Az elmúlt években számos olyan embert szólaltattunk meg, kinek munkája, hitvallása, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? Nosztalgiasorozatunkban erre voltunk kíváncsiak. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.
Négy éve ugyanebben az időszakban magazinunk címlapján Miklós Edit síző szerepelt, sok minden történt vele azóta.
– Mit emelnél ki az elmúlt időszakból, amire szívesen emlékszel vissza?
– Igazából nehéz választani, nagyon sok jó dolog történt velem, mindamellett, hogy rengeteg nehézségen mentem keresztül. Mindig szívesen emlékezem vissza a reggeli napfelkeltékre vagy a száguldás érzésére, ízére vagy akár egy jól sikerült edzés utáni fáradtságra.
– Szakmailag milyen volt az elmúlt négy év?
– Voltak sikerek, kevésbé jól sikerült szezonok, szép eredmények és fájdalmas bukások, vagyis finom vegyes. Az olimpia után sikerült bizonyítanom, hogy nem csak véletlen volt a 7. hely, sikerült Világkupa-dobogóra állnom. Sikerült a világon az első hét legjobb lesikló versenyzői közé tartoznom. Mindezek a sport szép oldalát tükrözték, viszont mint minden más sportnak, ebben is vannak nehéz, fájdalmas időszakok. A 2017-es sérülésem súlyos volt, de az akaratom hajtott, és viszonylag rövid időn belül újra havon voltam, újra edzhettem, csinálhattam azt, amit szeretek. Egy siker után újabb bukás, egyszer fent, egyszer lent! Majd egy hatalmas változás az életemben, amit még a szakmához sorolnék. Maradtam a sízésben, csak átálltam a másik oldalra. (A Magyar Sí Szövetség elnöke lett – szerk. megj.)
Fotó: Mihály László
– Milyen tapasztalatot hozott az, hogy más perspektívából nézed a síelést? Avagy: mennyire volt nehéz, esetleg könnyű ezt megszokni?
– A döntést meghozni nagyon nehéz volt, de amint meghoztam, megnyugodtam, és elfogadtam, hogy abbahagyom a versenyzést. Úgy érzem, megéltem minden pillanatát a versenyzésnek, és így gyorsabban el tudtam engedni. A sízés mindig is a szívemben marad, imádok sízni, csak most már azon vagyok, hogy mások sokkal nagyobb sikereket tudjanak elérni, mint én.
– Milyen érzés vezetőnek lenni?
– Fárasztó. De megtisztelő érzés, ha vezetőként tekintenek rám, és nem főnökként!
– Hol jártál az utóbbi években, ahová szívesen visszamennél, és mi az, amiért visszatérnél?
– Jártam Balin, ahova szívesen visszamennék, mert ott az élet lelassul, ki lehet kapcsolni. De mivel kíváncsi fajta vagyok, valószínű, egyelőre nem térek oda vissza, hanem új helyeket fogok felfedezni.
– Milyen gyakran jársz haza, Csíkszeredába, és van-e olyan dolog, amit hazatérve sosem hagysz ki?
– Mostanában nagyon ritkán jártam, rengeteg a tennivaló a szövetségben. Viszont karácsonykor jó volt egy kis szeredai levegőt szívni. Amit biztos nem hagyok ki, az a találkozás a nagyszüleimmel, a kávézás a barátaimmal és a séta a somlyói hegyen, ahol minden kezdődött.
– Ha lenne módod valamit megváltoztatni eddigi életedben, mi lenne az?
– Nem változtatnék semmit! Én úgy gondolom, minden okkal történik, a jó és a rossz dolgok is.
