A férjemmel nagyszerűen megosztjuk a házimunkát, míg én reggel készítem a szendvicseket a gyerekeknek, ő ébreszti és öltözteti őket, még indulás előtt megbeszéljük, hogy ki melyik programot intézi délután, én írom a bevásárlólistát, ő megveszi, este, míg én előkészítem a vacsorát, addig ő foglalkozik a gyerekekkel, amíg fürösztöm őket, ő mosogat. És így van ez mindennel, megbeszéljük, elosztjuk a feladatokat, és megy minden flottul.
Volt, hogy Lacika vírusos fertőzés miatt nem mehetett iskolába, nekem pedig egy fontos határidős projektem futott, így a férjem maradt otthon a gyerekkel. Anyósom kiájult, és két nap után megkérdezte a fiától, hogy bírja-e még, nem lázas-e.
De nem volt ez mindig így. Három éve voltunk házasok, amikor besokalltam, úgy éreztem, megfulladok. Szolgálólány lettem a saját otthonomban. Egy darabig csak megjegyzéseket tettem, hogy ezt is, azt is megtehetnéd, a sok mindjártnak pedig az lett a vége, hogy elvégeztem én. Később átváltottam duzzogó üzemmódba, így a hangulat is egyre romlott. Na nem mintha soha semmiben nem vett volna részt, de ezt olyan tessék-lássék módra, kelletlen segítségként. Nekem nem segítség kellett, hanem feladatmegosztás. Egy válságos hétvégén döntésre jutottam, és megoldási javaslattal álltam elő, miszerint egy hónapig szó nélkül el fogom végezni az összes házimunkát és ami a család ellátásához szükséges, jegyzem a ráfordított időt és a feladatokat, majd hó végén kifizeti mint szolgáltatást. Megegyeztünk. Ki is használta a helyzetet rendesen, úgy ült le az ebédlőasztalhoz, akárcsak az étteremben lenne. „Talán még kellene egy kevés só, idehoznád, szívem?” – és röpködtek a hasonló utasítások. Keményfejű vagyok, gondoltam, kibírom ezt a hónapot, még ha fát vágnak is a hátamon.
Sebestyén Kinga
Mondanom sem kell, nagy adag türelem és humorérzék nélkül nem ment volna, de rendületlenül jegyzeteltem: levittem a szemetet – 10 perc, mosogattam – 20 perc, főztem, tálaltam, leszedtem – másfél óra, bevásároltam – 30 perc, porszívóztam, virágokat öntöztem, port töröltem – 1 óra, mostam, teregettem, elpakoltam – 2 óra, vasaltam – 1 óra, kifizettem a számlákat – 1 óra stb., és a gyerekek dolgait nem is sorolom. Szóval eljött a hónap utolsó napja és az összesítés. Tízféle tevékenységbe soroltam a feladataimat, és 96 órányi munkát jegyeztem, jelzem, nem a tökéletességre törekedtem. A béremet teljesen korrekt, piaci áron számláztam a férjemnek, így 1440 lejt kellett fizetnie. Alkunak nem volt helye, de nem is volt rá szükség, valójában megrökönyödött, amikor átnézte a kimutatást. Azóta új alapokra helyeztük a házimunka fogalmát.
Elképzelt történet, de lehet valós is. Az otthonunkat működtethetjük munkamegosztással, vagy belefásulhatunk az állandó robotolásba, és az sem mindegy, hogy milyen mintát adunk a gyerekeinknek.
Amikor a nő otthon van – ez a májusi témánk. Beszélgetünk Nyisztor Ilonával a csángó sorsról, megmutatjuk, hogy mi történik akkor, ha a szülők a saját kezükbe veszik az irányítást a gyerekek oktatásával kapcsolatban, nevelőszülők otthonába hívjuk Önöket, recepteket kínálunk olyan férfiaktól, akik otthon vannak a konyhában, mutatunk egy biotanyát és az egyetlen romániai hivatalos lakáséttermet, vannak szépséges fotóink egy várandós kismamáról, valamint gardróbja kedvenceiről, és ezek mellett várja még Önöket sok-sok érdekesség.
Tartsanak velünk!
Kiemelt kép: pixabay.com
