Laza, természetes, egyszerű és szexi – talán így foglalható össze címszavakban leginkább Simó Tekla stílusa. A Székelykeresztúron élő marketingtanácsadó és jógaoktató 17 évet élt külföldön, s ez messziről látszik a megjelenésén is: lehet rajta „kinyúlt” pulcsi, farmer és sportcipő, az összhatás mégis szexi.
„Nagymamám volt régen a keresztúri kötöde igazgatója, így kislányként gyakran öltöztettek jobbnál jobb darabokba, bár bevallom, néha túlságosan is ki voltam öltöztetve, azt kevésbé szerettem – meséli a feltűnő kötött kabát történetét Tekla. – Anyu imádott kötni, és gyakran meglepett egy-két egyedi darabbal” – teszi hozzá mosolyogva, amikor a ruháiról kérdezzük.
Laza, fehér és kötött – több szempontból is kedvenc
A középiskolai évek alatt azonban már ő maga varratta a ruháit. Mivel aztán 2003-ban a kedvenc varrónő nélkül költözött Angliába, kénytelen volt maga varrni azokat. Természetes anyagból legyen, kényelmes, semmi műszálas – sorolja a vezérelveket.
Holtbiztos, hogy nem jön az utcán szembe: Tekla édesanyja kötötte
Emellett szereti a csipkét, a bőrt, de a gyűrűket és szemüvegeket is. És szívesen van akár otthon egy szál XXL-es pulcsiban is. Az összeállítás legyen laza, de bízzon valamit a fantáziára is – foglalja össze a harmincas éveiben járó Tekla, hogy itthoni mindennapjai során mire törekszik.
Juh- és bárányszőr táskák – made by Tekla
Minden jöhet, ami természetes, ami pamut, lenvászon, a famert csak nadrágként szereti, de kötött és kasmír darabok is sorakoznak Tekla szekrényében. Nyáron a fehér a sláger, smink nélkül, napbarnított bőrrel, de a fekete is kedvenc. Mivel Angliában marketingigazgatóként is dolgozott, a mindennapi eleganciába belefáradt, ma már egy csőruhában is el tudná képzelni az életét. Amikor pedig Dél-Franciaországban élt hat évig, egyáltalán nem használt sminket – idézi fel korábbi megjelenéseit. Nagyon sok ruhától megvált azóta – a rengeteg utazása miatt igyekezett a kedvenceket egyetlen bőröndbe fértetni. De egy kényelmes cipő és egy puha sál az alapdarabjai közé tartozik. Ha rossz napja van, igyekszik valami „fincsi outfittel” feldobni.
Jó bőr, de nem ezt a szettet akarta fotózásra hozni. Otthon maradt a tervezett, így improviált egyet
Csíkosat és műszálasat soha! – sorolja Tekla, mit nem venne fel, de változó időszakai vannak, s az élettereivel együtt időszakosan változik a megjelenése is. „Nézd csak a farmerem – mutatja a korszerűen rongyos nadrágot –, magam foltoztam meg, mert szeretem.” Az elegáns szürke kabátját pedig szintén maga tervezte. „Mindig kívántam egy jó nagy kabátot, amiben el lehet bújni” – érvel mellette. Itthon azonban nem fektet sok energiát a megjelenésébe. A nyakában lógó szeretetsíptól soha nem válna meg. „Az 525-ös frekvencia hangja: a vibrációja állítólag jó hatással van a lélekre – magyarázza –, és ezt az ibizai gyűrűt is nagyon szeretem” – mutatja aktuális kiegészítőit.
Saját tervezésű puha kabát, amiben el lehet bújni
A gardróbja zömét itthon turkálóból szerzi be Tekla, amikor azonban külföldre utazik, butikokban vásárol néhány alapdarabot. A túlméretezett pulcsik is kedvencei, cipőkből viszont a lehető legkényelmesebbet veszi meg. Lábproblémái miatt magassarkút szinte sohasem visel.
Mint mondja, soha nem volt táskája, egészen addig, amíg maga is nem kezdett juh- és bárányszőr táskákat készíteni. De ha mégis visel, akkor a kis bőr hátizsák a nyerő. Tekla számára a jó outfit minél egyszerűbb, annál szerethetőbb, de legyen benne valami egyedi – összegzi.
Fotók: László Csongor
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. novemberi lapszámában jelent meg.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak