A közösségi médiából, maszekmód, csak a magam szórakoztatására sokadjára felállított statisztikáim késztetnek arra, hogy sarkított általánosításba bocsátkozva dühöngjek picit. Számtalan olyan ember aktivitását figyelem, akire gyerekkorom óta ezért vagy azért felnéztem.
Volt tartásuk, olyan karrierjük, szakmájuk, amivel kis közösségünkben példaképpé váltak.
Aztán lett Facebookjuk, és szemberobbant a cudar valóság: minden olyan jellemvonásukat és titkukat megismertük, amit eddig valószínűleg a családjuk is titkolni próbált.
Napi rendszerességgel zúdítják több száz, akár ezer követőjükre a különböző hírmegosztásaikat, és mivel nagyon sokan adnak a szavukra, csont nélkül, egy perc elemzés nélkül hordják is tovább azokat.
Nem számít, hogy az adott „hírportál” neve kicsigizielmenthorgászni.unommagam.freeblog.org vagy épp anyámnemengeddiszkóba.kattintásazreklám.xx, még ez sem elegendő indok arra, hogy az aláírás nélkül közölt tömör badarságok gyanúsak legyenek számukra.
Különböző beszélgetések, viták mentén megfejtettem a titkot: az emberek nem tudják kezelni ezt a mérhetetlen információáradatot, és mivel bármilyen keresőszó alapján találnak ropogós cikkeket, amelyek alátámasztják a teóriáikat, közben a valóságérzetük elpárolog.
Nem az igazságot, a tényszerű beszámolókat vagy logikusan felépített tanulmányokat szomjazzák, hanem saját valóságot építenek maguk köré, és azt szúrják ki a cyberóceánból, ami megegyezik ezzel a világképpel.
Ma már a „fake news” kategória valahogy úgy is lefordítható, hogy van, ami „nekem nem szimpatikus”.
Hiába lehet hangfelvétel, videó, pecsétes okmányról másolat a tartalomban, ha az nem egyezik a közízléssel, akkor csak mese.
Természetesen egy oknyomozói írásra rögvest előhúzhatunk húsz másik linket, ami gyökerestől cáfolja a tartalmát, és ezen írások húzóereje ilyen kulcsszavakban rejlik: sokan azt mondják, rebesgetik, hallottunk már olyat… Ha egy blogszerkesztő hallotta a piacon, akkor azzal szemben egy neves szakember nyilatkozata értéktelen.
Komám szava hitelesebb, üdv a mikroinfluencerek paradicsomában!
Hihetetlen, hogy abban az érában, amikor a legtöbb tudás és adat két kattintásra van, bárki számára ingyen elérhető, akkor vagyunk olyannyira lusták, hogy nem szánunk rá két percet, hogy utánanézzünk adott forrásoknak.
A valóság és a tények nem szabadna ízlés kérdése legyenek.
Persze amíg jószerivel az a fő téma, hogy melyik politikus mit nem mondott, miközben mégis, illetve megtörtént-e az az ufólandolás, vagy sem, lehet legyinteni, hogy hadd vitázzon mindenki, amin akar, ha addig is jól szórakozik, kinek árthat? Nem kell felelősségre vonni az oldalak szerzőit sem, hisz szólásszabadság van, ír, amit akar, az emberek dolga, mit fogadnak be. Viszont ez a tendencia már túlment minden határon.
Tucatnyian esnek csalók áldozatává, amit esetenként a bankszámlájuk érez meg, de az első Google-találat felülírhat akár orvosi véleményeket is.
Szép lassan a maroktelefon és a funkcionális analfabetizmus nem csak a megosztásokat olvasók idegeire lehet káros hatással. Eljött már a valóságos következmények ideje is, ami nem múlik el azzal, ha lekapcsolják a wifit. Tévhitek, félinformációk, naponta újraírt történelmek és megálmodott hírek között vergődőknél szükséges a számonkérés, mert a virtuális világ hatalmában ma már nem csak a zsebtolvaj lehet ám bűnöző…
Kiemelt kép: Shutterstock
