Eléggé hosszú volt az elmúlt időszak ahhoz, hogy ráeszméljünk tanulságokra, hogy például mennyire meghatároznak a baráti, családi kapcsolataink. Volt benne bizonytalanság és felfedezés, volt önmagunk felé tett utazás, volt egyhelyben toporgás. Megtudtuk, hogy a digitális terepre költözött tanítással, munkával egyszerűbb, de nehezebb is lehet az életünk. Megtudtuk, hogy így is lehet, de kell hozzá önfegyelem, empátia, egy kis tudatosság. A Nőileg munkatársai mondják most, hogy a hiányban is mit adott 2020.
Nem könnyű a szerkesztők dolga, csak várnak és várnak, aztán bőszen olvasnak, kihúznak, beírnak, telefonálnak, kérnek, könyörögnének, de az nem néz ki jól, tehát kijelentenek, így-úgy megköszönnek, kontrolcé-kontrolvé, mentés másként satöbbi. Ha panaszkodni akarnék, előbbieket írnám, de mivel nincs okom durcásnak lenni, elmesélem, hogy zajlott napokkal ezelőtt eme írás születése.
Mivel szerkesztenem is kellene, meg írnom is ehhez a cikkhez, először megvárom, míg minden kolléga anyaga befut, aztán nekilátok, összerázom egy egésszé a dolgot, s a magamét is odakanyarítom. Határidő lejárta után neki is esem, olvasok. Egyik munkatársam leírja mindazt, amit 2020-ról ánblokk gondolok – eleinte mondom magamnak, hogy nyugi, lesz itt még, amiről beszélni. Aztán a másik kolléga szövegéhez érek, s jájj, ott olvasom további gondolataim az ő soraiban. S így végig.
Pirossal jelzem, amit jómagam is leírtam volna (köszönet a lányoknak), de hát kétszer nem lehet ugyanazt, milyen lenne az, szerkesztő után kiáltana a szöveg... Írta Barabás Blanka felelős szerkesztő.
Írta Pap Melinda
Olyan év volt ez, amikor az igazán fontos dolgok épp a hiányuk által váltak még fontosabbá.
Az év első felében, a vesztegzár alatt a család, a szeretteim kerültek előtérbe, a szülői ház, kert és a többi helyszín, ahol a gyermekkoromat töltöttem. A többéves nagyvárosi rohanás után jól esett újra rácsodálkozni arra, miként virágzik ki a tulipán, vöröslik a levelek között az eper. A rövid nyár rendhagyónak bizonyult, hiszen a járvány miatt elmaradt a szokásos nyaralás, külföldi utazások, és a számos fesztivál is – örültünk, hogy egymástól két méteres távolságra, maszkban tudunk a TIFF-en filmet nézni. A barátok hiánya mellett ez az év a kultúra hiányáról is szólt, arról, hogy lehet ugyan élni színház, mozi és koncertek nélkül, de minek? Hogy jobban kellene értékelni és nem készpénznek venni ezeket.
Nemcsak a hiány, a fejlődést éve is volt 2020, amikor a bezártság, az otthoni munka rákényszerített arra, hogy nyissak a digitális világ felé, megtanította, hogy online is lehet jógázni, meditálni, sőt kocsmázni is. Hogy jó, hogy van Spotify, Netflix, és appokon is lehet barátkozni.
Írta Forrai Szerénke
Mindennek helye és értelme van ezen a világon. Meg ideje. Ezt tanultam 2020-tól. Egyvalami azért hiányzott, és az a gyerekek óvodája. És nem, nem azért, mert dög, elvetemült anya vagyok, aki már két nap után leunja a gyerekei fejét, és azt akarja, hogy más nevelje őket. Nem, hanem azért, mert egyszerűen anya vagyok, nem pedig óvónő, nevelő, pedagógus, gyógypedagógus. Azért, mert én azt tudom jól csinálni, hogy szeretem őket és lehetőségeinkhez mérten
Eljutni ide, és megérteni ezt nem volt egyszerű. Minden reggel azzal ébredtem és azzal feküdtem hosszú hónapokon keresztül, hogy nem tudom megfelelően biztosítani a gyerekek oktatását. Aztán rájöttem, hogy talán nem is kell. Én az anyjuk vagyok, az én dolgom az, hogy szeressem őket. Ezért van helye és értelme az intézményesített oktatásnak.
Ugyanígy megvan a helye és értelme a munkahelyen végzett munkának is, az irodának. Ahol dolgozol. És közben nem főzöl, takarítasz, gyereket nevelsz, online óvodázol, pelenkázol, mittomén. Sokat
A jó tapasztalata ennek az évnek viszont – annak ellenére, hogy sokszor megviselt a multitasking életmód –, rengeteg jó időt töltöttünk együtt mi négyen (utálom a „hasznos” idő kifejezést, mert szerintem kisgyerekekkel nem hasznosan, hanem jól és szeretetben kell időt tölteni): szép hosszú reggeleket, amikor nem kellett rohanni sehova, délutánokat, amikor együtt sütöttünk-főztünk, hétvégéket kirándulgatva és felfedezve csodás helyeket. Nincs hiányérzetem.
Írta Asztalos Ágnes
Milyen jó, hogy nem sivatagban, lapos síkságon, kietlen jégmezőn él az ember lánya, akinek a leghatékonyabb pihenést a természetjárás jelenti! Ebben a koronás-korlátos-különös-keserédes esztendőben bizony még inkább felértékelődőtt a szülőföld szépsége, változatossága számomra, ami eddig is megvolt, de beszorulva a határok közé még inkább imádtam, hogy milyen jó helyen vagyok.
Jó helyen voltam, vagyok idén is, hiszen dolgozhattam: segíthettem, taníthattam, írhattam. A munka sikerélményt ad, egyben tart, bár a kevés szociális impulzus miatt egyre kevésbé érzem élőnek, élvezetesnek azt, amit kiadok a kezem alól – de hiszem, hogy ez csak egy múló állapot.
Jó helyen vagyok a kapcsolataimban. Az összezártságban is maradt, nőtt a bensőségesség, melegség, szeretet a párom s köztem, szóval idén sem untuk meg egymást. ? A lányunk viszont nagyon hiányzik, az ünnepek alatt még súlyosabbnak érzem azt a 2500 kilométert, ami köztünk van…
De mégis jó helyen vagyok, mert akartunk és mertünk találkozni barátokul, kollégákul még a bezártság idején is (köszi, lányok!).
Sok jót és szépet vihetek hát magammal a jövő évre, a járványt, a maszkot, a gyakran logikátlan szabályokat viszont hagynám. Ennyi elég volt, a jövőnk végre legyen legalább olyan, amilyen a tavaly volt.
Folytatás holnap.
Kiemelt képünkön a Nőileg munkatársainak egy része, jobbról Magyari Tekla, Antal Orsolya, Sebestyén Kinga, Csatlos Tünde, Kovács Eszter, Bota Ingrid.
Számos olyan intézmény, projekt létezik, amelyek csakis a közös összefogás segítségével érhetik el ugyanazt a célt: tenni a közösségért. A The House Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg a Fuss Neki! Csík rendezvényt.
A tápszer nem ördögtől való: ha más megoldás nincsen, akkor életmentő. Mégis számtalan mendemonda és előítélet övezi a tápszeres táplálást. Öntsünk hát tiszta vizet (tejet, sic!) a pohárba!
Téves nem létezőként kezelni az akaratlan vizeletvesztést – vélik az urológusok és a nőgyógyászok. A vizeleti inkontinencia egyrészt megelőzhető, és ma már számos kezelési lehetősége van, másrészt kellemetlenséget okozó tünetei pozitívan befolyásolhatók.
Emlékszel, mennyire szerettél a barátaiddal csevegni a szünetekben, órán vagy a buszon? Vagy, amikor a család tárcsás telefonján csüngtél órákat? A fiatalok – generációtól függetlenül – szeretnek titkokat osztani és szívügyekről beszélgetni.
Néhány nappal ezelőtt kerek születésnapot ünnepelt a Nőileg. Alapítók és régi munkatársak, újságírók, szerkesztők, fotósok és külsős szerzők együtt elevenítettük fel a lap történetének emlékezetes eseményeit, örömeink, nehézségeink és kalandjaink.
