Szegedi Erika alig múlt harmincéves, de szakmája és tevékenysége akár egy életpályának is tűnhet. Logopédus, iskolapszichológus, vasárnapi iskolát tart, foglalkozik a brassói magyar fogyatékos gyermekekkel, és tanít egy román roma óvodában is. Értetlenkedve nézem, hogyan fér mindez bele egy ilyen fiatal női életbe, ő pedig határozottan így felel: mindent teljes szívből tesz, ezért nem munkaként, inkább kedvtelésként tekint választott tevékenységeire. Szerteágazó foglalkozása nem maradt figyelem nélkül, Szegedi Erika lett a Mutass jó példát! program Brassó‒Fehér‒Hunyad‒Szeben megyei fordulójának második helyezettje.
{hirdetes}
Nagyon meglepett a személyes találkozás, hiszen a jellemzésből ítélve egy sokkal „élettapasztaltabb” nőt vártam. Szegedi Erikán az első pillanatban azt érzem, hogy élettel teli, kicsattan a fiatalságtól, elhiszem neki, hogy ő sosem fárad el. A brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban kezdte munkásságát logopédusként, most a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola iskolapszichológusa. Végzettségét tekintve pszichológus, a gyerekek számára egyszerűen csak jó tündér.
– Hogyan fér bele mindez egy fiatal nő életébe? Amennyire színes a munkád, annyira komoly is.
– Nem tűnik olyan nagyon soknak, amit csinálok. Ilyen szempontból a tanügy szerencsés hely, mert sok mindenre marad időm a tanítás mellett. Így fér bele egy hetembe ennyi minden. Szeretem is, minden munkámat szinte hobbiként végzem. Első két munkaévemben logopédus voltam, beleszerettem a szakmába, a gyerekek is a szívemhez nőttek, így mindenképpen szerettem volna folytatni. Az Áprily Lajos Főgimnáziumba helyettesítőként kerültem be, miután a férjemmel ideköltöztünk Brassóba. Csak ebben láttam a jövőm, és már azon gondolkodtam, hogy mi lesz velem, ha visszajön a személy, akit helyettesítek. A Jóisten viszont mindig gondoskodik mindenkiről. Amikor eljött az idő, elmondtam a szülőknek, hogy én el kell menjek, mire ők feldobták az ötletet, hogy foglalkozzam a gyerekekkel otthon, mert ők ragaszkodnának hozzám. Ez után a mostani munkahelyemre kerültem, és azt érzem, most helyén van minden. Semmi nem történik ok nélkül, ez valóban így volt az én életemben.
– Logopédusból iskolapszichológus lettél, emellett bekapcsolódtál a vasárnapi iskola tevékenységeibe is. Hogyan jött ez a lehetőség?
– Ezt dobta az élet. Mindegyik tevékenységem a véletlen folytán jött. Édesapám lelkész, a férjem is nagyon vallásos, így nem volt kérdés, hogy itt, Brassóban is folytatjuk a vallásos tevékenységeinket. Bekapcsolódtunk a körzetünkhöz tartozó gyülekezet életébe, és később a lelkész kérésére bekapcsolódtam, egy óvónővel felváltva, a vasárnapi iskola tevékenységeibe is. Folytatva a hagyományokat, amelyeket otthonról hoztam, a vasárnapi iskolában a gyerekek bibliatörténetekkel ismerkednek, éneket tanulunk, és van egy játékos része is a foglalkozásnak. Én nagyon szeretek játszani, nagy szerepet tulajdonítok neki.
– És mindezek mellé hová férnek be a fogyatékos gyerekek?
– Brassóban inkább román vonalon vannak olyan fajta lehetőségek, amelyek a fogyatékos gyerekeket célozzák meg, így mintegy hiánypotlóként kezdtük el Kassay Géza református lelkész javaslatára a velük való foglalkozást. Egy magyar, fogyatékos gyereknek Brassóban nincs sok lehetősége az iskolán kívül kapcsolatok építésére, így ez jó lehetőséget teremt arra, hogy új barátokat szerezzen, illetve kellemesen töltsön egy délutánt. A Diakónia Alapítványnál felajánlották a lehetőséget a foglalkozásra, mi pedig kapva kaptunk az alkalmon. Én ismertem a gyerekeket, a Diakóniának megvolt a hely erre, így találkozott a két igény. Hetente kétórás a tevékenység, én olvasást és írásfejlesztést tanítok, valamint szociális készséget fejlesztek, a tiszteletes asszony a gyermekek finommotorikáját fejleszti, különböző kézműves foglalkozásokat tartva kézimunkáznak, és van zeneterápia is.
– Nagykárolyi vagy, Kolozsváron tanultál, hét és fél éve Brassóban élsz. Miért pont Brassót választottátok? És hogyan érzed magad itt?
– A férjem kőhalmi, viszont Brassóban volt lakása, így friss végzősként, a szerelemtől vezérelve nem is volt kérdés, hogy pakolok és költözöm vele ide. Könnyen alkalmazkodtam, tetszett a munkahely, az itteni emberek. Mindig az volt a benyomásom, hogy itt, Brassóban nagyon kedvesek és nyíltak az emberek. Kisebb közösség, összetartóbbak. Azt látom, hogy nagyon őszinték, tetszik, hogy egyenesen kimondanak dolgokat, nem köntörfalaznak. Gyerekkorban ez mindenkiben megvan, de a felnőttekből kihalni látszik. Otthon, Nagykárolyban csak a nagyon közeli kapcsolatok tudnak ennyire őszinték lenni, míg itt egy teljesen idegennel szemben is őszinték az emberek.
– Hogyan nyered el a gyerekek szeretetét?
– Álszent nem akarok lenni, engem sem szeret minden gyerek. De talán azért fogadnak el a legtöbben, és azért szeretnek sokan, mert ha ők tisztelnek, én is viszont tisztelem őket. Egyenrangúként kezelem őket, megpróbálok minden helyzetben odafigyelni rájuk. Igazi problémákkal fordulnak hozzám, megbíznak bennem, ami nagyon fontos. Ezzel nem szabad visszaélni.
– Ez hatalmas felelősség is, hiszen mindannyian tőled várják a megoldást. Hogyan tudsz a legjobban segíteni?
– Ha visszatükrözöl nekik, általában maguk látják meg a megoldást. Ha nem, akkor a személyiségüknek megfelelően próbálok alternatívákat találni, amelyek közül ők választhatnak. A kisgyerekeket kell irányítgatni, de ezt a szülővel együtt próbáljuk megoldani.
– Hogyan néz ki egy átlagos napod?
– Van egy órarendem, de így is nagyon kevés problémára jut idő. A körzetemhez 800 gyerek tartozik, elsőbbséget élveznek azok a gyerekek, akik súlyosabb problémával jönnek hozzám. De nem csak a gyerekeket hallgatom meg, szülők is járnak hozzám. Vallom, hogy nem tanácsokat kell adni és elméletekkel alátámasztani, hanem meghallgatni őket.
– Mi jelent számodra élményt a gyerekekkel való foglalkozásban?
– Az osztályomban vannak integrált, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek is, akiket sok helyen nehezen fogadnak be a többiek. Nálunk, úgy érzem, nagyon összetartó az osztályközösség, szinte természetes, hogy ha közös programunk van, azt mindenki számára elérhetővé tesszük. A fogyatékos gyerekeknél van egy kisfiú, akivel többet foglalkozom, ő nagyon jó tükröt tart nekem. Utánozza, amiket csinálok, így kívülről láthatom magam. Nagyon őszinték a gyerekek, volt egy nehezebb periódusom nemrég, amikor ők szembesítettek azzal, hogy nem figyeltem eléggé rájuk.
– Azt mondtad, a munkád a hobbid. Azért van más hobbid is?
– Gyakran találkozunk a barátainkkal, együtt kirándulunk. Szeretünk színházba járni. Enni is nagyon szeretünk, új kajákat kipróbálni, sportolni kevésbé. Bár most az úszást próbálgatjuk, jobban telik a medence szélén.
– Enni szerettek, akkor főzni is szeretsz?
– Sajnos nem. Úgy szeretem, ha felkínálják. Kötelességtudatból főzök. Viszont szívesen takarítok. Nem érzem jól magam, ha nincs minden rendbe téve körülöttem.
– Hogyan ismerkedtetek meg a férjeddel?
– Kolozsváron, egyetemistakorunkban. Tetszett nekem, de más mellett voltam elköteleződve. Az a kapcsolat megromlott, akkor tudtam, hogy ő az igazi. Két hónap után már beszélgettünk a házasságról, nyolc hónapra rá eljegyzett, következő évben megvolt az esküvőnk is. Ennek nyolc éve. Tudjuk, nagyon fiatalok voltunk, de biztosak voltunk a kapcsolatunkban. Előtte úgy gondolkodtam a házasságról, hogy nem tudom, le tudom-e élni az életem ugyanazzal a férfival. Amikor őt megismertem, ez természetessé vált. El sem tudtam volna képzelni, hogy nélküle élem az életem.
– Nagyon fiatal vagy, egy szép életpályával. Mit szeretnél még?
– Most a gyermekvállalás a legfontosabb az életemben. Több vetélésem is volt. Addig minden olyan tökéletes volt, ez volt az első dolog, ami nem úgy alakult, ahogy elterveztem. De érzem, hogy megvolt az oka. Harmincéves koromra ideális esetben három gyereket szerettem volna. Hamar teherbe estem, de elvetéltem. A második vetélés után komolyabban kezdtünk el foglalkozni a problémával. Végigcsináltunk rengeteg vizsgálatot, úgy érzem, most már minden tényezőt kizártunk. Ha nem sikerül természetes úton teherbe esnem, attól sem zárkózunk el, hogy örökbe fogadjunk. Nem tragédiaként élem meg ezt, hanem próbálom megtalálni az okokat, elfogadni a helyzetet és nem adni fel. A harmadik vetélés után az orvos azt kérdezte, miért próbálkozunk még mindig. Olvasom a „Mai igét”, aznap pedig Sára története volt, aki sokat várt a gyerekre, aztán egyszer csak megadatott neki. Tudom, hogy nem volt véletlen. Nekem ez az ige akkor hatalmas erőt adott. Mindvégig a hitem segített át ezeken a periódusokon, és az, hogy tudom, hogy a Jóisten tudja, mit mikor ad. Az is segít, hogy sokat beszélek róla. Én ezt nem szégyellem. Ha megszülöm az első gyerekem, szeretnék nőknek segíteni ilyen területen is.
– Mit jelent számodra a példakép?
– Olyan személy, aki önzetlenül segít másokon, illetve aki az élet nehézségei közepette megőrzi hitét, mindig a félig teli poharat látja, és nem a félig üreset.
– Van példaképed?
– A szüleim, akik arra neveltek, hogy ne legyek önző és közönyös. Példaképem a tanító bácsim is, mivel ő mindig nagyon kedves, türelmes volt velünk, és rengeteget olvasott nekünk. Annyira szerettem, hogy néha nagyapámnak is szólítottam. Az iskolában még példaképem volt a matektanárnőm is, aki határozottságával és gondoskodásával nagy hatással volt ránk. Brassóban pedig megismertem egy új példaképet, egy háromgyermekes anyuka személyében, aki egyedül nevelte fel gyermekeit, mivel férje korán elhunyt. Igaz hite, önzetlen szeretete, segítőkészsége sokak számára példa lehetne.
– Hogyan élted meg a Mutass jó példát! programban kapott második helyezést? Mit jelent ez számodra?
– Az igazság az, hogy nagyon meglepődtem a jelölésen, nem számítottam erre, mivel úgy gondolom, hogy Brassó megyében nagyon sokan vannak, akik példaértékű, közösségépítő munkásságukkal, életükkel előttem járnak. Ennek ellenére természetesen nagy megtiszteltetés, egy nagyon jó ösztönzés és pozitív visszajelzés arra nézve, hogy nem értelmetlen munkánkat teljes szívből végezni, közösségünkért, diákjainkért áldozatot hozni.
A jelölő jellemzéséből:
Szegedi Erika az a pszichológus, aki nem azért választotta ezt a szakmát, hogy önmagát gyógyítsa, hanem azért, hogy hivatásával sokak segítségére legyen. Gyerekbarát módszereivel a legrejtettebb titkukat is elmondják neki a fiatalok, amivel ő soha nem él vissza, a szülőkkel való kommunikációjában mindig a gyerek érdekeit helyezi előtérbe. A szülők számára tematikus találkozókat szervez, amelyeken nem akarja megmondani a tutit, hanem lehetőséget teremt arra, hogy a szülők a tapasztalatcsere révén tanuljanak. Szakértelméről, kedves személyiségéről, szorgalmáról, odaadó munkavégzéséről mi sem árulkodik jobban, mint az, hogy nemcsak Brassó megyéből, hanem Sepsiszentgyörgyről, sőt Bukarestből is hetente járnak hozzá gyerekek. A maximális szakértelemmel és alázattal végzett szakmai tevékenységéhez nyitott, lelkes, kedves személyiség és színes egyéniség társul. Mindemellett magánemberként is példaértékű az életvitele, a pozitív életszemléletről nemcsak hivatali kötelességből beszél. Az ő hitelessége minden cselekedetében, mosolyában és szavában tükröződik.
A zsűri értékeléséből:
„Erika ékes példája annak, hogy mindig, minden helyzetben, környezetben vannak, akik mellé lehet és kell állni, akiknek lehet segíteni, akármilyen aprósággal. A szakma rendszeres gyakorlása mellett kimondhatatlanul sokrétű feladatkört keres és talál magának. Sok-sok Erika kellene szórvány-, de tömbmagyar közösségeinkben is.”
