Amikor a nő alkot

Délután van. Játszadozom egy gondolattal, amit pár hónapja még megmosolyogtam. Egyre jobban áthat az érzés, amit pozitív töltetű feszültségként tudok megnevezni. Amikor megérzed, hogy olyan kihívás ez, amit meg tudsz csinálni, meg tudod ugrani. Melós, még azt sem tudod, hogyan fogj hozzá, van némi tapasztalatod, de nem volt dolgod hasonlóval. Ahogy erősödik a késztetés, úgy növekszik az energia, ami lendületbe hoz. Így vágok bele, alig várom, hogy a tervezés során kibontakozzanak a részletek, folyamatokba és időbe rendeződjön a cselekvés.

Délután van. Játszadozom egy gondolattal, amit pár hónapja még megmosolyogtam. Egyre jobban áthat az érzés, amit pozitív töltetű feszültségként tudok megnevezni. Amikor megérzed, hogy olyan kihívás ez, amit meg tudsz csinálni, meg tudod ugrani. Melós, még azt sem tudod, hogyan fogj hozzá, van némi tapasztalatod, de nem volt dolgod hasonlóval. Ahogy erősödik a késztetés, úgy növekszik az energia, ami lendületbe hoz. Így vágok bele, alig várom, hogy a tervezés során kibontakozzanak a részletek, folyamatokba és időbe rendeződjön a cselekvés.

Este van. Az asztalomon szétterítve papírok, számozom, hogy követhető legyen. Még mindig így esik legjobban a tervezés. Írom, forgatom, visszakeresek, összehasonlítok, megjegyzéseket kaparok a papírszélekre. Látom magam előtt kirajzolódni a munka menetét, helyszíneit, megjelennek a résztvevők, a megbeszélések, az események lehetséges variációi, problémás helyzetek és megoldások.

Hajnal van. Elvesztettem az időérzékemet, valósággal beleolvadtam, eggyé váltam a képzeletemmel, az életre keltett új világommal, már biztos vagyok benne, hogy meg tudom csinálni, a mag kipattant, amit majd úgy hívnak, Nőileg.

Bármit is hozzon az élet, számomra ez az egyik legjelentősebb megvalósításom, aminek az öröme mindig velem marad. Tudom, milyen az, amikor nem érzed a fáradtságot, reggelente izgatottan várod, hogy szembenézz a feladatokkal, jóleső a munka, mert kibontakozik belőle valami, amit elképzeltél, megálmodtál.   

Nem hiszem, hogy folyamatosan fenntartható ez az örömérzés, de bizonyára mindenkinek van tapasztalata, amihez visszanyúlhat. Sok hasonlót megélünk, és van olyan is, ami csak nekünk, nőknek adatik meg.

Amikor fiatal lányként egy rafianeccel egymagam bevonultam szülni a kórházba, kérdezték: Nem félek? – Miért, kellene? – válaszoltam, és tényleg nem volt bennem semmi félelem. Nagy nyugalom árasztott el a várakozásban, a tudat, hogy innen már a kisbabámmal megyek haza, békés csendet teremtett bennem. Sajnos hatottak rám a körülmények, a megaláztatások a kiszolgáltatottság érzését is társították az emlékhez. Kislánykoromból a kötés jutott eszembe, amikor édesanyámmal tanultam a nyolcas mintát, és olyan örömet jelentett, hogy valami bonyolultabbat csinálhatok, mint addig, hogy nem veszítettem el a türelmem akkor sem, ha tízszer kellett visszabontani.

Aztán ott vannak az úgymond „legyintős” művek (főleg konyhai), amikor megmosolyogva a végeredményt jegyzem meg magamnak, na, Kinga, alkottál egyet.

De érdekes módon nem száll el az örömöm, mert jókedvvel csináltam. Egyvalami tudja megrontani ezeket a pillanatokat, érzéseket. Mások véleménye. És ezt nehezen tudjuk kiküszöbölni.

A tavasz ébredésével az alkotói lét színes, örömteli világát hoztuk a márciusi lapszámunkkal. Színészek, képzőművészek mesélnek nekünk, egy édesanya, aki kisgyermeke mellett fedezte fel újra képességeit, a mérnök, fotós, filmes, divattervező enged betekintést alkotói világába, miközben mi ráébredhetünk: alkotni nem valami rajtunk kívül álló, buborékba zárt világot jelent, hanem erőt, energiát, élményt és – akár – a hétköznapok apró örömeit is, amit magunknak teremtünk. Csak úgy, jókedvvel.

Kiemelt kép: pixabay.com/Maky_Orel 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. márciusi lapszámában jelent meg. 

Aktuális lapszámunkat most itt kérheti >>> 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>