Tóth Kati énekesnő számára a divat ugyanazt jelenti, mint a zene: az önkifejezés eszköze. Rajong a táskákért, a virágmintás darabokért, kedvence a ceruzaszoknya, és még a hegedűből is „katis” kiegészítőt varázsol. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)
Bár a divat befolyásolja Tóth Kati énekesnőt abban, hogyan öltözködik, azért már nem változik olyan gyakran a ruhatára, mint évekkel ezelőtt. Kialakult a saját stílusa, épp csak új, különleges darabok kerülnek a többiek mellé, amelyeket nem lehet otthagyni a boltokban egy shopping alkalmával. Ő egy igazi nő! „Szeretek nézelődni, a boltokban ráérősen sétálni” – mondja. Tudatosan vásárol. Körülnéz mindenhol, kipróbál több kombinációt, kiválasztja azt, ami megtetszik, és ami jól áll, majd beépíti ruhatárába.
Néha elegáns, nőies, máskor a laza oldalát szereti mutatni, merészebb darabokat pedig egy-egy fellépés, videoklip forgatása során visel. Ám amikor lazán, lapos lábbeliben énekelheti kedvenc dalait, azt is szívesen teszi. Mivel minden rendezvény jellege más és más, esélye van változatosan öltözködni.
Imádja a virágmintás ruhadarabokat, szereti pólón, kabáton, ingen. Ha más mintát választ, annak igazán különlegesnek kell lennie, hogy megvásárolja. Főként világos színeket ölt magára. A fehér, a rózsaszín és a világoskék a top 3. Mintákban, ruha-összeállításokban többnyire ezeket a színeket válogatja össze. A kiegészítőkre pedig különösen nagy hangsúlyt fektet, a táskák szerelmese ő (főleg a Chanel és Dior darabok).
Ha egy egyszerű trikót vesz fel farmerrel és lapos talpú cipővel, biztosan kombinál hozzá egy nyakbavalót, vagy egyik kedvenc táskáját akasztja a vállára. „Mindig kell legyen egy kiegészítő rajtunk”
– adja a jó tanácsot. Kati követi az új kollekciók bemutatását is, kíváncsian figyeli a kiegészítők szerepét, a színek és minták játékát. Alexander McQueen és Karl Lagerferld a kedvenc divattervezői közé tartoznak. „Sajnos a munkásságát egyiknek sem követhetjük már, de amiket alkottak, úgy érzem, maradandó. Karl Lagerfeld utolsó kollekciója nagyon megható volt számomra.”
Kettő az egyben
Kedvence a ceruzaszoknya. Igazán nőies nemcsak kivitelezése, de hossza miatt is. Ezt az állatmintás megoldást, mely Tom Ford 2019-es tavaszi kollekciójára emlékezteti őt, nagyon szereti. A felső azért érdekes, mivel kétféleképpen lehet hordani: a kivágással hátul vagy akár elöl.
Különleges kiegészítő
Kapcsolódó
Ezt az érdekes színű elegáns darabot fellépéseken szokta viselni. Minden részletében szereti: az anyagát, a hullását, a félvállas megoldást, a loknit, és nem mellékes az sem, hogy kényelmes. A legfontosabb viszont a kiegészítő, a hegedű.
Másképp virágzik
Szereti a virágmintát, sok kis ingje, kabátja, trikója van. Most egy cipő sarkán köszön vissza ez a minta. Farmerrel és egy inggel is nagyon trendi, viszont most ruhát választott hozzá, és stílusban kicsit elütő kabátot. Kiegészítő gyanánt nem hiányozhat egy hozzá illő táska.
Megbeszélés vagy koktél a barátnőkkel?
Laza, de mégis van benne valami elegáns. Az ingblúz anyaga nagyon kellemes, színe nem mindennapi, és feldobja a darabot a hátul megköthető masni. Barátnős beszélgetésre és tárgyalásra is szívesen felveszi. Az alacsony lakk Oxfordok a kedvenc cipői közé tartoznak.
Katis
Aki ismeri Tóth Katit, biztosan azt mondja majd erre az összeállításra, hogy ez katis. A fehér inget a különleges kolibri madaras minta dobja fel. Hozzá a kiszámíthatatlan tavaszi napokon vagy akár egy hűvösebb nyári estén is tökéletes választás ez a puha tapintású mellényke. A táska gyönyörű színű Chanel-utánzat.
Fotó: Angyalosi Bea
Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra:
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak