Régi nagy vágya válhat valóra mindazoknak, akik a magyarországi kereskedelmi csatornákról, illetve személyes hangvételű Youtube-videóikból jól ismert párossal szeretnének személyesen találkozni, hiszen októberben Ördög Nóra és Nánási Pál Erdélybe látogat.
2022. október 03., 07:13
„Igazából egy kicsit hálásak is vagyunk az elmúlt évek leállásnak, hiszen az ötlet, hogy Nánásiékat elhozzuk az erdélyi közönséghez ekkor fogalmazódott meg bennünk. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően, a Magyarországon már óriási népszerűségnek és hatalmas előadói tőkének örvendő TRACCS szervezőivel sikerült megismerkednünk ez idő alatt. Ennek és a kölcsönös szimpátiának köszönhetően pedig el is indult a közös együttműküdés” – meséli Kozma Péter, az esemény főszervezője és az Eventikum rendezvényszervező iroda ügyvezetője az ötlet kipattanásának történetéről.
A szervezők elmondása szerint nem hagyományos előadói estre számíhatnak a résztvevők, sokkal inkább egy közvetlen, interaktív beszélgetésre készülhetnek, ahol kedvenceik igazi emberi arcát ismerhetik meg. A családias hangulatot tovább erősíti, hogy kamerák és a sajtó részvétele nélkül zajlik a zárt est, így olyan privát sztorikat, élettörténeteket is megtudhatnak, amelyek a nagy közönség elől rejtve maradnak. A program sarkalatos pontja a spontaneitás, nincsenek előre megírt kérdések sem, a résztvevő közönség kíváncsiságától függ, hogy mely témák kerülnek majd terítékre.
Ha már teríték, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy számos rajongó jelezte már a házaspár felé, hogy nagyon szívesen vendégül látnák, illetve lehetőséget biztosítanának az itteni ízek megkóstolására. Az esemény beharangozó videójában Nánási Pál el is mondja, hogy szeretnék átérezni az igazi Erdély fílinget, amelyhez szerintünk a hagyományos erdélyi ételek és italok kipóbálása elmaradhatatlan.
A műsorvezető és fotós páros elmondása szerint ezer éves tervük, hogy ellátogatnak hozzánk és szeretnék gyermekeiknek, és vlogjaikon keresztül majd az anyaországi közönségüknek is megmutatni Erdély kincseit. Bár azt nem tudjuk, hogy az itt töltött szabadidőben mely helységekben lehet elcsípni Nánásiékat, viszont Ördög Nóra említést tesz arról, hogy szülővárosának, Mórahalomnak Csíkszentmárton a testvértelepülése és gyerekként számtalanszor megfordult a térségben. Lehetséges, hogy családjával közösen is körbejárják gyermekkora kedvenc helyszíneit?
„Bízunk benne, hogy minden koroszály számára egy élvezhető, tartalmas estet kínálhatunk. Ha a közönség részéről felmerül az igény az ismétlésre, akkor állunk elébe a feladatnak. Jelenleg már a novemberi hónapra készülünk. Hamarosan közzétesszük a részleteket a Facebook-oldalunkon és a weboldalunkon egyaránt” – zárja beszélgetésünket Kozma Péter főszervező.
A Traccs és Eventikum közös szervezésében három erdélyi városban találkozhatnak az érdeklődök kedvenceikkel. A beszélgetős, traccsolós estékre Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön kerül sor október 10-12. között. A jegyek értékesítése már elkezdődött. Az ideji rendezvények egyik újítása, hogy az estekre csak online, az Eventikum weboldalán vásárolhatnak jegyeket az érdeklődök. Érdemes mielőbb lecsapni rájuk, ha nem szeretnénk lemaradni.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak