A pszichológus konyhája Nehezen találnak magukra a mai kamaszok (VIDEÓVAL)

Nehezebb a mai kamaszoknak, mint ezelőtt 20-25 évvel a tiniknek? Sok szempontból igen, adja válaszul Asztalos Lehel iskolai tanácsadó, szociálpedagógus, addiktológus konzultáns, aki már 30 dolgozik fiatalokkal. A kamaszkor önmagában is nehéz időszak a gyermek és a szülő életében, ezúttal erről kérdezte Dimény-Varga Tünde házigazda A pszichológus konyhája új epizódjának meghívottját.

A kamaszok életkori sajátosságait illetően ugyanazok a pszichológiai törvényszerűségek érvényesülnek, mint tíz, húsz vagy akár száz évvel ezelőtt, ellenben óriási különbség, hogy ma a tinik megnyilvánulásai áttevődtek más, azaz a virtuális térbe, magyarázza Asztalos Lehel. A szakember egyébként úgy látja, nehezebb a mai kamaszoknak, mint például a szüleinek hasonló korban. A nehézség forrása egyrészt, hogy a fiatalok szemében egyre kevesebb a hiteles felnőtt – legyen szó szülőről, pedagógusról vagy bárkikről, aki kamaszokkal foglalkozik –, így a felnőttek is kevesebbet tudnak segíteni.

„Egyre tágul a generációs szakadék. Mindig is volt, de most egyre mélyebb”

– hangsúlyozza a szakember. A szülő nem tudja, mi történik a gyerekével, ha tudni szeretné, akkor sem biztos, hogy érti, hiszen a mai tizenévesek már az életük nagy hányadát a virtuális térben élik, és erre a térre a szülőknek egyre kevésbé van rálátásuk.

A beszélgetés során egyébként szó volt a fiatalokról és a függőségekről is: mint az addiktológus szakember kifejti, ma majd' minden kamasz függő, kütyüfüggő biztosan. A függőségek egyik jellegzetessége pedig, hogy

ha már egyfajta függőség jelen van az ember életében, akkor nagyon könnyen belecsúszhat másfajta függőségbe is.

Szó volt ugyanakkor a tinik pornófogyasztási szokásairól és arról is, hogy ez milyen szempontból lehet romboló a pszicho-szexuális fejlődésükre.

Nem könnyű tehát a mai szülőknek sem, ismerte el a szakember, ellenben fontosnak tartotta hozzátenni: ő maga nem borúlátó, hisz a virtuális világban a jóra is rátalálnak a kamaszok.

A beszélgetés során egyébként egy török ételt készített el Lehel és Tünde: A szultán kedvence egy fűszeres bárányragu besameles padlizsán ágyon, egy kis sült csípős paprikával megbolondítva. Kiadós, nyárvégi, mediterrán fogás. Próbáljátok ki!

korábban írtuk

Villáminterjú Fincziski Andreával: Csak azért is örülni fogok az életnek
Villáminterjú Fincziski Andreával: Csak azért is örülni fogok az életnek

Fincziski Andrea színművész a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház alapítója, alakításait, drámapedagógiai tevékenységét idén Pro Urbe díjjal jutalmazta a város. A Nőileg 2022. novemberi címlaposa, ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssora.