– Hol éltek mostanában?
– München és Budapest a családi székhely, bár jelenleg inkább Budapestre koncentrálunk. Korábban éltünk Kölnben is, a helyszín mindig közös döntés Bencével. De bele lehet fáradni, hogy az ember mindig szét van szakadva, szaladgál családostól két ország között. Most pedig, a vírus miatt bonyolult is az utazás. (...)
– Neked mennyire természetes vagy mennyire jelent problémát, hogy az életetek egy tetemes része a kamera előtt zajlik? Az egyik részben például a repülőtéren vagytok, Bence beszél a kamerába, ami egyszer csak rád fordul, te éppen a körmödet lakkozod, és Bence megkérdezi, hogy ezt most muszáj itt, otthon nem volt időd?
– Már közel sem olyan gyakorisággal jelentkezünk, mint régebben. Akkor még egy gyerekünk volt, most már kettő van, más az életritmusunk, életvitelünk, nagyon sok minden változott.
Úgy gondoltuk, érdekes lehet az embereknek, ahogy élünk, hogy tudunk új dolgokat mondani, mutatni, és sokan valóban kíváncsiak is voltak ránk. Új helyzetbe kerültünk, ahogy kiköltöztünk Kölnbe, és
tényleg voltak olyan részei az életünknek, amit szívesen megmutattunk. De ez azóta nagyon sokat változott,
már nincs annyi bejelentkezés. Amikor meg mégis forgatunk, próbálunk számunkra fontos témákban megszólalni. (...)
– Az, hogy anyukád egyedül nevelt benneteket a testvéreddel, megnehezítette a mindennapjaitokat? Bár lehet, erről anyukádat kellene megkérdezni...
– Azt gondolom, gyerekeket egyedül nevelni önmagában sem egyszerű dolog, s ezt főleg így látom, amióta nekem is vannak gyerekeim, és látom, ez mivel jár. De az a szeretet, az az akarás, az a motiváció, amit láttam kicsiként, hogy az anyukám hogy nevelt minket, az mindent felülírt és mindent kompenzált. Úgy érzem, semmiben nem szenvedtem hiányt. Jó helyen nevelkedtem. (...)
Akar-e továbbtanulni, mi fontos még számára és a családja számára, mi hír a filmezésről – bővebben olvashatsz a márciusi Nőilegben.
Fotók: Csobot Adél archívuma
Friss lapszámunkat alább kérheted:
