Hiányzott, nagyon hiányzott a megszokott életem. De a bezártság sok mindent jelzett számomra: hogy igenis tudok a szokottnál is több mindenre figyelni egyszerre – a gyerekekre, a munkámra, a készülő ebédre, arra, hogy ne vesse fel a kosz a házat, miközben négyen egyfolytában itthon vagyunk, és kicsit arra is, hogy ne loncsos, kövér, unott némberként kerüljek ki innen, akire nem jön fel a tavalyi fürdőruhája. Meg persze arra, hogy mindeközben megmaradjon az ép eszem.
Most már tudom, hogy vannak rejtett tartalékaink nekünk, nőknek. Ezeket aktiválni tudjuk vészhelyzetben. Azt is tudom viszont, hogy töltekeznünk is kell, hogy ne merüljenek ki ezek a tartalékok. Hogy ki miből töltekezik, egyéni.
Én utazni szeretek, kerti partizni és nagyokat beszélgetni, néha egyedül moziba menni. Szóval, mindazt, amit nem lehetett, s részben még most sem javallott. Nagyon nagy baj, ha korlátokat szabnak nekünk – megölik vele a lényünknek a töltekezős felét. Azt, amely aztán képes elviselni bármit. Ezért jó, hogy oldottabb lett az életünk, hogy – ha részlegesen is – de kimehetünk, élhetünk, tervezhetünk.
Azt írtam: erősek vagyunk. Gyönyörű példa erre címlaposunk, Csíky Csengele, aki jól mutatja, hogy mennyi minden lehet egy nő egyszerre: négyszeres anya, vezető, civil harcos, tehenes gazda, aki maga fej és sajtot készít a tejből. Közben meg őrülten szeret táncolni és énekelni (tud is, mert nem mellesleg színésznő), és vágyik rá, hogy a férfi vezesse (a táncban mindenképp).
Itt a fesztiválszezon – ha csak nyomokban is. S akkor: Ihat-e a nő? – rákérdeztünk, és kaptunk is választ rá. Baj-e ha a pap szoknyát hord (nőként, persze)? Korszakos mellékletünkben pedig itt van a hatvanas évek, a hippik ideje.
Most pedig, kedves Olvasó, július van, töltekezz, vegyél egy új, virágos nyári ruhát, tegyél fel vagány napszemüveget és menő szalmakalapot, élvezd a nyarat! Megérdemled.
Kiemelt kép: Shutterstock
