Tizenhat éves fiút játszik – százszázalékig hitelesen – Kafka Amerikájában, és kisfiús mosolya, világos tekintete sem árulják el, hogy már túl van a harmincon. Kerüli a feltűnést, a Kolozsvári Állami Magyar Színház azonban sokszor nemcsak színészi tehetségéért, hanem nyelvtudásáért is „beveti”: profin szinkrontolmácskodik angolból, németből, románból magyarra és fordítva. Téli gyerek: december elején ünnepli születésnapját. Bodolai Balázst a színházhoz legközelebb eső kávézóban faggattam, forró kávé mellett, két próba között.
– Tipikus Nyilasnak tartod magad?
– Egy időben nagyon foglalkoztatott az egész, érdekes, amikor az ember az asztrológián keresztül olvas önmagáról. Arra emlékszem, hogy a Nyilasokra nagy szabadságigény jellemző, és ez valóban igaz rám is.
– Ugyanakkor nagyon zárkózottként is ismerlek, azt hiszem, rólad tudnak az emberek a legkevesebbet a színésztársaid közül…
– Ez személytől függ. Van, aki előtt meg tudok nyílni. A szakmám mindenképpen arra sarkall, hogy nyitottságra törekedjem, a színpadon ez alapkritérium. De amikor az ember kijön a próbateremből vagy lejön a színpadról, hajlamos felölteni a páncélinget.
– Úgy gondolod, szükségünk van páncélingre a mindennapi élethez?
– Ha szükségünk is van, én szeretném, hogy az enyém minél nagyobb láncszemekből legyen szőve. Hogy minél több érzés, benyomás átmenjen rajta és megérintsen. Arra igyekszem nevelni magam, hogy ne féljek a saját sebezhetőségemtől.
– Mindig tudtad, hogy színész akarsz lenni?
– Nem, sőt, sok minden felmerült, amíg ide eljutottam. Gyerekkoromban a szüleimnek volt egy kőműves ismerőse, Zoli bácsi. Nagyon szerettem, így én is kőműves akartam lenni, ha megnövök. Utána jöttek az autók, nagyapám autószerelő volt, mindig rengeteg kocsi fordult meg az udvaron. Aztán sorra szüleim szakmája... Később az iskolában jártam színikörre, szavaltam rendezvényeken, műsorokat vezettem, rádióztam – így tizenkettedik osztályban eldőlt, hogy a marosvásárhelyi színművészetire felvételizem. De azért jelentkeztem a jogra is a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetemre. Mindkét helyre fölvettek.
– Nem játszol el néha a gondolattal, hogy milyen lennél menő ügyvédként?
– Régebb gondolkodtam rajta. Azt hiszem, talán egy év után rájöttem volna, hogy nem nekem való az egész, és mégiscsak a színművészetin kötöttem volna ki.
– Mi lennél, ha nem színész lennél?
– Valószínűleg többet írnék. Van az az állapot, amikor valami olyan világosan jelenik meg előtted, hogy semmi mást nem kell csinálnod, csak mindent szabaddá tenned, hogy az ujjbegyeidből a billentyűzetbe vándoroljanak a szavak. Ez az állapot hasonlít ahhoz, mint amikor a színpadon vagy, és minden a helyén van. A szabadság érzése ez.
– Jó pasinak tartod magad? Például reggel, amikor a tükörbe nézel, egy jó pasit látsz?
– Reggel nincsenek ilyen gondolataim (nevet). Inkább az foglalkoztat, hogy alhassak még tíz percet, aztán meg haragszom magamra, mert elaludtam.
– Milyen jellemvonást tartasz fontosnak?
– Jó lenne bátornak lenni. Azt hiszem, minél nyitottabb az ember, annál több esélye van arra, hogy bátor is legyen.
– Mi az, amit nagyon vonzónak találsz egy nőben?
– Szeretem, ha egy nő okos – a szónak minél több vonatkozásában. És ha szellemes, jó a humorérzéke: ez is nagyon fontos, főleg, ha az ember sok időt szándékozik tölteni az illető hölggyel. Hogy közös frekvencián tudjunk derülni ezen a „színházon”, ami körülvesz minket.
– És ami zavar?
– Igyekszem elfogadással fordulni mindenki felé. Ami kiüti a biztosítékot, az a mártíromkodás. Amikor a nő úgy gondolja, hogy erején felül kell cipelnie mások terhét is.
– Elégedett vagy a színészi pályáddal?
– Mindig csak az aznapi próbára vagy az aznap esti előadásra figyelek, és ettől függ, hogy mennyire vagyok éppen elégedett. Viszont nagyon szeretném kipróbálni magam a film világában.
– Melyik szereped áll hozzád a legközelebb?
– Most éppen Karl Rossmann karaktere, Kafka Amerika című regényének főhőse – de nyilván azért, mert ennek az előadásnak most volt a bemutatója. Remélem, hogy a következő feladatom is annyira intenzív lesz, mint ez.
– Mit kívánsz magadnak 2016-ra?
– Minél változatosabb és izgalmasabb munkákat, és azt, hogy jobban tudjak figyelni másokra, a körülöttem lévő világra. Illetve bizalmat. Ez lesz számomra 2016 kulcsszava: a bizalom.
Fotó: Angyalosi Bea
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. januári lapszámában jelent meg.
