Szép, de veszélyes a mikulásvirág

A mikulásvirág őshazája Mexikó, ahol akár 3 méter magasra is megnő. A kutyatejfélék családjához tartozó növény gyönyörű vörös felleveleket nevel, de nemesített fajtái fehér, rózsaszín vagy sárga színekben is pompázhatnak.

Vásárláskor szép, erős, fejlett példányokat válasszunk, ha több növényt szeretnénk egymás mellé ültetni, ügyeljünk arra is, hogy hasonló magasságúak legyenek. 

A mikulásvirág jelentéktelen virágzatát körülvevő feltűnő színekben pompázó fellevelek körülbelül két hónapon át díszítik a növényt. A virágzást követően a visszametszett szárú növényt pihentetni kell, ha a következő évben is virágzásra akarjuk bírni. 

Szépnek szép, de legyünk vele óvatosak

Kétségtelen, nincs más növényünk, amely ennyire jellemző lenne az adventi időszakra, ennek ellenére a mikulásvirág a meleg, napos helyet kedveli. Elvirágzás után is szüksége van rá, hogy havonta tápoldattal is megöntözzük. Az első évben még szükségtelen átültetni, de a következő esztendőben is ugyanabba a cserépbe és virágföldbe kerüljön. 

A mikulásvirágot célszerű kesztyűben gondozni, és a gyerekektől távol tartani, mert a növény tejnedve bőrgyulladást okozhat

Fotók: Shutterstock