Én négy és fél éves vagyok, Zoé csak négyéves. Én is négy és fél éves vagyok! Nem, én vagyok a nagyobb! Te vagy a nagyobb, igen, de Zoci is négy és fél éves, csak te három hónappal hamarabb születtél. Én már nagycsoportos vagyok! Én is járok óvodába, Gyöngyi óvó nénihez. Utálok a napköziben aludni. Én nem kell ott aludjak délben.
Egyetek körtét. Én pufit akarok. Én vinetás kenyeret és zapuszkát akarok. Így mondja Zselyke, a kistesóm: zapuszka. Én is zapuszkást kérek akkor!
Én melléd akarok ülni. Akkor én ülök Kinga mellett. Nem, anya mellém üljön. Te velem szemben ülsz, s mama ül melléd. Nem! Én akarok mamával!
Hogy hívják a babádat? Zsuzsi baba. Nem, nem Zsuzsi, fiúcska! Akkor Joe a neve! Nem! Csanádnak hívják a babánkat. Én vagyok az egyik anyukája, s te a másik anyukája. Megyek, megsétáltatom, hátha elalszik attól. Sír, mert hiányzik a másik anyukája.
Most öreg néne vagyok. Csókolom, nénike, be öreg magácska! Jaj, hogy fáj a hátam. Én is öreg vagyok.
Felteszel a függőágyba? Én is oda akarok! Nem, most én fekszem abba! Mama, Lilla nem enged az ágyba! Bújjatok be ketten akkor.
Nekünk lesz két kutyánk, s két cicánk, amikor elkészül a házunk. Nekem is lesz sziszám, csak nem itt, otthon. Lilla, gyere, menjünk be a házba!
Zoci menj el innen, ne gyere utánam! De! Ez a mi házunk, úgyis jövök utánad!
Mama, kell kakáljak! Én is kell kakáljak! Én megyek a lenti fürdőszobába! Nem! Én mondtam hamarabb! Lilla nem enged a fürdőszobába.
Tíz perc csend.
Anyaaaa, gyere hamar! Baj van! Már megint mit csináltok? Lilla leverte a laptopot az ágyról.
Adok neked követ. Én szedek virágot. Nagyon szép kők vannak itt az úton. Vigyük haza őket! Odaadhatom? Én sokkal szebb követ fogok!
Ne menj olyan közel az idegen kutyákhoz! Nem ismernek téged. De hát mondtam nekik, hogy Cserni Zoé vagyok.
Miért szipogsz Lilla? Zoci megütött a fával. Biztos, nem volt szándékos. De igen, az volt. Nem vagy a barátom!
És ez így megy napestig: barátom vagy, nem vagy a barátom. Ám az „örök harag” két perc után merül feledésbe, a közös játék öröme mindig győz a bimbódzó önérzet és sértett megbántottság felett.
A megbocsátás egyszerűségére tanított minap két négyéves.
Hogy fontosabb a játszótárs, mint a pillanatnyi fájdalom, a hosszas duzzogás vagy a saját egó.
A kiemelt fotó a szerző felvétele.
