Sepsiszentgyörgy szélén, a kilyéni Bálint Tenisz Aréna & Klub-nak köszönhetően a környék lakói számára már kilenc éve a tenisz egy lenyűgöző szórakozási forma, egy pénztárcabarát tömegsport minden korosztály számára, akár 75-80 éves korig.
2022. július 28., 15:19
Bálint László (okleveles nevelőedző és ITF-játékos) 2014 óta foglalkozik hat- és tizennyolc év közötti gyerekcsoportok, ugyanakkor felnőttek oktatásával. A bázisban ezidáig 360 személy ismerhette meg a tenisz alapjait. Délutánonként két teniszpálya bérelhető, a felnőtt teniszkedvelőket reggel hat és éjfél között várják. Akik nem rendelkeznek megfelelő felszereléssel, azok a klub eszközeit használhatják díjmentesen.
A Bálint Tenisz Aréna & Klub sajátossága, hogy labdaadogató teniszrobottal rendelkezik, így szeretnék még inkább megkönnyíteni vendégeik szórakozását. Ugyanakkor partnerszűkében hasznos különlegességnek számít a hatszemélyes gyakorlófaluk is, ahol akár a squash kedvelői is sportolhatnak.
Évente tucatnyi versenyt szerveznek gyerek és felnőtt kategóriában, amelyekre az amatőrök, de akár a tapasztaltabb egyének, illetve párosok jelentkezését is várják. Minden nyári vakációban egyhetes edzőtábort tartanak, amelyre más teniszklubok csapatait is fogadják, így kívánják összekötni a különböző régiókból származó személyeket és összekovácsolni őket a tenisz szeretete által.
2021-től szerveznek hétvégi teniszmaratonokat, ahol nincs kieső játékos, mindenki állóképessége függvényében folyamatosan teniszezhet. A sportrendezvényeik elengedhetetlen kelléke a közös bográcsozás is. A lényeg, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, szórakozzanak.
A jövőbeli terveik között szerepel, hogy őszre elkészüljön a negyedik teniszpályájuk is, mely még több vendég befogadását teszi majd lehetővé. A téli időszakban sem kell szomorkodniuk azoknak, akik szeretik a teniszt, hiszen az edzések folyamatosan zajlanak zárt, fűtött iskolai tornateremben. Hamarosan befödésre kerül az egyik teniszpályájuk is, így majd a jól megszokott környezetben sportolhatnak az érdeklődők.
Két éven belül terveznek elindítani egy mini edzőtermet, ahol a gyermekeikre várakozó szülők is hasznosan tölthetik el az idejüket, miközben tesznek az egészségükért is, hiszen futópadról, bicikliről figyelhetik csemetéiket.
A támogatóknak hála a Bálint Tenisz Aréna & Klub az ország top hét teniszbázisa közé fejlődte ki magát. Köszönet ezért a támogatóknak, partnereknek és a sport iránt érdeklődő vendégeknek.
Amennyiben Ön is szívesen kipróbálná magát a teniszben, esetleg gyermeke érdeklődését keltette fel a sportág, keresse bizalommal a teniszbázist a 0743-225468-as telefonszámon.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak