.S.: – Mindenekelőtt, hogy gyakorlatilag még jó ideig nem szabad megöregednem, hiszen plusz tennivalóim, felelősségem van a világon. A kisgyerek ragaszkodását, a közös ébredések megismételhetetlen élményét, a játékokat, a tekinteteket, a kis hízelgéseket, a hálás reakciókat mind-mind ajándéknak tekintem, amelyekre igyekszem rászolgálni.

D.B.: – Csak az előnyeit látom, őszintén szólva, annyira kitölti a napjainkat, nem is emlékszem, milyen volt a korábbi időszak.

SZ.Z.: – Jankát is én neveltem, és nagyon sok időt töltöttem vele, 8 éves, cseperedő gyermek volt, amikor elváltunk. Mindig vittem magammal mindenhova, csak néhány hetet járt napközibe. És most is ugyanez a taktikám, a cigányoktól lestem el, hogy a kicsi gyermeket hurcolják mindenhova. Olyan szép dolog, el se hiszed. Mindenhova hordozom most Lilit, például tegnap bementünk egy lerakatba, és elbűvölte őt a sok csaptelep, és a csapokat nyitogatta hosszan a soron, ameddig én vásároltam. Vagy

ha egy hivatalba megyek be vele, teljesen másképp kezelnek, mindenki egyből megolvad, adja a cukorkát. Nem csak nekem felüdülés, mindenkinek, akivel találkozunk.

Délutánonként rendszeresen itt vagyunk a sétatéren, télen is, mert eldöntöttem, hogy én ezt így akarom. Ezt fiatalon nem tudod megcsinálni. Fiatalon még házat kell vegyél, kocsit, és egy csomó mindenért hajtani kell. Erre úgy rámegy 10–20 év az életedből, hogy észre sem veszed. Nekem pont ez segített anno, amikor az első lányom anyukája várandós lett, hogy kénytelen voltam nekifogni dolgozni. De ha nem így történik, én is ott lennék, hogy van egy snowboardom negyvenévesen, és kb. annyi. Az idő magával hozza, hogy ha a lakás megvan, a kocsi megvan, a megélhetés megvan, akkor több időt tudsz szánni a gyerekre.

– És hátrányait?

CS.S.: – Nincsenek. Azt az önmagában riasztó gondolatot pedig igyekszem minél messzebb hessegetni, hogy amikor Anna húszéves lesz, én nyolcvan. De már a megoldást is kezdem kapisgálni: jó karban lévő nyolcvanasként kell megérnem a pillanatot.

D.B.: – A Covid miatt nem annyira az aktív, utazós időszakomban lettem újra kisbabás apuka, így mindenki jól járt. Hacsak az nem hátrány, hogy mindenhonnan elkések, mert nem tudom időben letenni az amúgy jó kedélyű kisfiam, és a társaságokból is én lépek le elsőként, hogy minél hamarabb otthon lehessek.

SZ.Z.: – Tény és való, hogy a korosztályomból már sokakat eltemettünk, nem voltam sportoló, de mivel az utazásoknak azokat a formáit szeretem, ahol aktív kell lenni – hegymászás, sízés, bicikli – jó formában tartott. Ahogy éltem, kihat a mostani állapotomra. Én még nem vagyok elfáradva. Sokan az én koromban el vannak fáradva. Aki felnevelte a 3–4 gyermekét, az elmúlt húsz év pocakját már nem könnyen fordítja vissza. De én még csak most kezdtem el a pocakosodást. Jelenleg nem dolgozom, a párom gyermeknevelési szabadságon van, megengedhetem magamnak, hogy itt kávézzak veled, mégis úgy gondolom, hogy jobb lenne most is a kislányommal sétálni… Igazából a házasságnak és gyermekvállalásnak sincs értelme, pontosabban nem ez az értelme az életnek.

Az életnek nincs értelme. Te adsz értelmet neki. Ha én azt mondtam ebben a korban, hogy nekem a gyermekvállalás egy értelmes tett lesz ettől arrafelé, akkor vállalom.

Még akkor is, ha az ember egy év múlva meghal, akkor is: megszületett egy gyermek, aki másképp nem született volna meg. Ha azt mondanám, hogy nem vállalok gyermeket, akkor ez a két gyermek most nem lenne. Két kis madárfióka, akikkel csak gazdagabb lett a világ.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk