airë: Igazgyöngy ékszer a vízből a levegőbe

TÁMOGATOTT TARTALOM

A legnagyobb siker számára a vásárlói mosolya – vallja az airë tulajdonosa, aki hiszi és tapasztalatból is tudja, hogy kemény munkával ugyan, de az álmok megvalósíthatóak. A székelyudvarhelyi származású Bunta Berta Boglárka olyan időtálló és magas minőségű ékszereket alkot igazgyöngyből, amelyek a hétköznapokat is ünnepi díszbe öltöztetik. Nők az üzleti világban sorozatunkban ezúttal vele beszélgettünk.

– Hogyan lettél vállalkozó? Fiatalkori ambíció vagy tudatos döntés volt?

– Az én esetemben a hobbi nőtte ki magát vállalkozássá. Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy bár sok mindent el is vett, mégis a Covidnak időszaknak köszönhető, hogy az airë álom valósággá vált. A jogi egyetem mellett kezdtem el ékszerkészítéssel foglalkozni.

Ha jobban belegondolok, vállalkozói vénával születtem, hiszen már gyerekkoromban is kedvelt tevékenységem volt almát árulni a kapunkban. Tinédzserként pedig bátyám nyomdokaiba léptem, és újságárusként dolgoztam.

Talán kézzelfoghatóan az egyetem mellett elvégzett sminktanfolyam indította el bennem igazán a szépség iránti vágyat. Mindig is motoszkált bennem, hogy szeretnék adni valamit az embereknek.

– Mivel foglalkozik a vállalkozásod?

– Édesvizi tavakban tenyésztett igazgyöngyből készítek ékszereket, kiegészítőket úgy hölgyeknek, mint uraknak. A célom az, hogy valami szépet és értékeset adjak át az embereknek. Azt érzem, hogy az igazgyöngyben van valami plusz, nemhiába használják már 6000 éve ékszerek készítéséhez. A szeretet és a tisztaság jelképe, amelyet formája miatt a Holdhoz, tehát a női princípiumhoz is kötnek.

Én magam is szívesen viselek ékszereket kiegészítőként, viszont azt tapasztaltam, hogy napjainkban nagyon felhígult minden: úgy a divat, mint maga a kereslet is.

Éppen ezért azt a célt tűztem ki magam elé, hogy egy időtálló és magas minőségű ékszert alkossak meg, amely a hétköznapokat is ünnepi díszbe öltözteti.

Az általam készített ékszerek segítenek abban, hogy a viselőjük valódi személyiségét megmutathassák, hiszen bármelyik termék személyreszabható, így egyedivé válik.

– Szerinted miért érdemes vállalkozónak lenni, noha sokkal több a bizonytalan faktor, mint egy alkalmazotti létben?

– Egy vállalkozást csak akkor lehet sikerre vinni, ha a tulajdonosa hisz abban, amit csinál. Ha valaki nem teherként éli meg az esetleges túlórákat, az ünnepnapokon való munkát, akkor nem is kell magyarázni, hogy miért is éri meg vállalkozni. Jelenleg főállásban vállalkozó vagyok, mellékállásban pedig a Caritas Romániai Konfederációjának és a DLG Bohnausnak jogtanácsosa. Emellett körülbelül másfél éve marketingesként is tevékenykedem egy másik vállalkozásnál. Nem mondom, hogy nem megterhelő, viszont tudom, hogy mindezekre a nehézségekre szükségem van ahhoz, hogy megteremtsem a magam és vállalkozásom számára az anyagi biztonságot és a fejlődésre való lehetőséget.

– Mi a legnehezebb/legnagyobb kihívás számodra a vállalkozói létben?

– Az egyensúly megtartása a legnehezebb. Mivel a párom, a családom és barátaim is nagyon sok mindenben segítenek nekem, ezért sokszor azzal a problémával szembesülök, hogy nehezen tudom különválasztani a munkát a magánélettől. Ugyanakkor tanulom azt is, hogy hogyan adjak alább a perfekcionizmusomból, amellyel sokszor az őrületbe tudok kergetni másokat. Képes vagyok akár több ezer gyöngyöt egyesével megvizsgálni minden oldalról, hogy azok tökéletesek legyenek, hiszen a vásárlómhoz egy hibátlan ékszer kell megérkezzen. Nagy hálával tartozom a hozzám közelállóknak, hiszen mindvégig hittek bennem, az álmomban, és mindenben támogatnak. A legnagyobb segítségem azonban mégiscsak a Jóistenbe vetett hitem.

– Mennyi energiád veszi el az aggódás az állandóan változó faktorok, a bizonytalanság miatt? Mit tudsz tenni az aggódás, szorongás ellen?
– A legfontosabb tudatosítani, hogy mennyit engedünk be az aggódásból az életünkbe. Meg kell tanulnunk meghúzni egy egészséges határt.

Ha bevonjuk Istent a döntéseinkbe, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ő segít megtalálni a megoldást.

Természetesen a jóga, a sport, a zene, az állatokkal, a saját kiskutyámmal való törődés mind-mind olyan tevékenységek, amelyek segítenek számomra a szorongás leküzdésében.

– Mi az, ami örömet szerez neked a vállalkozói/vezetői létben?

– Számomra a legnagyobb örömöt maga a tervezés jelenti. Az alkotási folyamat, amikor csak bevillan egy ötlet, és nekifoghatok a megvalósításnak. Ezt úgy képzelem el, mint a mandalafestést, megnyugtat, kikapcsol és egyszerre feltölt. Ezen kívül az, hogy együtt dolgozhatom a családommal, külön örömforrás számomra.

Hozzátenném, hogy a környezetemből mindenki kivállalta a részét a támogatásomban. A párom, amikor nem repül, velem együtt készít ékszert, beszerzésre jön, csomagol, a logisztikában, háztartás vezetésében segít. Édesapám üzleti szakértelme tanácsokkal lát el folyamatosan. Édesanyám pedig megtanulta a Wizzair-karkötők készítését, így javarészt ő gyártja ezeket. Párom szülei is résztvesznek a gyártás előkészitésében és csomagolásban is, amire óriási szükség van a több ezres rendelések előkészítésénél. A barátnőim pedig a tesztalanyok, mind az új termék letesztelésében, mind pedig a marketinganyagok kiválasztásában. Szerencsésnek mondhatom magam hogy ilyen emberekkel áldott meg az Isten.

– Mi számít sikernek a munkádban?

– A legnagyobb siker számomra a vásárlóim mosolya. Amikor megjelenik a szemükben a csillogás az ékszerük kézbevételekor. Ezek olyan pillanatok, amelyeket nehéz szavakba önteni.

Emellett természetesen számos együttműködésemre is büszkén tekintek. Egy ilyen például az Evangelia görög énekesnővel történt esetem. Nagy rajongója lévén felkerestem Instagramon az énekesnőt, hogy elküldhessek neki egyet az ékszereim közül. Ezzel szerettem volna megköszönni a munkásságát, azt, amit a zenéje jelent számomra. Már eleve az, hogy egy világsztár válaszra méltatott és megadta a lakcímét, egy óriási dolog volt számomra. Viszont a visszajelzése, amikor megkapta az ajándékot, lenyűgöző volt, és egy olyan pozitív élmény, amelyet soha nem felejtek el.

Ha már kollaborációkról beszélünk, akkor nem mehetek el szó nélkül a Wizz Air légitársasággal kapcsolatos munka mellett sem.

Szerencsés véletlennek, vagy isteni közbenjárásnak köszönhetően kerültünk fel a vízből a levegőbe.

Egy alkalommal egy légiutaskísérő rendelt tőlem egy karkötőt, amely színeiben a légitársaság színeihez igazodott. Azt szerette volna, hogy az ékszert munka közben is hordani tudja. Ezt az ékszert sokan szemrevételezték, és poztívan méltatták, így eldöntöttük, hogy készítünk egy külön kollekciót. Mivel a férjem pilótaként dolgozik, így egyértelmű volt mindkettőnkben a repülés iránti szenvedély, amit szerettünk volna viszontlátni az ékszereinkben is. Nekem nagy álmom volt, hogy a Wizz Air katalógusába is szerepelhessünk, így szépen lépésről lépésre kiterjesztettük a kollekcióinkat, amelyek most már nemcsak a légiutaskísérők számára elérhetőek, hanem bárki számára, aki ezeken az európai repülőjáratokon utazik. Szerettük volna, ha a repülés, az utazás élménye a leszállást követően is megmarad az emberekben. Az airë ékszerek gyönyörű külsőbe zárják a nyaralás alatt szerzett emlékeket.

Nagyon érdekes, hogy a márkanevet, az airë -t a tündeszótárból választottuk, ami óceánt jelent, viszont akkor még nem is tudatosult bennünk, hogy a pontocskák nélkül, a spanyol nyelvben a levegőt jelenti. Lehet, ha már a márkanév kiválasztásánál predesztináltuk a levegővel való összekapcsolódásunkat.

Kollekcióim között szerepelnek az ezüst karkötő és nyaklánc szettek, viszont hamarosan készülök egy harmadik termék bedobására is, így érdemes követni weboldalunkat.

– Bár termékeid alapvetően hölgyek számára készülnek, nemrégiben a férfiak célcsoportja is felkerült arra a bizonyos térképre. Mesélj nekünk erről!

– Hordjanak a férfiak igazgyöngyöt? Milyen elvetemült ötlet, igaz? Pedig, ha belegondolunk, akkor ugyanúgy, mint a nők, a férfiak is megérdemlik, hogy olyan kiegészítőket viseljenek, amelyek elegánssá, egyedivé teszik megjelenésüket. A kézdivásárhelyi Secuianaval karöltve alkottuk meg az első férfi kollekciót, amely mandzsettagombokat és karkötőket tartalmaz. Az ötlet kipattanásakor a bátyám nem tudott azonosulni azzal a gondolattal, hogy igazgyöngyöt viseljen, viszont karácsonykor gyakorlatilag megsértődött, hogy a fa alatt nem várta őt az airë férfiaknak szánt ékszerszettje. Ez is egy jó bizonyíték arra, hogy igenis meg lehet alkotni egy olyan ékszert igazgyöngyből, amely egy férfi éke is lehet.

– Hogy látod, hátráltatja/nehezíti a pályádat az, hogy nő vagy?

– Összességében nőnek lenni előny, boncolgatva a témát pedig inkább hátrány. Nőként sokkal több érzést, kreativitást tudunk belevinni a vállalkozásunkba. Képesek vagyunk egyszerre többféle dologgal is foglalkozni, szemben a férfiakkal, akik általában csak egy dologra fókuszálnak. Ugyanakkor az, hogy multitasking végezzük a feladatainkat hátrány is, hiszen sokkal fárasztóbb.

Azt érzem, hogy a nők irányába sokkal nagyobb az elvárás. Helytállni a női szerepekben: legyél sikeres vállalkozó, odaadó feleség, családanya, tartsd rendbe a háztartást, legyen meleg étel az asztalon – mondanom sem kell, hogy ez mennyire kimerítő lehet. Hálás vagyok, mert egy olyan társ mellett élhetek, aki mindenben a segítségemre van. A támogatás minősége, amit tőle kapok, segít hozzá ahhoz, hogy ne adjam fel az álmaimat.

Eszembe jutnak tárgyalási szituációk is, amikor, bár én vagyok a vállalkozás tulajdonosa, mégis a férjemmel akartak kommunikáltak a cégvezetők. Persze mindig igyekeztem kiharcolni magamnak a figyelmet. De olyanra is volt példa, hogy ékszeralapanyag beszerzését nem szívesen oldottam volna meg egyedül, mert veszélyesnek ítéltem meg az adott országot, ahonnan el kellett volna hozni valamit. Meg kell harcolni azért, hogy komolyan vegyenek. Előbb bizonyítani kell. Ezzel a férfiaknak azért nem ilyen mértékben kell szembenézniük.

– Van úgy, hogy azt kívánod, bárcsak gondtalan alkalmazott lennél, a felelősség súlya nélkül, aki délután négykor eldobja a golyóstollat, s többet nem fáj a feje? Ilyenkor mégis mi tart meg a jelenlegi pozíciódban?

– Szerencsére nagyon ritkán érzem azt, hogy feladnám, de ilyenkor egy pozitív vásárlói visszajelzés, egy új együttműködés lehetősége, és az életem más területén történő jó dolgok mindig megerősítenek abban, hogy érdemes tovább haladnom. Mielőtt vállalkozást indítottam kétszer-háromszor fordult meg a fejemben, hogy be kellene fejeznem. Volt olyan eset is, amikor a párommal sétáltunk vasárnap délután a parkban, ahol az emberek szórakoztak, nevettek, én meg elképedve kérdeztem, hogy ez a normális élet, így élnek az emberek? Nehéz, amikor a vállalkozás miatt nem tudok eljutni egy fontos családi esetményre, vagy haza kell indulni egy koncertről, mert a rendelésnek meg kell lennie, viszont összességében tekintve megéri.

– Este és hétvégén/ünnepekkor is dolgozol? Vagy nagyon tudatos határt szabtál magadnak?

– A vállalkozónak nincs hétvégéje és nincs ünnepnapja sem. Sok mindenről le kell mondani. De, ha szívből csinálod, amit csinálsz, akkor mindezeket nem áldozatként fogod fel.

– Mit tanácsolnál azoknak a fiatal nőknek, akik fontolgatják a vállalkozást?

– Két tanácsom lenne: 1. Ne halogass! 2. Mérlegeld, hogy le tudsz-e mondani, fel tudod-e rúgni a megszokott életedet. Ha a válaszod igen, akkor még ma kezd el az álmodat megvalósítani, és tarts ki mindvégig. Ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak, hiszen te legbelül tudod, hogy merre tart az utad. Az elején próbálj meg több lábon állva haladni, hogy biztonságosabb legyen. Fejleszd magad folyamatosan, és adj bele mindent abba, amit csinálsz.

– Ha most kezdenél vállalkozni, mit csinálnál másként?

– Sokkal hamarabb elkezdeném követni a szívem szavát, és eindítanám a vállalkozásomat. Már elejétől kezdve nem hobbiként tekintettem volna az álmomra, hanem hivatásként.

Kíváncsi van a márka további alkotásaira? Nézz szét weboldalukon vagy közösségi média felületükön!

Tarts velünk továbbra is, hiszen hamarosan folytatjuk a Nők az üzleti világban sorozatunkat, amelyben különleges vállalkozónőket mutatunk be.