„Most nem tudok beszélni, színházban vagyok” – mondja a sor végén ülő néző, én meg azon gondolkodom, hogy vajon gondolatokkal tudnék-e ölni, de legalább a tudtára adni, hogy hagyja el a termet, és többet ne jöjjön színházba. Pedig elhangzott: „Az előadás idejére mobiltelefonjaikat kikapcsolni szíveskedjenek!”
Javában zajlik a színházi évad. Lássuk az illemszabályokat!
1. A mobiltelefon tilos!
2012, Szent György Napok. Székely Csaba Bányavirág című előadása a marosvásárhelyi színház előadásában. Egyik meghatározó színházi élményem, két okból is. Nos, aki látta a darabot, tudja, hogy önmagában is zseniális a humor benne. Jelenet: Viola Gábor mint Iván villanyégőt javít, Gulácsi Zsuzsa mint Irma segédkezik ebben. Hatásszünet – épp itt tartunk a jelenetben. A közönség soraiból megszólal egy mobiltelefon. Gulácsi Zsuzsa kimereszti a szemeit, és azt mondja: „Iván, neked van telefonod?” Ropogós kacagás. A jelenet nagyon ciki is lehetett volna, de a színésznő improvizált, és mivel a darab humora megengedte, még jól is sült el. De nem minden darab ilyen, és nem minden színész tud így reagálni egy ilyen kellemetlen helyzetre.
2. Érkezés
Legalább 10–15 perccel érkezzünk hamarabb, hogy legyen időnk elhelyezni kabátunkat a ruhatárban. Igen, fontos kitérő. A ruhatár használata kötelező! Ne menjünk kabáttal a terembe, ha mégis azzal mentünk be, semmiképp ne tegyük sem a hátunk mögé, sem az előttünk lévő szék támlájára. Akkor tartsuk az ölünkben. Ha már letettük a felöltőt, hagyjunk időt arra, hogy megtaláljuk helyünket. Kérjük az ültetők segítségét. Jól nézzük meg a helyünk számát, annál kellemetlenebb nincs, amikor fel kell állnunk a helyünkről, mert az valaki másé. Ha már megvan a hely, és az, mondjuk, a sor közepén van, arccal a néző felé haladjunk befelé, ne a fenekünkkel. Ha előttünk mennek el, segítsük azzal a bejutni próbálót, hogy mi magunk is felállunk, amíg elhalad előttünk. S természetesen az együttműködést illik megköszönni.
Bármilyen színházi előadás, operamű vagy hangverseny ünnepi viseletet követel meg! Tehát ne szégyelljük felvenni az öltönyt, a kiskosztümöt, netán a koktélruhát, még akkor sem, ha úgy érezzük, túlöltöztük az eseményt. Nem mi öltöztük túl, mások öltöztek alul. A hasonló események évtizedek óta erősítik az ünnepi alkalmak sorát, a protokollban is külön fejezet tárgyalja az ilyenkor megkívánt viseletet. Vannak országok és kultúrák, ahol nagyon szigorúan veszik a színházi megjelenést, ha azt nem tartod be, egyszerűen nem kapsz többet meghívást.
4. Vacsorázzunk otthon!
A színház nem mozi! Sem az előadás kezdete előtt, ne adj’ isten, az előadás közben sem illik ételt vagy italt fogyasztani. Arra ott van a büfé, ahol az előadás szünetében fogyaszthatunk valami frissítőt, de ha nem sikerült befejezni a szünet lejárta előtt, ne akarjuk a teremben elfogyasztani.
Plusz egy jó tanács: ha betegek vagyunk, inkább maradjunk otthon. Borzasztóan zavaró, ha nézőtársunk egész előadás alatt köhög vagy fújja az orrát.
Az új évadok előadásaihoz jó szórakozást kívánunk!
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak