Olyan magas a stressz-szintje egy ma élő gyermekeknek, mint az 1950–1980-as években egy pszichiátriai betegnek – döbbent meg egy kutatás eredményével dr. Száva Iringó marosvásárhelyi gyermekpszichiáter, ami jól mutatja, mennyire megnőtt a stressz-szint az utóbbi évtizedek alatt a gyermekek életében. Míg régen számára az volt egy stresszforrás, hogy odatették dolgozni, anyagi nehézségek voltak a családban, vagy egyedül kellett bizonyos dolgokat elintéznie, a mai világban az információáradat, az online jelenlét, a folyamatos elérhetőség, a szülői és társas elvárások helyeznek olyan nyomást a gyermekekre, amelyek korábban nem léteztek. Egy másik kimutatás szerint az egy gyermekre jutó információmennyiség a nyolcvanas évekhez képest mára több mint tizenhatezerszeresére (!) nőtt.
„Túlprogramozott” gyermekkor
A mai gyermekeknek tulajdonképpen alig van szabadidejük. Vagyis a szabadidő is tele van megtervezett programokkal. Iringó szerint nem ez a fő probléma, hanem az, hogy ezekben a tevékenységekben is megjelennek az elvárások.
Egy táncóra versennyé válik, nem beszélve arról, hogy el is kell jutni oda, és az idő mindig szorítja a családokat, a gyermekeket.
Ugyanakkor eltűnt a szabad játék, a valódi szabadidő a gyermekek életéből. Mivel nagyon sok mindennek meg akar felelni ma egy szülő: legyen a gyermek ügyes a sportban, tanuljon nyelveket stb., így mindenhova el akarja cipelni. Ha a gyermeknek éppen nincsen tevékenysége, azt úgy élik meg a szülők, mintha a saját kudarcuk lenne. Iringó szerint a mai gyermekek nem unatkoznak, nincs olyan, hogy csak úgy bámulnak ki a fejükből és nem csinálnak semmit, még hétvégén sem, pedig kellene. Ha hagyjuk őket unatkozni, abból gyönyörű dolgok születhetnek.
„A rendelőmben a tizennégy éves fiú is elkezd építőkockázni, puzzle-t kirakni, rajzolni, amíg én az édesanyjával beszélgetek hosszú ideig.”
Ám ha folyamatosan a telefon köti le és másodpercenként új információval árasztja el, az agya el sem jut odáig, hogy kreatívvá váljon. Szülőként el kellene fogadnunk, hogy az elég jó gyermek is jó, nem muszáj szuper jó legyen, és néha rendben van az is, ha pont nem csinál semmit vagy unatkozik, és ha néha úgy érzi, nem tud elmenni a suliba, nem tud házi feladatot csinálni, még azt is meg lehet időnként engedni neki.
Az iskola után sincs vége a napnak
A másik stresszfaktor a gyermekek életében az iskolához köthető. Nagyon sok tantárgyból van elvárás, ugyanakkor saját magával szemben ő is egyre többet vár el. A szülői elvárások és az összehasonlítások ezt tovább erősítik. Mindezeket összeadva, ebben is nagyon gyorsan kiéghetnek a gyermekek.
A digitális világ még tovább erősíti a nyomást, mert ma már nem szűnnek meg az elvárások és a konfliktus azzal, hogy a gyermek hazamegy az iskolából,
hiszen folyamatosan jelen vannak az online térben: különböző online csoportokban, közösségi médiában, tehát folytatódhatnak a számonkérések, beérkezhet egy plusz feladat akár este tízkor is... Vagyis a nap nem ér véget az iskola után, a gyermekek gyakorlatilag folyamatos „készenléti állapotban” vannak.
Már nem csak fáradt
Kétféle kiégés jelentkezhet a gyermekeknél. Vannak, akik lázadnak, akik kimondják, hogy miben fáradtak el, abbahagyják, amit nem szeretnek, és ellenállnak. Ők akár impulzívak, agresszívek lehetnek a felnőttel vagy az iskolatársakkal szemben, és már nem érdekli semmi őket. És vannak a nagyon csendben kiégő gyermekek, akik szépen, csendben, halkan kiégnek. Továbbra is jól tanulnak, de már nincs indíttatásuk, és nem örömmel vesznek részt az iskolai oktatásban.
A kiégés nem hirtelen felindulás, hosszabb időre vonatkozik, soha nem egyik napról a másikra történik, tehát nem lehet összetéveszteni a serdülőkorral járó hangulatváltozásokkal,
amelyek naponta többször is vannak. A kiégés egy viselkedésbeli megváltozás. A szülő azt látja a gyermekén, hogy míg eddig egyféleképpen viselkedett, most egy idő óta másként, mondjuk bezárkózott, nem kommunikál, nem alszik rendesen, nem eszik rendesen, nem beszél a barátaival sem, sőt, van, aki elhanyagolja még az online kapcsolatait is. Némelyikük valamilyen egyéb élvezetkeresésben (cigarettázás, droghasználat, alkohol, abúzus) próbálják helyrehozni ezt a „semmihez nincs hangulatom” állapotot. Azok a tevékenységek, amelyek nagyon nagy örömet szereztek számukra, már abszolút nem hozzák lázba, vagy reggel nem tud felkelni, nagyon fáradt még egy kiadós alvás után is. Sokszor összetéveszthető ez a depresszióval, de akár együtt is jelentkezhet a kettő – világosít fel Száva Iringó doktornő. Fontos tudni ugyanakkor, hogy
a kiégés önmagában nem mindig jelenik meg diagnózisként, gyakran csak a következményeit, így a szorongást vagy a depressziót azonosítják a szakemberek.
A kiégés már a kisgyereknél, akár öt-hat éveseknél is jelentkezhet, mivel már nekik is rengeteg aktivitásuk van, és sok helyen kell megfelelniük. Náluk a játék változik meg, hogy mennyi időt tölt el a játékkal, hogyan játszik, mert ha kiégett, elkezd rombolni, türelmetlenül játszani, már nincsen kedve olyan játékokat kézbe venni, amelyek korábban lekötötték, és megjelenhetnek a játékban a szimbolikus értelmű kifejeződések is. Ugyanakkor a speciális igényű gyermekeknél is a sok fejlesztés kiégéshez vezethet. Szünetet kell néha tartani, hogy a gyermek fellélegezhessen picit, és adaptálni tudja, amit megtanult.
Hol tudunk közbelépni?
Talán az egyik legfontosabb szülőként megtanulni, hogy nem kell mindent egyszerre. Érdemes átgondolni a családban, mi az, ami valóban fontos, és mi az, ami elhagyható. A pihenés nem luxus, hanem alapvető szükséglet, a gyermekek számára meg fokozottan. A pihenés azonban nem telefonozást jelent. Adhatunk a gyermeknek akár tervezetten is olyan időt, egy órát mondjuk, ami semmittevéssel telik, és azt csinál, amit akar.
Ha van rá lehetőség, ki kell menni a természetbe, sétálni, ücsörögni, kirándulni.
Néha pedig kifejezetten szükség van a szünetre – mondja Iringó, akár a különórákból, akár az iskolából, ha már nagyon feszül a hurok. Emellett próbáljuk meg feltétel nélkül szeretni, ne érezze azt, hogy teljesítményfüggő a szeretet, amit kap. Ezt nagyon fontos kiemelni, és elmondani nekik, hogy nem az ő iskolai vagy bármiféle sport vagy bármilyen teljesítményétől függ, hogy a szülő szereti vagy nem, vagy hogy büszke rá vagy nem.
Amikor már túl nagy a teher
„Az utóbbi időben volt egy pár olyan eset, amikor odáig fajult egy gyermek iskolai kiégése, hogy azt kérte a szüleitől, öljék meg, mert ő ezt nem bírja tovább. És bármilyen megfogalmazásban rákérdeztem, hogy mit nem bír, azt válaszolta, hogy a teljes testében fáj, annyira nem bírja tovább az iskolában. És ez egy tízéves gyermek volt, nem egy nagy kamasz.”
Vannak extrém esetek – meséli Iringó –, de a pánikroham és a szorongás a leggyakoribb, amit kivált egy kiégés, valamint a szociális izoláció.
S ha a kiindulási pontunkra visszatekintünk, talán nem is az a kérdés, hogy kiéghet-e egy gyermek, hanem az, hogy észre tudjuk-e venni időben, hogy már túl fáradt. Az elismert gyermekpszichiáter szerint pedig arra figyeljünk, hogy ne úgy tekintsünk a gyermekünkre, mint egy tökéletes projektre, hanem úgy nézzünk rá, hogy ő is hibázhat, megtorpanhat és újrakezdhet.
