Ennivaló receptek, ennivaló férfi

Márciusi lapszámunk hónap pasijával, a csíkszeredai Adorjáni Bálinttal készült interjúnkból mutatunk egy kis részletet:

Hiszek a személyes találkozásban

Adorjáni Bálint Csíkszeredában született, kilencéves volt, amikor családjával Magyarországra költöztek. Közgazdász- és színészdiplomája is van. A legnézettebb sorozatokban és a leglátványosabb magyar történelmi filmekben játszik, meg persze színházban, mert azt vallja, a színház a lételeme. Kossuthkifli, Korhatáros szerelem, Válótársak, csak néhány a legnépszerűbb munkáiból. Decemberben vetítette a Duna Televízió a Mária Terézia című filmet, ebben a jóvágású és temperamentumos Esterházy Miklós herceget alakította. Mi pedig nem is értjük, Mária Terézia hova tette a szemét, hogy nem ezt a szép, macsó férfit választotta…

– Sokszor hallani azt a véleményt, hogy manapság nincs is hol ismerkedni.

– Hely van, és én a személyes ismerkedésben hiszek, az internetesben nem. Az utóbbi a felgyorsult világnak, az emberek zárkózottságának meg a csalódástól való félelmének köszönhető szerintem. A netes ismerkedéssel tulajdonképpen ki lehet hagyni azt az első pár kört, ami alatt kiderül, hogy ugyanazt gondoljuk a világról, ugyanaz az értékrendünk, vagy nem. Elhiszem, hogy lehet így párt találni, de ez nem az én utam. Én hiszek a személyes találkozásban, mert csak így lehet megtudni, van-e szikra, van-e izzás.

A magazin új rovatában, az Ételmesében a székelyudvarhelyi Piroska néni története, és rendkívül ínycsiklandozó receptjei kerülnek terítékre:

Hirdetés

Milliók követik, mit főz

Piroska néni a negyedikről

Cukkiniben tálalt zöldségkrémleves, kukoricás sárgarépa, nílusi sügérfasírt, ánizsgyökér- és spárgakrémleves – csak néhány finomság Csiki Piroska konyhájából. A székelyudvarhelyi nagymama saját bevallása szerint átlagos háziasszony, ám hogy mit főz családjának, naponta ezrek figyelik.

A kisvárosi nagymamák átlagosnak tűnő életét éli Piroska néni a székelyudvarhelyi tömbházlakás negyedik emeletén, ám a szűk családja tudja, hogy a konyhaajtó mögött egy nyugdíjas háziasszonynak álcázott varázsló lakik. Közel félezer, gondosan tálalt és fotózott recept, hagyományos erdélyi ételek és különleges ínyencségek, több mint hatmilliós nézettség tíz év alatt – ez Csiki Piroska elmúlt évtizedének számszerűsített mérlege. Az a nagy gond és szeretet azonban,  amivel ételeit fűszerezi, nem mérhető.

Az interjúk teljes tartalma a Nőileg márciusi lapszámában található.