Aki saját igazságát tűzve zászlajára szembement a Szokással, a Szabályzatokkal, Törvényekkel, Rendeletekkel, és miután azok megbuktak a józan, még tiszta emberség vizsgáján, keserűen és csalódottan vette tudomásul, hogy a felnőttek lelke megkérgesedett, világuk törvényei, szokásai, szabályai bemocskolódtak, elárultak valamit, ami kapcsán mindenki úgy tesz, mintha az élet természetes velejárója lenne, sőt tudományos fogalmakkal aggatják körbe, mint szocializáció, kompromisszumkészség, mentegetve ezáltal egymást és saját megalkuvásaikat.
Ne gyere már nekem itt az ideáljaiddal, szállj le a földre, mi lesz így belőled, úton-útfélen átvernek.
Mit kell érzékenykedni, a mi korunkban is kaptunk egy-kettőt, mégse lett lelki nyomorék belőlünk. Azóta lettetek ilyen kikupáltak, amióta azokat a süket liberális maszlagokat tanítják nektek, hogy tanulók jogai, gyermekek jogai! Bezzeg a kötelességeiteket nem tudjátok ennyire jól! Szabad vélemény, vitatkozásra tanítanak csak. Bezzeg a mi időnkben, amit megmondtak, az meg volt mondva, s ha kaptunk is, helyén volt, valahogy meg kellett nevelniük.
Nem szólj, szám, nem fáj fejem – fiam, ezt jól vésd az eszedbe. Hadd el, kaparja ki más a gesztenyét.”
Ugye, ismerősek ezek a mondatok?
Vissza tudsz-e emlékezni arra, amikor hasonló mondatokkal verték le a szabadságharcodat, vagy tereltek vissza, mint túl messzire kószált báránykát, a fegyelmezetten bégető nyájhoz? Milyen érzés volt látni, hogy akikre eddig felnéztél, akikre támaszként számítottál, egy érthetetlen, idegen oldalon állnak, azt éreztetik, hogy veled van a baj, a világ rendjén van, te gondolod rosszul, te vagy éretlen, téged kell megnevelni, lehűteni. Még egy furcsa zavarodottság is ott derengett benned, csak még nem tudtál nevet adni neki, de nagyon jól érezted a mondatok mögött bujkáló irigységet, félelmet, ami öntudatlanul körbelengte a felnőttek szavait, és ami így szólna: „Én is ilyen lázasan hittem a Jóban, az Igazságban s a világ rendjében, de eltűnt ez a fiatal bennem. Hová lett? Miért hallgat? Most ez a holdvilágfaló azt akarja nekem megmutatni, hogy lehetne másképp is, kiáll igazáért, megkérdőjelez, ellenáll, harcol. Nehogy azt mutasd, hogy én túl hamar besimultam, feladtam! Állj be a sorba, mutasd azt, hogy nem lehet másképp!”
Ők azok, akik a tükröt szembefordítva velünk arra késztetnek, hogy megkeressük magunkban azt az ifjút, akinek lelkében nagy igazságok izzanak, saját fájdalmasan kimunkált gyöngyei, amelyeket nem szór disznók elé, nem ad el sem az ócska-, sem a nyugati piacon, nem simul bele a tájba, lelkét a szolgák királyainak nem engedi át.
korábban írtuk
Bartha Krisztina: Az erotikus irodalomnak mentálisegészség-védő szerepe van
Hét-nyolcadikos lehettem, amikor magán matekórán a tanárnőnél egy polcnyi romantikus ponyvaregényre lettem figyelmes. Nem telt bele egy hét sem, hogy az első ilyet kikölcsönözzem a helyi könyvtárból...
